A Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjében bizonyíthat a gimnázium csapata

 

 

 

1

December 19-én Pécsett a Rátgéber László Nemzeti Kosárlabda Akadémián rendezték meg az V-VI. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos selejtezőjét, melyen nagyszerűen szerepelt iskolánk Berta Boldizsár 9.n, Halmai Dániel 9.b, Heisz András 11.c, Kuti Dominik 10.b, Barabás Ábel 9.b, Lalák Vince 12.b, Molnár Martin 12.b, Nagy Balázs 10.b, Reizinger Máté 9.b, Szőke Bálint 9.b, Takács Arnold 11.c, Weich Mátyás 12.n összeállítású csapata. Iskolánk együttese a szenzációs szereplésnek köszönhetően bejutott az országos döntőbe, amihez szívből gratulálunk, és az ottani szerepléshez nagyon sok sikert kívánunk! A diákok edzői Tamás Péter és Szilágyi Tamás, testnevelőik: Kovács Viktória, Kovács Péter, Fehérvári Levente. Az alábbiakban Fehérvári Levente testnevelő beszámolója olvasható a selejtezőről:
„Időben érkeztünk a csapattal az Akadémiához. Amikor beléptem, úgy éreztem, mintha egy időkapu lett volna az intézmény ajtaja. Minden rendezett, modern, tiszta és szép. Három pálya egymás mellett, kihúzható nézőtér, labdaadogató, vagyis az infrastrukturális feltételek a totális profizmusról tanúskodtak. A játékosok ellenőrzését követően a sorsolás következett. Nem nagyon ismertem senkit, így teljes nyugalommal húztam ki a Kecskemét csapatát a négy csapat közül. A selejtezőket egyenes kieséses rendszerben bonyolították le. Az első meccsek győztesei egyből döntőbe jutottak, ahonnan a győztes az első, kivívva magának az országos részvételt.
A játék elejét elég könnyelműen kezdték a kecskemétiek. Mire észbe kaptak, hogy a hetedik hármast szórjuk be nekik, ők pedig alig szereztek pontot, a szerb származású edzőjük már tajtékzott. A második negyedben kezdték összekaparni magukat és az addigi különbségből kicsit tudtak ledolgozni, ám így is nagy előnyből vártuk a második félidőt. Megbeszéltük a srácokkal, hogy figyeljenek a játékrész elejére, mert ha ott megtartjuk az előnyt, nagyon nehéz helyzetbe hozzuk az ellenfelet. A dolgunk azonban nem volt ilyen egyszerű, ugyanis a Kecskemét felismerte, hogy kissé elbízva kezdték a mérkőzést és mindent meg kell tenniük, hogy legyen esélyük a győzelemre. A második félidő teljes idejét egészpályás letámadásban játszották ellenünk, nagyon megnehezítve így a ’nehéztüzéreink’ pontszerzési lehetőségeit. A darálásnak meg is lett az eredménye, a mérkőzés vége felé sikerült felzárkózniuk. A végjátékban azonban kitartottak a fiúk és kemény, hajtós meccsen négy pontos különbséggel sikerült megnyernünk a mérkőzést. Így a döntőt várhattuk a másik elődöntő mérkőzés után.
Hosszabb pihenő után a Pécs csapata lépett pályára ellenünk a döntőben. Amikor felmentek a srácok a pályára, úgy nézett ki, mintha apa-fia kosármeccsen lennénk (idézve Csapó Tomajt, aki az ötfős szurkolótáborunk egyik oszlopos tagja volt). Tudtuk és meg is beszéltük, hogy nem fogjuk erőltetni túlzottan a palánk alatti játékot, mert ott nagy magassági és fizikális hátrányban vagyunk. A távoli „ágyúzás” és a gyorsindítás volt a fegyverünk, ami illeszkedett a csapatnak a játékstílusához, hiszen az eddigi meccseinken is ezzel a taktikai eszközökkel nyertünk.
A meccs első negyedében a Pécs egyértelműen dominált a játékban. Egyrészt a palánk alatt minden az övék volt, a hármasaink pedig nem jöttek úgy, ahogy az előző meccsen. Másrészt érződött, hogy a fiúk két napja folyamatosan meccsben vannak, és a fáradtság jelei erőteljesen kezdtek megmutatkozni. A második negyedben tartották a különbséget a pécsiek, és a félidőt tizenkét pontos hátránnyal zártuk. Próbáltam tartani a srácokban a lelket és ők is egymásban, ami nagyon szimpatikus volt nekem, mert láttam rajtuk, hogy teljesítőképességük határán vannak már páran, de mégsem adták fel.
A második félidőben a Pécs játéka gyengült egy picit, nekünk pedig a védekezésünk és a támadójátékunk egyaránt sokat javult. Én úgy érzem, kicsit elbízták magukat a pécsi srácok. Azt gondolták, ez a meccs már a zsebben van. Ez talán a legnagyobb hiba, amit sportoló elkövethet egy mérkőzésen, és a srácok is megérezték, hogy más lett a játék képe. A harmadik negyedben folyamatosan zárkóztunk fel, de az igazi fordulatot a negyedik negyed hozta meg. Körülbelül öt perccel a meccs vége előtt még a Pécs vezetett, de érezhetően lélektani előnybe kerültünk. ’Megrezgett a léc’ kiabáltam be kétszer is, hogy még nagyobb nyomás alá helyezzem az ellenfeleinket, mi pedig jót derülhettünk rajta.
Két perccel a meccs vége előtt sikerült kiegyenlítenünk. A végjáték egy hollywoodi film befejezéséhez hasonlított. Hihetetlen fordulatok és bravúrok sorozata. Hárompontosok a „Moszkva” térről, emberrel a nyakban, Nb1-es labdaszerzések, esszenciális lepattanók begyűjtése, és az a kitartás és küzdeni tudás, ami a srácokat jellemezte, mindennél többet ért… Nem tudom elmesélni… Nem lehet… fantasztikus élmény volt…
77-69-es végeredménnyel a dombóvári csapat búcsúztatta a Rátgéber Akadémia csapatát az idei diákolimpiáról. Az ellenfelet nagyon megviselte a vereség, de sportszerűen gratuláltak nekünk egytől-egyig, beleértve Rátgéber Lászlót is! Eufórikus hangulatban utaztunk hazafelé!
Gratulálok a srácoknak és edzőiknek! Fantasztikus élménnyel gazdagodtam, nektek köszönhetően! Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a győzelemnek és átélhettem veletek ezt a pillanatot! Az országoson a történet folytatódik!”

Fehérvári Levente
testnevelő