Mesél a Gimi

Mesél a Gimi

Január 16-án immár negyedik alkalommal hívtuk játékos népmese vetélkedőre az általános iskolák harmadikos és negyedik osztályos kisdiákjait. Nagy örömünkre idén rekordszámú versenyző mérettette össze tudását, hét iskolából 26 csapat, vagyis 78 diák érkezett a versenyre. A Mesél a Gimi elnevezésű vetélkedőn egy mesebirodalomban kalandozhattak a versenyzők. Mind a harmadikos, mind a negyedikes csapatoknak 7-7 furfangos próbatételt kellett teljesíteniük annak érdekében, hogy megtudják, mi volt a Csodakakas kívánsága. A megfejtéshez vezető kalandos úton a csapatok nagy segítségére volt az összedolgozás, a találékonyság, a figyelem, a talpraesettség, az ügyesség, a gyorsaság. Közben az erszényük megtelt csillogó aranytallérokkal. A hét próba teljesítésén túl az előzetesen megtekintett népmesékre vonatkozó kérdésekre kellett közösen összedolgozva a helyes válaszokat megtalálniuk. A vetélkedő végeztével valamennyien mesehősökké váltak, akik bízunk benne, hogy batyujukban sok szép élménnyel távoztak tőlünk! Az elképesztően ügyes és lelkes kisdiákok rendkívül kiélezett versenye a következő eredménnyel zárult:

A harmadikosok mezőnyében: 

1. helyezett: Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata: Bajnóczi Helka, Gál Eliza, Rádi Léna (felkészítő: Mózes Ágnes)

2. helyezett: Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata: Sipos Ilona Réka, Stefik Léna, Takács Patrik (felkészítő: Mózes Ágnes)

3. helyezett: Dombóvári József Attila Általános Iskola Dalmandi Általános Iskolai Tagintézményének csapata: Antal Máté, Bobek Botond, Mezei Miklós (felkészítő: Varga Réka)

A negyedikesek mezőnyében:

1. helyezett: Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata: Bajnóczi Bejke, Hosszú Patrik, Potyondi Gellért (felkészítő: Szabóné Tóth Gabriella)

2. helyezett: Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata: Cseresznye Alinda Júlia, Nagy Liána, Dávid Kornél Márk (felkészítő: Szabóné Tóth Gabriella)

3. helyzett: Mágocsi Általános Iskola csapata: Blaskovics Barbara, Kürthy Panka, Ábrahám Noel (felkészítő: Kubikné Tatai Beáta)

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek és felkészítőnek! Szívből köszönjük a verseny szervezésében, lebonyolításában közreműködő pedagógusok, technikai dolgozók és segítő diákok munkáját!