Január 24-26-a közt rendezték meg Debrecenben az V-VI. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét

 

 

 

1

Január 24-26-a közt rendezték meg Debrecenben az V-VI. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, melyen nagyszerűen szerepelt iskolánk Berta Boldizsár 9.n, Halmai Dániel 9.b, Heisz András 11.c, Kuti Dominik 10.b, Barabás Ábel 9.b, Lalák Vince 12.b, Molnár Martin 12.b, Nagy Balázs 10.b, Reizinger Máté 9.b, Szőke Bálint 9.b, Takács Arnold 11.c, Weich Mátyás 12.n összeállítású csapata. Nagy küzdelmekben végül a hetedik helyet sikerült megszereznie a csapatnak. Szívből gratulálunk! A diákok edzői Tamás Péter és Szilágyi Tamás, testnevelőik: Kovács Viktória, Kovács Péter, Fehérvári Levente. A tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.

A továbbiakban a csapatot kísérő testnevelő, Fehérvári Levente élménybeszámolója következik:

12 fővel érkeztünk a Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőjére, Debrecenbe. A sorsolás kedvezőtlenül alakult számunkra, a jóval erősebb csoportba kerültünk. Az első mérkőzésünk a Körmend ellen játszottuk. Jól tartottuk magunkat, de az ellenfél jóval nagyobb játékerőt képviselt. A végére 25 pontos különbség alakult ki, ami nem olyan rossz eredmény, ha azt nézzük, hogy a Körmend komolyabb erőfeszítés nélkül nyerte meg az egész tornát. A második csoportmeccsen a Debrecen csapatával mérkőztünk meg. A hazai csapat ellen az esélyek nem voltak sokkal jobbak, mint a Körmend ellen. A srácaink jó játékkal, de releváns különbséggel kaptak ki a 13-szoros tornagyőztes Tóth Árpád Gimnázium fiaitól. Második nap a Sopron ellen játszottuk az utolsó csoportmeccsünket. Sajnos ezen a meccsen kicsit bealudtunk, pedig talán itt lehetett volna szorosabb meccset vívni. Az előző napi vereségek, a fáradtság, a korai kelés és a dekoncentráltság miatt azonban a meccs már az első félidőben elúszott. Így a csoportkört 3 vereséggel zártuk. Délután az egyenes kieséses szakaszban a Hódmezővásárhellyel csaptunk össze. A hozzáállásunk és a küzdőszellemünk sokat javult a reggeli mérkőzéshez képest, de a játékunk nem volt kiemelkedő. A „Hódok” felülkerekedtek rajtunk, így az utolsó nap a 7. helyért küzdhettünk a Székesfehérvárral. Délután ütköztünk meg velük. Szoros meccsen, jó játékkal, sikerült felülkerekedni az ellenfelünkön, így a csapat Székesfehérvárt megelőzve a 7. helyen zárta a tornát.

A csapat jól teljesített összességében véve. Sajnos azonban nem éreztem azt a FLOW élményt, amit Pécsen a Rátgéber Akadémia ellen tudtunk felmutatni. A Székesfehérvár ellen talán a meccs utolsó  részében ellazultak a fiúk és felvillant valami abból a „szárnyalásból”, ami 2019.12.18-án Pécsett. Sajnos ez csak egy meccs volt, annak is csak egy része. Talán megismételhetetlen elérni azt a flow-t, amit Pécsen sikerült? Vagy nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a fiúk lelki és mentális felkészítésére? Őszintén, nem tudom. De remélem, hogy jövőre ott leszünk megint és átélhetjük még egyszer azt a csodát, azt az eksztázist. Egy biztos. Fantasztikus élményekkel jöttünk haza. Köszönjük a srácoknak, hogy méltón képviselték iskolánkat! Én pedig köszönöm nektek a kitartásotokat, a küzdelmeteket, a sportszerűségeteket és hogy részesülhettem veletek ebben az élményben! Gratulálok nektek, edzőiteknek és szüleiteknek, akik ilyen remek srácokat neveltek!

Fehérvári Levente, testnevelő

Az alábbiakban a diákokat kísérő testnevelő, Fehérvári Levente napi beszámolója olvasható a versenyről.

Visszaemlékezés a Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőjére


Első nap

2020.01.23. Debrecen
Résztvevők: Berta Boldizsár 9.n, Halmai Dániel 9.b, Heisz András 11.c, Kuti Dominik 10.b, Barabás Ábel 9.b, Lalák Vince 12.b, Molnár Martin 12.b, Nagy Balázs 10.b, Reizinger Máté 9.b, Szőke Bálint 9.b, Takács Arnold 11.c, Weich Mátyás 12.n, Reizinger Attila (Muki), Fehérvári Levente

„Nevezési igazolások, utazásszervezés, gyerekek eligazítása, szállás és étkezésfoglalás jellemezte az egész hetemet csütörtök reggelig. Izgatottan és reményekkel szálltunk be 10 órakor a két kisbuszba, és indultunk Debrecenbe a Kosárlabda Diákolimpia döntőjére. Az utazás gyorsan telt, sokat beszélgettem, nem elcsépelt témákról Lajos bával. 2 pihenőt iktattunk be, így is 15 óra után nem sokkal megérkeztünk Debrecenbe. Az iskola kisbusza sajnos elakadt a céltól 3 kilométerre, így a másik busszal kettőt fordulva tudtunk csak megérkezni. Nem volt jó ómen.
Szálláshelyünk a kívülről igen patinás és elit környéken fekvő Aranybika Hotelben volt. A történelmi múltra visszatekintő épületen látszott, hogy alapos és művészi tervezés eredménye. Bizakodva léptünk be az oldalbejáraton, de a folyosó falai és a piszkos ajtó nem kecsegtettek túl sok jóval. A portán átvettük a kulcsot és felnyargaltunk a harmadik emeleti szobáinkba. Fáj a szívem, hogy egy ilyen intézmény több száz éves múlttal a háta mögött, ilyen elhanyagolt és igénytelen körülményekkel várja vendégeit. Düledező szekrények, piszkos falak, kellemetlen szag és leszakadt ágyak fogadtak bennünket. Láttam a gyerekek arcán a megdöbbenést, ők is másra számítottak. Jókedvünknek köszönhetően azonban hamar túllendültünk a szállásunk hiányosságain.
A szállás elfoglalását követően, a Gulyás Pál Kollégiumot, étkezéseink helyszínét vettük úticélul, immár gyalogosan. Az utazás miatt kimaradó ebéd, villámléptű farkasfalkává változtatta a csapatot. A szocreál étkező egy méltán letűnt kor őskövületének egy jellemző szimbólumaként nézett ki. Miután beléptünk, sejtettem, hogy a közepes minőséggel is már meg kell elégednünk. Szerencsére, ezt azért hozta a hely, bár az este folyamán még szükségünk volt kajapótlásra. Azért éreztem méltatlannak helyzetünket, mert az étkezések elég magas árakon lettek megrendelve, így az ár nem volt arányban az értékkel. Azért néha legalább jót főztek…
A technikai értekezlet 18 órakor kezdődött a Kossuth Gimnázium egy termében. Az ellenfeleink erőviszonyairól nem sokat tudtam, csak azt, hogy kik biztosan nagyon erősek. 8 csapat, két csoport. Jól jött volna egy kis szerencse a sorsoláshoz, sajnos azonban, ahogy ez velem lenni szokott, talán a legszerencsétlenebbül alakult számunkra. Nem elég, hogy a csoportunkba került a Körmend és a Debrecen, reggel nyolc órakor mi kezdtük a játéknapot. (Később kiderült számunkra, hogy a B csoportban könnyebb ellenfeleket kaphattunk volna. Sebaj…) Készültünk lélekben a reggeli meccsre.
A megnyitó lenyűgözőre sikerült. A FaceTeam győri csapata zsákolós, ugrálós produkcióval szórakoztatta a megjelent csapatokat. Látványosnak, bár kiforratlannak éreztem még őket, mivel az eredeti FaceTeamet is jól ismerem. Következett a fotózás. Jót derültünk szedett-vedett utcai viseletünkön, aztán felöltöttük az újonnan kapott pólóinkat. Miután minden protokoll részen átestünk, visszanyargalltunk a szállásunkra. Közben odaért Muki is (Reizinger Attila), aki segítségül érkezett. Ezúton is köszönöm, hogy velünk voltál, amíg tudtál.
Tíz óra után sikerült lefeküdnünk. Az éjszaka jól telt, csak kissé rövid volt…”

Második nap

„Második nap 6 előtt keltünk. Gyors öltözés és indulás reggelizni. A jeges reggel megfagyasztotta a várost is, alig voltak még az utcán. Csendesen baktattunk a Tóth Árpád Gimnázium kosárpályájára. A játékéhség és a remény még átlendített bennünket a korai kelés és a hidegben való séta nehézségein.
Az öltözőben gyorsan megbeszéltük a helyzetet. Ellenfelünk a Körmend volt, akikről tudtuk, hogy jó pár klasszissal nagyobb erőt képviseltek nálunk. Nem voltunk elkeseredve, bár szerintem mindenki érezte, hogy a győzelem ezen a mérkőzésen valószínűleg csak hiú remény marad. Senki nem mondta ki hangosan…
A meccs a várakozásoknak megfelelően kezdődött. A Körmend a palánk alatt dominálta a játékot, mi távoli dobásokkal próbáltuk tartani a lépést. A meccs elején 9-6 is volt nekünk Arni tripla triplájával, mire a padon ülő Vince benyögte: „Ez a Körmend?” Jót derültünk… Sajnos a további hármasok azonban nem nagyon jöttek már. Az előny hamar elkopott és az első negyedet már 10 pontos hátrányban fejeztük be. A második negyedben küzdöttünk, hogy fel tudjunk zárkózni, de a különbség csak tovább nőtt. Így a félidőre 17 pontra nőtt a hátrányunk.
A harmadik negyedre úgy mentünk ki, hogy valamit tenni kell, mert különben nem tudjuk ledolgozni a különbséget az utolsó negyedbe. Küzdöttünk, erőlködtünk, de nem tudtunk extrát teljesíteni. A különbség maradt 17 pont az utolsó negyedre is. Nem engedtük el a meccset, de tudtuk, hogy ez már nem lesz meg. A lefújás pillanatában 87-62-es végeredményt mutatott a kissé megviselt elektromos kijelző.
Ettől függetlenül nagyon elégedett voltam a csapattal. Főleg így utólag visszagondolva mondom ezt, hiszen a Körmend lett az abszolút nyertese a tornának. Igaz nem játszott náluk két meghatározó játékos, de a csapat nélkülük is roppant erős volt.
Amíg vártuk az ebédidőt pihentünk és mások meccseit néztük. Megállapítottuk, hogy ezen a tornán már nincsen lényegesen gyengébb csapat, csak erős és erősebbek. Beszélgettünk a délutánról is, majd elmentünk a menzára. Visszatérni a szállásra nem volt időnk, ugyanis kettőkor várt ránk a következő mérkőzés a házigazda Debrecen ellen.
Mire odaértünk a Debrecen már melegített. Tudtuk, hogy ez sem lesz könnyebb, mint a délelőtti, de talán egy fokkal mégis. Hátha hibáznak, mi pedig jól játszunk. Másképp nem volt esélyünk. A Debrecen 13-szoros győztese a tornának és a hazai csapat…
A meccs első negyedében a Debrecen magához ragadta az irányítást. Továbbra is a távoli játékot erőltettük, de nem különösebben ment jól. Bár azt annak fényében mondom, amit Pécsen láttam és átéltem… Szóval ágyúztunk, de a negyedre már 9 pontos különbség alakult ki a Debrecen javára. A második negyed is hasonlóan alakult, a különbség tovább nőtt 20 pontos hátrányra. Úgy érzem, hogy a fiúk itt többet reméltek, mert a harmadik negyedre kicsit megtörtünk. 10 pontot tudtunk csak dobni. A Debrecen sem játszott már teljes gőzzel, de a különbség miatt nem is volt rá szükség. A végeredmény 30 pontos különbséggel 92-62 lett.
Ezután már éreztem kissé a csalódottságát a csapatnak, de szerencsére nem sokáig. Este ugyanis felnőtt mérkőzést játszottak a városban, amire ingyen elmehettünk. Gyorsan vacsiztunk és visszasiettünk a szállásra. Páran elfáradtak és inkább a pihenést választották, így én a hotelben maradtam velük, míg Muki és a többi srác elmentek a felnőtt NB1-es mérkőzésre. Mikor hazaértek a gyors beszámoló után már „lőtték a pizsit” a fiúknak, ugyanis a szombati napon utolsó csoportmeccsünket a Sopron ellen ismét reggel 8 órakor játszottuk. Elköszöntem a srácoktól és visszavonultam a főhadiszállásomra a szobámba. Ébresztő 5:50-re beállít… aucs! Jó8!”

Harmadik nap

„A reggeli ébresztő hangjánál nem sok idegesítőbbet tudok elképzelni. Pitty-pitty… pitty- pitty… pitty-pitty... 10 perc múlva 6:00. Kikászálódtam az ágyból és félkómás állapotban nekiálltam összeszedni magam. 6 óra elmúlt mire a srácokhoz benéztem. Minden szobában volt még, aki aludt. Nem volt időm finomkodni, „feltrombitáltam” mindenkit. Pár perc késéssel mindenki kiért a folyosóra, ahogy megbeszéltük. Örültem, hogy ilyen hamar összeszedték magukat, és amit kértem tőlük, azt betartották. Egyébként ez a korrektség jellemezte a kapcsolatomat az amúgy néha kissé csapongó és trollkodó csapattal mind a négy nap alatt. Ennek igazán örültem.
Séta közben éreztem már, hogy fáradtak a fiúk. Páran nyafogtak is, hogy megint sétálni kell. Nem torkolltam le őket, hogy mit panaszkodnak, ugyanis sajnos igazuk volt. Napi két meccs és még 6-8 kilométer séta pluszba a hidegbe, nem hiányzott. Nem láttam másik csapatot autóbusz nélkül sétálgatva…
Az előző napot próbáltuk elfelejteni, de nem volt könnyű. Kissé kedvetlennek éreztem a csapatot már az öltözőben. Ennek több oka is volt. A korai időpont, a séták a hidegben, az előző napi vereség és még ki tudja mi volt a fiaink fejében, de ezen a reggelen sajnos nem voltak ott, csak testben.
És ez az egyetlen meccs és az egész beszámolónak egyetlen része, amit nem szívesen írok le. A Sopron ellen kezdtünk 8:00-kor, de olyan pocsékul és kelletlenül, hogy ha a Gimiben az ötödik és hatodik „N”-esek összekapnak egy csapatot, simán partyba lettek volna ellenünk. Egyszerűen, mintha nem akartunk volna játszani. Vagy nem tudom… Az első negyed végén 31 -5 volt az állás, nem nekünk. Muki is, és én is nehezen tűrtőztettük magunkat. A srácok is észbe kaptak, hogy ez azért mégsem járja, hogy ilyen gyengén muzsikáljanak egy országos rendezvényen. A második negyedre kissé jobban mentünk fel és már próbáltunk ellenfele lenni a Sopronnak. A hátrány viszont nem csökkent, így 26 pontos különbséggel mentünk a szünetre. A játékunk azonban még messze elmaradt az elfogadhatótól, így a harmadik negyed végére 71-34 lett az állás. A negyedik negyedben 77-36, negyvenpontos különbséggel a meccs véget ért (szerencsére), ugyanis a diákolimpián az a szabály, hogy 40-es különbségnél lefújja a spori a mérkőzést.
Bementünk az öltözőbe. Eleinte csak hallgattam és gondolkodtam, hogy most mit tegyek. Mit mondjak nekik? Elszámoltam magamban tízig… Végül úgy döntöttem, azt teszem, amire a szüleim mindig is tanítottak. Elmondtam nekik őszintén a véleményem és érzéseim mindenféle sallang, kiabálás vagy leszúrás nélkül. Elmondtam nekik, hogy amióta csak elindultunk ezen a közös úton, ilyet még nem tapasztaltam és nem éreztem velük kapcsolatban. Hogy nem ügyetlenségük vagy lassúságuk, hanem a hozzáállásuk miatt alakult így a mérkőzés. Hogy én szégyelltem magam, amikor 40 pontos különbséggel kellett levonulnunk a pályáról… Aztán azt is elmondtam nekik, hogy nem haragszom rájuk. DE többet ilyet nem szeretnék velük átélni, és hogy tudom, voltak ennek talán racionális okai is, hogy ilyen hangulatban játszottunk. Azonban sem ezek az okok, sem semmi más nem lehet indoka annak, hogy valaki így lépjen pályára, akárcsak egy baráti mérkőzésről is legyen szó! De ráadásul nem az volt. Egyszerűen nem volt sportszerű… Ott és akkor lezártuk. Én otthagytam abban a debreceni öltözőben ezt az egészet. Eldugtam ezt a rossz élményt a Tóth Árpád Gimnáziumban, hogy ne lássam remélhetőleg soha többet…
Ezzel a meccsel a csoportkörök lezárultak. 3 vereséggel az alsóházba kerültünk és 4 órakor a Hódmezővásárhely várt bennünket a keresztjátékban. A keresztjáték döntött, hogy az 5-6. vagy a 7-8. helyért játszhatjuk majd az utolsó mérkőzésünket. Délután volt időnk kicsit pihenni és összeszedni magunkat. Közben egyedül maradtam a fiúkkal, mert Mukinak el kellett mennie. Abban bíztam, hogy a délelőtti kudarcból felállva tudnak még erőt meríteni a fiúk.
Az első negyedben remekül kezdtünk a hódmezővásárhelyiek ellen és a reggeli hozzáállásnak nyomát sem tapasztaltam már. A „hódok” jól játszottak, de mi is. A negyed vége 20-18-cal zárult a javunkra. Aztán jött a második negyed. Ők sajnos beindultak kicsit, mi pedig megtorpantunk. Megszórtak bennünket hármasokkal és mi nem tudtunk válaszolni rá. Azért volt ez fájó, mert mi szerettük volna, ha potyognak a távoli kosarak. Sajnos nem így alakult. A félidőben már 41-29-es előnyt harcoltak ki ellenünk. Sikerült a szünet után kicsit jobb formát hoznunk és a harmadik negyedben 22 pontot dobtunk. Ez már szép. A baj csak az volt, hogy pont ennyit kaptunk. Így az előnyből semmit nem tudtunk lefaragni. Az utolsó negyedben küzdöttek a fiúk, de éreztem, hogy a harmadik negyedben kapott sok pont és a megmaradó különbség lelkileg megtörte őket és nem sikerült a fordítás. A végeredmény 82-60 lett.
Miután hazaértünk, megbeszéltük a holnapi nap tervét. Mivel kikaptunk a keresztjáték során is, a 7. helyért játszhattunk reggel 8 órakor a változatosság kedvéért. Leszaladtunk még boltba, kicsit éhesek maradtunk a vacsi után. Beszélgettem még a srácokkal, aztán megismételtem a tegnap esti visszavonulást. Már megint reggel játszunk… Kicsit nehezen aludtam el. Nyugtalanított egy gondolat: nem tudom, hogy élnék meg a fiúk, ha holnap is kikapnánk és csak vereséggel kell hazatérnünk…”

Negyedik nap

„4. nap: 5:50, ébresztő, kiazágyból, összekapar, delenyomtam, sötétvankinnt, szobapakolás, csapatébresztés, Bálintelaludt, Vinceelealudt, demégkicsithad… Kezdtem rutinosnak érezni magam a harmadik ugyanolyan reggelen. Végül mindekit kirugdostam az ágyból és megindultunk kis csúszással reggelizni. A menzás reggelitől nem kellett szétdurranni, de a korai meccs miatt ezt most nem is annyira bántam. Bár arra gondoltam, hogy a fiúk játszanak csak, én jóllakottan elpöffeszkedhetnék a kispadon. Na persze nem volt erre lehetőségem, már a reggeli minősége és mennyisége miatt sem. De jól esett eljátszani a gondolattal…
A csarnokba most mi értünk előbb, mint ellenfelünk. Az utolsó napon nem a Tóth Árpádba, hanem a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumban játszottunk. A 7. helyért a székesfehérvári Kodolányi János Gimnázium és Szakközépiskola csapatát kellett legyűrnünk. Egy kicsit aggódtam a fiúk miatt. Meg kell nyernünk. Miattuk. Én tudtam, hogy nagy eredmény már itt lenni, de azt ők nehezen emésztenék meg, ha csak vereséggel távoznánk.
A játék kezdete előtt megbeszéltem a csapattal, hogy csak a meccs lélektanával szeretnék foglalkozni. A taktikai lépéseket és felállásokat a csapatkapitányra, Arnira bíztam. Abban reménykedtem, hogy talán kicsit felszabadultabban játszanak majd, ha nem kontrollálom őket folyamatosan.
Az első negyedet 19-13-ra elvesztettük, de a játék képe nem azt mutatta, hogy baj lenne. Jobban kezdtek a fehérváriak és kész. Megdicsértem mindenkit, akit csak tudtam. A második negyedben jött a fordulópont. A védekezésünk nagyon sokat javult, a támadójátékunk pedig közepesen muzsikált. Pontokban számolva 7 kapott és 12 szerzett pont után 26-25-ös félidei eredménnyel mentünk fújni egyet. Kértem a srácokat, hogy koncentráljanak a védekezésre és megnyerjük a mérkőzést. Úgy láttam, kezdtek ellazulni és felszabadulni. A harmadik negyed nagyon jól sikerült. A támadójátékunk roppant nagyot fejlődött és elkezdtek szárnyalni a fiúk. A védekezés is viszonylag jól ment, bár nem annyira, mint a második negyedben. Mivel 26 pontot szereztünk a harmadik 10 perc alatt, így belefért a 13 kapott pont. 51-39-es előnnyel vártuk az utolsó negyedet. Ellenfelünk minden erejét megfeszítve megpróbált felzárkózni a végjátékban, de ezt a kísérletüket Bandi, Máté és Dani tripláival szétzúztuk. Elvesztették lelkesedésüket. Végül 68-56-os végeredménnyel megszereztük a 7. helyet. Nagyon örültünk!
Ebéd és pihenés után, volt lehetőségünk megnézni a döntőt, ahol a Körmend és a Debrecen csapott össze. Mind a két csapat nagyon komoly játékosállománnyal rendelkezett. Válogatott válogatott hátán, két méteres néger és nem néger játékosok, felnőtt NB1-ben kezdők… Jó színvonalú kosárlabdát láthattunk. Végül a Körmend komolyabb erőlködés nélkül húzta be a döntőt és szerezte meg a torna végső győzelmét.
Közben azon gondolkodtam, hogy mi lehetett volna, ha a sorsolás kicsit szerencsésebben alakul. Bár visszaemlékezve az összes meccsre, talán csak egyen játszottunk igazán jól, az utolsón, amit meg is nyertünk. Talán ez volt az egyetlen játék, ahol felvillanni láttam a fiúkban azt a FLOW-t, amit Pécsen a Rátgéber Akadémián tapasztaltam. Olyan ez, mint mikor egy érme két oldalán van külön-külön valami, és ha megpörgeted, egy képpé olvad össze. Debrecenben épp, hogy összeolvadt a kép néha-néha, míg a Rátgéber Akadémián szinte világított folyamatosan másfél negyeden keresztük. Nyilván nem lehet mindig…
Az eredményhirdetés jól szervezetten és látványosan zajlott le. Arni, mint csapatkapitány átvette az oklevelet. Az eredményhirdetés végeztével bekászálódtunk a buszba, hogy elhagyjuk Debrecent. A hosszú és eseményteli napok fáradalmaival és emlékeivel együtt megindultunk hazafelé.
A hazaút még tartogatott számunkra egy pár meglepetést. Én azt hittem elhagytam a telefonom és a tárcám, de aztán kiderült, hogy mégsem. Elfáradtam én is… Miután megnyugodtam, az élményeket szortíroztam a fejemben és közben jött a hír, hogy Kobe meghalt. A srácok teljesen kész voltak… Fene nagy ködben jöttünk Siófoktól, igen lassan haladtunk. Úgy éreztem, mintha minden egyre lassabb lett volna. Az idő múlása, a sebességünk, a közeledésünk Dombóvárra… Gyorsmatekkal kilogikáztam, hogy így előbb-utóbb megáll az idő, 0-ra csökken a sebességünk és soha nem érünk haza…
Végtelennek tűnő utazás után 23 óra előtt nem sokkal megérkeztünk városkánkba. A Giminél szálltunk ki, táskákkal a kezünkben, élményekkel a hátunkon és büszkeséggel szívünkben!

Köszi srácok, edzők és szülők! Fantasztikus élménnyel gazdagodtam, nektek köszönhetően! Remélhetőleg jövőre is ott leszünk! Köszönöm!

Fehérvári Levente testnevelő

 

1