Iskolánkról / Névadónk - Illyés Gyula

Ide kattintva letölthető az iskolánkat bemutató frissített prezentáció!

Kérem válasszon az alábbi menüből:

 


 

 

 

Illyés Gyulára (1902-1983) emlékezve

 

 

Élete:

Illyés Gyula 1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Édesapja Illés János (1870-1931), uradalmi gépész, édesanyja Kállay Ida (1878-1931). Ferenc és Klára után 3. gyermekként született Gyula, aki élete első 9 évét töltötte szülőhelyén.

Az elemi iskolát a pusztai népiskolában (1908-1912) kezdte, majd 1912-ben, amikor a család Simontornyára költözött, ott fejezte be a negyediket (1912), s végezte el az ötödiket (1912-1913). A gimnázium alsó osztályait több helyen végezte: Dombóváron (1913-1914), Bonyhádon (1914-1916), és a budapesti Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban (1916-1917). 1916-ban szülei elváltak, anyjával Budapestre költöztek. A felső osztályokat az Izabella utcai kereskedelmi iskolában (1917-1921) végezte. 1921-ben érettségizett. 1918-1919-ben részt vett a balatoni diák- és ifjúmunkás mozgalomban, ott volt a románok elleni szolnoki csatában. 1920. december 22-én jelent meg első verse (El ne essél, testvér) név nélkül a Népszavában.

1921 őszétől a budapesti egyetem magyar–francia szakos hallgatója volt. Illegális tevékenységéért várható letartóztatása elől 1921 decemberében sikerült Bécsbe távoznia, majd Berlinen és a Rajna-vidéken át 1922. április 24-én érkezett Párizsba. Alkalmi állások után egy könyvkötőműhelyben dolgozott. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. 1923-ban első cikkeit, fordításait az Ék és a Ma közölte. 1926 nyarán amnesztia nyomán hazaérkezett. Fő fóruma a Kassák Lajos által szerkesztett Dokumentum, majd a Munka lett.

1927-1930-ban a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka volt. 1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban.1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit. Barátságot kötött József Attilával, Németh Lászlóval, Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel. Első kötete a Nyugat kiadásában jelent meg (Nehéz föld, 1928). 1931-ben feleségül vette Juvancz Irma gyógytornatanárnőt. 1934-ben az első írókongresszusra való meghívás alapján hosszabb utazást tett a Szovjetunióban.

1934-1938-ig a Válasz, 1935-ben az Új Szellemi Front munkatársa, 1937. március 15-én egyik alapítója Márciusi Front-nak, részt vett a Front szervezésében. 1937-től a Nyugat társszerkesztője; 1944-ig a Nemzeti Bank sajtóreferense francia mezőgazdasági ügyekben; elvált Juvancz Irmától. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, akitől Mária nevű lánya született 1940-ben. 1941-ben, Babits Mihály halála után a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag (1941. október 1. – 1944. március 19.) szerkesztője.

1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bújkált. 1945-ben nemzetgyűlési, majd rövid ideig országgyűlési képviselő. 1946-ig a Nemzeti Paraszt Párt egyik vezetője. 1945-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1989-ben MTA tagságát visszaállították). 1946 októberétől 1949 júniusáig a Válasz szerkesztője. 1948-tól visszavonult a közélettől. 1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten.

Művei:

Nehéz föld (1928), Sarjúrendek (1931), Három öreg (1932), Hősökről beszélnek (1933),
Ifjúság (1934), Oroszország (1934), Szálló egek alatt (1935), Petőfi (1936), Puszták népe (1936), Rend a romokban (1937), Magyarok (1938), Külön világban (1939), Ki a magyar? (1939), Lélek és kenyér (1939), Összegyűjtött versei (1940), Csizma az asztalon (1941), Kora tavasz (1941), Bartók (1955), Hetvenhét magyar népmese

Kitüntetései:

* Baumgarten-díj (1931, 1933, 1934, 1936)
* Kossuth-díj (1948, 1953, 1970)
* József Attila-díj (1950)
* A Le Grand Prix International de Poésie díja (1966)
* Knokkei Irodalmi Nagydíj (1966)
* Tanácsköztársasági Emlékérem (1969)
* Herder-díj (1970)
* Batsányi-díj (1971)
* Az Ordre des Arts et des Lettres parancsnoki fokozata (1971)
* A Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1972)
* A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje (1977)
* Prix des Amitiés Françaises-díj (1978)
* Pro Urbe Pécs (1982)
* A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje (1982)
* A Magyar Tudományos Akadémia tagja 1945-1949, 1989-ben visszaállították MTA tagságát.

Forrás: WIKI

Illyés Gyula Dombóvárról:

„Az én életemben Dombóvár volt az első város, csak vallomásokban tudok beszélni róla. Az idén nyáron háromszor-négyszer is volt részem abban a szívdobogtató érzésben, […] amely húsz év előtt úrhodott el rajtam, mikor az újdombóvári pályaudvaron csomagjainkat egy percre a földre rakva apámmal, anyámmal és két testvéremmel átadtuk a kapusnak a kávébarna jegyet, s az üveges ajtón át, mely mindegyikönk után rögtön becsapódott, kivergődtünk a városba, álmaink és reményeink csodavárába, családunk székhelyébe, hol hatalmas rokonaink éltek, két vendéglős, két mészárosmester és egy köztisztviselő. […]
Ha igaz, hogy az ember egész életére egy tájba gyökerezik el, dunántúli gyökereim közül az egyik legerősebb az, amely Dombóvárból táplálkozott, rövidesen csak Dombóvár emlékéből. A családi konzílium az első gimnáziumi év után, mint érdemtelent, kiközösített magából és a városból. Ennek köszönhettem, hogy igazán megismerhettem. Tizenegy éves Coriolánus, sanda szemmel néztem a távolból a város életét. Ragaszkodtam hozzá, ahogy csak egy füstbement ábrándhoz, egy szétesett mesevilághoz ragaszkodhat a lélek, a gyermeki és a felnőtt egyaránt. […] Föltúrtam a város múltját, mint egy hűtlen kedvesét. Leszálltam a századokba, mikor dédapáim még birkát legeltettek a Kapos pasokjain és disznót makkoltattak a hercegi erdőkben. Kiderült, hogy ősi dombóváriak vagyunk, s ez büszkeséggel és daccal töltött el. Az élőkről egyre kevesebbet, a holtakról egyre többet tudtam meg. […] Megismerkedtem Dombó Jánossal, aki Werbőczi István lányát vette feleségül. Werbőczi annakidején Döbröközről nősült, ahol nekem is volt lányismerősöm. Összekevertem eleveneket és holtakat. A hajdanvaló Panniknak és Katalinoknak szemük színét is láttam, nem voltak légneműbbek azoknál, akikkel én kergetőztem a Szuhay-dombon. Török Bálint alakját, aki át-átnyargalt Enyingről Dombóvárra, képzeletem ma is B.J. barátomról mintázza, akivel a Kapos partján én is nyargalásztam az őrzésünkre bízott lovakon. Dombóváron át kötődtem a múlthoz, azaz a népközösséghez, melynek nyelvét beszéltem. […]
Ahogy a világot felfedeztem, olyan mértékben fedeztem fel Dombóvárt is. Külföldről megtérve ki-kiszálltam az állomáson, próbaképpen végighordoztam önteltségemet a városon, hogy megalázzam. Nem hatódott meg; lassanként én kezdtem meghunyászkodni. A sivatag szélességű Hunyadi tér gyönyörű eperfasora a lengyel városokra emlékeztetett. A Korona szálló mellett az ódombóvári állomáshoz hirtelen lefutó utcában Udine egyik legolaszosabb része jutott eszembe. A város mintha megrázkódott és levette volna lepleit. Egymásután riadtam rá titkaira. […] A temető előtt elnéztem a Kapos lapályán Kaposvár felé; Nyizsnij-Novgorod környékén csillognak ily szűzi üdeségben a dombok és a völgyek.
Egy délután megkedveltem Dombóvárt, végre otthon éreztem magamat benne […].

 

-vissza a lap tetejére-