GIMA OnlineRólatok - Nektek

Rovatunkban iskolánk egykori diákjait kérdezzük a felsőoktatásba való bekerülésükről, illetve az ott szerzett tapasztalataikról. Ezúttal Schwarcz Bencét kerestük meg, aki először a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán tanult tovább, majd pár év múlva átjelentkezett pszichológia szakra, ahol nemsokára diplomázik. Vagyis az élete jó példa arra, hogy merjünk váltani, ha úgy érezzük, nem vagyunk a helyünkön.

Röviden mesélj magadról, mikor végeztél a gimiben, milyen tagozaton tanultál?
Schwarcz Bence vagyok, 26 éves. 2011-ben végeztem a gimiben, matek tagozaton. Most végzős hallgató vagyok a PTE BTK pszichológia mesterszakán, Kognitív és evolúciós pszichológia szakirányon. Jelenleg Németországban tanulok egy félévet Erasmus ösztöndíjjal.

Melyik egyetem, melyik karán, szakán tanultál tovább?
Mikor melyiken? 😊 Nekem kicsit kalandos volt az utam a felsőoktatásban (lásd később), mert a pécsiközgázon kezdtem a tanulmányaimat alkalmazott közgazdaságtan szakon, de aztán átnyargaltam a pécsibölcsészre, pszichológia szakra. De területet csak a tudományban váltottam, a „pécsi” része megmaradt a történetnek.

Mi volt számodra a döntő szempont a továbbtanulást illetően?
Hogy őszinte legyek, első nekifutásra semmi. Jó voltam töriből, jó voltam matekból, a közgázra ezek éppen felvételi tárgyak. Miért is ne? Most utólag már látom azt, hogy három teljesen más kategória az, hogy milyen tárgyak kellenek az adott szakra, hogy mit fogsz ott tanulni és végül mit csinálsz.
Akkor fogalmam nem volt arról, hogy mivel foglalkozik a közgazdaságtan, arról pláne nem, mit csinál egy közgazdász. Eleve azt gondolom, hogy igazából talán 3 szakmába látunk bele ennyi idősen. Abba, amit a szüleink csinálnak és abba, hogy mit csinál egy tanár. Ezért én arra bíztatok mindenkit, akinek van egy elképzelése, hogy mivel szeretne foglalkozni: kérdezz utána, keress valakit, aki azzal foglalkozik, amit tanulni szeretnél. Ebben a szülők vagy a tanárok biztosan tudnak segíteni, és ha megvan ez a személy, akkor kérdezd ki a szakmájával kapcsolatosan. De ne csak úgy, hogy melyik egyetemen tanult, hogyan lehet bekerülni oda stb. Mi az első dolga, amikor beér a munkahelyére? Hogyan telik egy átlagos napja? Szerintem ez a megközelítés sokkal jobban közvetít egyfajta életérzést, ami alapján könnyebb eldönteni, hogy akarod-e ezt csinálni vagy nem. Mert tanulni úgyis mindenhol kell, sok felesleges (nek tűnő) dolgot is. A kérdés az, hogy mi jön utána és ahhoz van-e kedved.

Mikor kristályosodtak ki a továbbtanulási céljaid?
Nagyon későn, már akkor, amikor a közgázon voltam. Szerintem nagyon szerencsés az, aki elsőre beletrafál, és 18 évesen tudja, hogy mit akar csinálni és el is végzi az egyetemet és később a munkájában is jól érzi magát a bőrében.
Fogok majd itt mesélni a későbbiekben, hogy nekem milyen fordulataim voltak, de talán ezen a ponton szeretnék néhány dolgot leszögezni az egész továbbtanulás mizériával kapcsolatban: semmi sem ciki és semmi sem végleges!

Először is biztos pokoli érzés lehet annak, akit nem vesznek fel sehova és azt látja, hogy minden barátja továbbtanul, neki meg most valami miatt nem jött össze. Ha így jár valaki, annak azt tudom mondani: ha a következő évben összerakod a megfelelő pontszámot és sikerül, bemész az első órádra és azt fogod látni, hogy van ott 18 éves, van ott olyan, aki bár már 2 éve ott van, de az a tárgy még nem sikerült neki, van ott akár 30+-os akinek most alakult úgy az élete, hogy egyetemre került. Úgyhogy ott már a kutyát nem fogja érdekelni, hogy te csúsztál egy évet az érettségi után. Nem maradtál le semmiről.

Abban sincsen semmi ciki, ha téged mondjuk nem az egyik „elit” budapesti egyetemre vettek fel, bár megjelölted. A vidéki egyetemeken és egyetemekről is lehet valaki sikeres, ahogy az elit egyetemekről is bukhat ki valaki, vagy lehet ott sikertelen. Ez mindenhol rajtad fog múlni. De abban biztos vagyok, hogy vidéken is bőven megkapod azt az alaptudást, amit később alkalmaznod kell. (Szerintem külön jó, hogy Pécsnek - és Szegedről is ezt hallottam - van egy sajátos kis mikroklímája, és valójában egy kicsit az egyetemistáké a város.) Szóval, ha - bár célod volt – de nem sikerült Pest, akkor azért nézd meg azt a vidéki egyetemet, nagy eséllyel beleszeretsz. Ha pedig nagyon nem, akkor a képzés alatt is van lehetőséged átmenni Pestre, legkésőbb a mesterképzésen.

Egyáltalán nem ciki azt mondani, hogy „Srácok én nem erre számítottam, továbbállok.” Ha nem tetszik az, ahol vagy és van rá lehetőséged és van B terved, válts!

Végül azzal sincsen semmi baj, ha te úgy gondolod: „Én nem akarok egyetemre menni.” Na bumm! És akkor most mi van? Semmi. Azt találd meg, amiben a legjobb vagy, amiben a legnagyobb örömöd leled.

Milyenek voltak az első tapasztalataid? Hogy érezted magad?
Néhány dolog dióhéjban: egyetemistának lenni csodálatos. Az a végtelen nagy szabadság és a könnyedség, ahogy át tudjuk lendíteni egymást meg magunkat a problémákon és nehézségeken, hát azzal hegyeket lehet elhordani. Itt sokat mesélhetnék arról, miben más egyetemistának lenni, mint gimisnek, több száz fős évfolyamokról, kurzusfelvételekről, új emberekről, bürokratikus rémálmokról, stb. De ezekről talán épp eleget mesél mindenki.

Szerintem ennél fontosabb kérdés, hogy az ember hogyan tanulja meg menedzselni az életét és a mindennapokat. Hiszen szinte egyik napról a másikra azon kapjuk magunkat, hogy a mi felelősségünk minden, és ahogy mondani szokás „a döntés a mi kezünkben van”. Itt egyszerű dolgokra (is) gondolok. Például egészen sokkoló azt megtapasztalni, hogy az este levetett és földre dobott póló 2 nappal később nem kerül vissza valami csoda folytán a szekrénybe, összehajtva, illatosan.😊 Hogy el kell menni a postára befizetni a csekkeket. (Hogyan is kell kitölteni egy csekket?) Hogy reggel nem lesz csak úgy ott a tányérban a rántotta. (Hogyan is kell rántottát készíteni?) Ja, igen és senki nem mosogat el helyetted. Félreértés ne essék, én sem akkor fogtam először a kezembe fakanalat, csak arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy otthon besegíteni és háztartást vezetni két egészen más kategória. Ezeket a dolgokat is meg kell tanulni beépíteni a mindennapokba, ennek is van egy folyamata és ameddig nem alakul ki egy rutin, addig ezek extra energiákat visznek el.

Mit tartottál a legnagyobb nehézségnek?
Akkor és ott azt, hogy nagyon sok volt az új inger. Mondom ezt annak ellenére, hogy azért Pécset jól ismertem már akkor is. De beletanulni már magába a rendszerbe, ez is egy feladat. Aztán ezt valahogyan az ember magába szívja, mert a mindennapok része lesz a sok-sok új, az egyetemi ügyintézéshez és mindennapokhoz elengedhetetlen fogalom. (Én pl. azt sem tudtam, hogy mi a jó ég az a ZH… Most már nagyon jól ismerjük egymást. ☹)

Aztán az is egy nehézség, hogy szerintem nincs az embernek ennyi idős korban egy kialakult tanulási stratégiája. Ez azért baj, mert gimiben valóban rá van kényszerítve a diák, hogy napról napra, hétről hétre készüljön, mindig csak egy kicsit. Egyetemen ez nincs. És bár minden egyetemistának minden féléve úgy kezdődik, hogy „na jó most tényleg minden héten fogok tanulni” ez valójában sosem történik meg! (Becsülöm a fegyelmét annak, akinél így működik!) Így áll elő az a helyzet, hogy több száz oldalt kell feldolgozni meglehetősen kevés idő alatt. Ilyenkor pedig kell, hogy legyen az embernek valamilyen stratégiája, mert az „egyszer elolvasom és tudom, kész 5-ös” az nem igazán működik és nem is stratégia. Mire gondolok? Szövegkiemelőt használsz? Összefoglalót írsz? Vázlatot írsz? Gondolattérképet rajzolsz? (Egyébként ebben a sorrendben növekszik a hatékonyság is. 😉) Időddel hogyan gazdálkodsz? Mikor tartasz szünetet? Mennyi szünetet? (Erre ajánlom a Pomodoro technikát, amit itt most nem fejtek ki, hogy micsoda, de te is tudod a választ, hol tudsz utánanézni.)

Mikor és miért döntöttél a váltás mellett?
A közgáz harmadik évében éreztem azt, hogy valami nincs rendben. Nem jöttek azok a tanulmányi sikerek, az a szint, mint korábban, és amit elvártam volna magamtól és nem is igazán éreztem jól magam a bőrömben.

Majd hosszas gondolkodás után miután őszintén magamba tekintettem, azt mondtam, hogy „Ja, hát az a baj, hogy nem érdekel az, amit tanulok.” Ezután elképesztő nyugalmat éreztem, úgyhogy tudtam, hogy ez nem mellébeszélés, hanem erről van szó. Miután eldöntöttem, hogy nem folytatom a közgázt, azt is tudtam rögtön, hogy pszichológiát szeretnék tanulni. Ez a gondolat már a gimiben is foglalkoztatott, de valahogy akkor ez megmaradt egy kósza gondolatként.

Majd átjelentkeztél pszichológiára. Miért pont emellett az irány mellett döntöttél?
Én azért ezt választottam, mert nagyon kíváncsi ember vagyok. Érdekel, hogy hogyan működünk, érdekesnek tartom, hogy egy adott helyzetet milyen sokféleképpen lehet értelmezni és érdekel, hogy miért lehet ilyen sokféleképpen értelmezni. Érdekel, mit gondol a másik, akkor is, ha teljesen mást gondolunk a világról. Valamint természetesen nagyon megnyugtató, hogy a megszerzett tudásunkat jóra használjuk, mert azért mégiscsak egy segítő szakmáról beszélünk.

Hogy érzed magad most?
Én most összességében pazarul, köszönöm! 😊 A helyemen vagyok.

Kiknek, milyen tantárgy iránt fogékony tanulóknak ajánlanád ezt a kart, szakot?
Szerintem megtévesztő ezt így megközelíteni. Gondoljunk csak bele: én emelt matek-fizikával vagyok most pszichológia szakon. Az álmoskönyvek szerint ennek nem így kellene lennie. Úgyhogy azt gondolom, hogy ebből a megközelítésből mindegy a tantárgy. Számold ki, hogyan, melyik tárgyakkal tudod elérni a legmagasabb pontokat, aztán az egyetemen úgyis teljesen mást fogsz tanulni.

Nézzük máshonnan… Nem azért felvételi tárgy mondjuk az irodalom, mert az lesz jó pszichológus, aki tudja, mikor halt meg Ady… Mondjuk adott egy konfliktushelyzet egy regényben. Belegondoltál abba, hogy te mit tettél volna az adott szereplő helyében? Mit érezhetett a főhős? Volt más választása? Te voltál már hasonló helyzetben? Mit gondolhatott a másik? Ezeknek a kérdéseknek a boncolgatásával már általános iskolától kezdve nagyon sokat lehetne tenni a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztéséért, akárcsak középiskolában. De sajnos ezek a kérdések nem, vagy csak nagyon ritkán merülnek fel a tanórákon.

Mi leszel ha "nagy" leszel?
Több út is van a fejemben, ezek eléggé különbözőek. Sajnos vagy szerencsére a pszichológiának annyi területe van, hogy egy élet is kevés, hogy az ember az egészet bebarangolja. Nagyon vonz például a neuropszichológia, ami a különböző agysérülésekkel és az azokból való felépüléssel, a rehabilitációval foglalkozik. El tudom képzelni magam iskolapszichológusként is középiskolában. De azt is, hogy mondjuk tréningeket tartok egy nagyvállalatnál, ezzel javítva a csapatmunkát, a munkahelyi közeget, így végső soron a termelékenységet.

Illetve remélem, hogy majd a kb. 40-es éveimben, amikor már eleget láttam és tapasztaltam, akkor lesz lehetőségem és bátorságom kipróbálni magam terapeutaként is. Akárhogy lesz is, unatkozni biztosan nem fogok, mert alapvetően emberekkel fogok foglalkozni, az emberek pedig végtelenül izgalmasak.

Vannak-e külföldi ösztöndíj-lehetőségek? Te gondolkodsz kinti tapasztalatgyűjtésben?
Jelenleg is Németországban tanulok Erasmus ösztöndíjjal. Amit egyébként egészen szürreális még most is leírni, pedig már itt vagyok egy ideje. Mindig azt gondoltam, hogy én biztos sosem megyek külföldre tanulni, aztán tessék. Tehát vannak. Egyeteme válogatja, hogy melyik országba, azon belül is melyik városok melyik egyetemeire lehet menni. De ha jól tudom, sok helyen van lehetőség arra is, hogy az ember a Nagy Vízen túl töltsön egy-két félévet.

Mennyire volt nehéz boldogulni a középiskolában megszerzett tudással az adott egyetemen?
A gimi piszkosul jó alapokat adott. Bár sok esetben a lexikális tudás édes kevés, azért én 12 éven keresztül voltam matek tagozatos, ez azért mindenképp adott egy nagyon racionális, „két lábbal a földön” „ami ami, az az” látásmódot, aminek bizonyos helyzetekben nagyon nagy hasznát veszem.