Február 7-én pénteken rendezték meg a Buzánszky Napok keretében, az Európai Unió  TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00127 számú programja  támogatásával megvalósult Buzánszky Szellemi Vetélkedőt a Tinódi Ház aulájában.

 

 

 

 

A diákok a dombóvári gimnázium honlapján már az elmúlt év decemberétől olvashatták azt a nem kis mennyiségű tudásanyagot, amelyet erre az alkalomra el kellett sajátítaniuk. A megmérettetésre az Apáczai Szakgimnáziumból, az Esterházy Szakképző Iskolából, a Belvárosi Általános Iskolából és a József Attila Általános iskolából 2-2, a SZOR Gárdonyi Katolikus Általános Iskolából pedig egy csapat nevezett.  A Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumot 5 gárda képviselte. A tanulóknak jól kellett ismerniük Buzánszky Jenő életpályáját, valamint a hozzá kapcsolódó két nemzetközileg is fontos sportesemény, az 1952-es helsinki nyári olimpia magyar vonatkozású érmeseit, s az 1954-es labdarúgó világbajnokság eseményeit, résztvevőit és eredményeit. A diákok és a felkészítő tanárok  munkáját dicséri, hogy nagyon sok pontot szereztek a nehéz írásbeli feladatoknál, s élvezetes küzdelmeket folytattak a szóbeli fordulókban. Utóbbiaknál főleg a gimnázium nyomógombos játékgépével lezajlott forduló aratott nagy tetszést a jelenlévők körében. A versenyre az ötletgazda-főszervezőnek, Dr. Szenyéri Zoltán intézményvezető úrnak sikerült nagyon neves zsűrit invitálni. A zsűri elnökének pozícióját Dr. Steinmetz Barnabás kétszeres olimpiai bajnok vízlabdázó látta el, a tagok között ott volt a kiváló olimpiatörténész, Dr. Hencsei Pál, valamint a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Győr Béla is. 
A résztvevő diákokon és tanárakon kívül nagyon sok érdeklődő tisztelte meg a rendezvényt, amelyben bizonyára szerepet játszott az is, hogy egy neves sportoló látta el a zsűrielnöki feladatokat. A hosszú, fárasztó, de végig nagyon lüktető és izgalmas vetélkedő végén a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 11. évfolyamos csapata diadalmaskodott Bor Bernadett, Schönfelder Kata, Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs összetételben. A második helyen az Apáczai Szakgimnázium 2. csapata végzett, Lázár Balázs, László Cintia Daniella, László Zsolt, Diószegi Bernadett összetételben. Felkészítőjük Lakatos-Lamm Viktória volt. A bronzérmes pozíciót a József Attila Általános Iskola 1. csapata érdemelte ki. A csapat tagjai voltak: Fodor Péter, Gyánó Lili, Óliás Gergő és Czömpöly Bálint. A tanulókat Óliás Zsolt készítette fel a versenyre. A diákok a nap folyamán teljes vendéglátásban részesültek, az alkalomra készült pólókat és okleveleket vehettek át. A legjobb helyezetteket és felkészítő tanáraikat értékes könyvekkel, édességekkel is jutalmazták a szervezők. Köszönetet mondunk a rendezvény kivitelezéséért,  lebonyolításáért  lelkes vendéglátóinknak, a Tinódi Ház Kft. vezetőségének és munkatársainak.

A vetélkedőn készült további képekért kérjük kattintson ide.