Híreink
 

Június

 

1

KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék - hivatalos végeredmény

 

Tanulmányi terület kódja:

0001
0002
0003
0004
0005
0006
0007
0008

Kedves Leendő Diákjaink!

Ezúton hívjuk fel a figyelmeteket arra, hogy a beiratkozásra 2018. június 1. utáni dátummal kiállított diákigazolvány igénylőlappal legyetek szívesek érkezni.
Ha bármilyen kérdés merül fel a fentiekkel kapcsolatban úgy a 466-336 telefonszámon adunk tájékoztatást.

Megértéseteket köszönjük!

 

Tisztelt Szülők!
Kedves Diákok!

Felhívjuk a figyelmet, hogy a nyári szünet folyamán ügyintézésre csak szerdai napokon 8-12 óra között van lehetőség.

A 2018. évi idegen nyelvi kompetenciamérés eredményei ide kattintva megtekinthetők.

Június 22-én az esős időjárás miatt a tornatermünkbe zsúfolódva tartottuk meg a 2017/2018-as tanévet lezáró rendezvényünket. Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr rendkívül sikeresnek értékelte a tanévet, amit az átadott jutalomkönyvek száma is bizonyít. Több mint 100 diák részesült kitűnő bizonyítványa, kiemelkedő közösségi munkája, illetve országos versenyeken elért eredményei okán elismerésben. A gimnázium tanulmányi átlaga idén 4,24 lett. 5-12. évfolyamig 50 diák örülhetett kitűnő bizonyítványnak. 57 tanuló ért el kiemelkedő eredményt országos tanulmányi-, illetve sportversenyeken. A dombóvári gimnazista diákok jó hozzáállását bizonyítja, hogy sokan vállaltak aktív közösségi munkát. A tanévzárón kerültek átadásra az iskola alapítványai által adományozott díjak is. A Kisgimnazistákért Közalapítvány díját a legjobb nyelvi eredményért idén Nagy Amanda 11.b osztályos tanuló és Jobbágy Botond 7.n osztályos diák nyerte el a rangos nyelvi versenyeken elért eredményeivel. A Dr. Buda Imre Alapítvány legjobb természettudományos eredményért járó díjában a 10.a osztályba járó Somlyai Flóra és Tóth Dániel 11.b osztályos tanuló részesült az országos biológia versenyeken nyújtott kiemelkedő teljesítményeik okán. A Balázs György Alapítvány legjobb matematikusnak adományozott díja az 5.n osztályos Lakatos Lukácshoz került, aki három országos matematika versenyen is a legjobbak között végzett. Kőszegi Lilla 10.b osztályos diák szintén a tanévzárón vehette át a „Magyarország jó tanuló-jó sportolója 2017” címet elismerő miniszteri oklevelet, melyet kitűnő tanulmányi eredménye mellett kiemelkedő sporteredményeivel érdemelt ki. A tanévzárón elismerésben részesülő diákok teljes névsorát és eredményét itt lehet megtekinteni. Az ünnepségen készült képeket pedig ide kattintva lehet megtekinteni. Nagyon büszkék vagyunk diákjainkra!

Megkérjük azokat a diákokat, akik szeretnének nyáron közösségi szolgálatot végezni, hogy a lehetőségekről érdeklődjenek Gyarmati Gyöngyi tanárnőnél, illetve tájékozódjanak az iskolai honlapon. Azok a tanulók, akik a gólyatáborban (augusztus 31-én) szeretnének közösségi szolgálatot teljesíteni június 15-ig legyenek szívesek jelentkezni az osztályfőnöküknél.

2018. június 13-án a Hotel Dombóvár éttermében Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr köszöntötte a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium azon tanulóit, felkészítőit, edzőit, akik országos helyezést értek el az idei tanévben. Az iskola diákjai rég nem látott mennyiségben szállították a szebbnél szebb helyezéseket, alig fért el a teremben a majdnem 60 csinosan felöltözött gimnazista. Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy mennyi lemondással, kitartással, szorgalommal jár az, hogy valaki a heti 36-38 tanóra, s a mindennapi felkészülés mellé még egyéb megmérettetést, rendszeres edzést is vállal. Ők azok a diákok, akik példaképek lehetnek, hiszen többségük a meglévő versenyeredménye mellett remek tanulmányi átlaggal is rendelkezik. Meleg szívvel köszönte meg a felkészítő tanárok munkáját, akik a hatalmas heti óraszámuk mellett is találnak időt arra, hogy a tehetségeket pallérozzák. Megköszönte a külső egyesületek edzőinek a munkáját is, a sporteredményt elért tanulók jelentős része valamelyik dombóvári sportegyesületben sportol. Az idei tanévben nem csupán az eredmények mennyiségével lehetnek elégedettek a gimnáziumban, hanem azok változatosságával is. A diákok olasz, angol, német nyelvből, történelemből, sporttörténetből, matematikából, magyarból, természettudományos tárgyakból értek el országra szóló eredményeket, s kiemelkedően szerepeltek a diákolimpiai sportversenyeken, hiszen több bajnoki címmel is büszkélkedhetnek. Mindenkinek szeretettel gratulálunk az elért sikerekhez, a versenyeredmények letölthetők itt. További képekért kattintson ide.

 

Ismét országos bajnok a gimis csapat
Május 26. és június 1. között fiatal atléták vették birtokukba a győri Olimpiai Sportparkot, hogy több korcsoportban és versenyszámban összemérjék tudásukat és felkészültségüket, hogy a verseny végén a legjobbak megszerezzék a Magyarország diákolimpia bajnoka címet.  A Diákatlétika ünnepe egyhetes rendezvénysorozat fantasztikus hangulatban telt, melynek tevékeny részesei lettek az Illyés Gyula Gimnázium 8. évfolyamos diákjai is.
A 4x1000m-es váltófutás megyei győzelme után a legjobb nevezési idővel kerültek az országos fináléba, ahol ismét kiváló teljesítményt nyújtottak. Nehezítő körülménynek mindjárt ott volt a közel 35C°-os hőmérséklet, az 5 óra várakozási idő és néhány kisebb sérülés is. A fiúk futásán abszolút nem látszottak ezek a problémák, hisz magabiztos, fölényes győzelmet arattak. A másik 20 csapat csak az érmekért és helyezésekért volt harcban, az aranyat „előre leosztották.
Nagy Ákos okos, higgadt kezdése után, mintegy 10”-es előnnyel adta át a váltóbotot Strijk Barnának, aki szinte ugyanennyit rakott a közösbe. Ács Levente simán tartotta a különbséget és a harmadik váltás után szinte borítékolható volt a győzelem. Esküdt Mihálynak már csak tartania kellet az előnyt, ami lábfájása ellenére sem okozott túl nagy feladatot számára és a végére 22”-es fórral szakította át a célszalagot. Magabiztos, imponáló fölénnyel nyerték a váltót és az Országos Mezei után idén már második alkalommal nem találtak legyőzőre. A versenyzők edzője Fazekas Gáspár tanár úr, testnevelőjük Tancsa Norbert tanár úr. Szívből gratulálunk, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek.

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk karatés tanulói eredményesen szerepeltek a május 26-án, Harkányban megrendezett tradicionális rendszerű karate versenyen. A bajnokságon a következő eredményeket érték el diákjaink:
Szőcs Patrik 5.n          2. hely formagyakorlat    2. hely küzdelem  
Lakatos Lukács 5.n    1. hely formagyakorlat   1. hely küzdelem   
Tóth Dominik 7.n       2. hely formagyakorlat   1. hely küzdelem   
Kovács Adriána 6.n    1. hely formagyakorlat    1. hely küzdelem  
Gratulálunk, további sok sikert kívánunk! A diákok Szabó Csaba tanítványai.

2018. május 26-27-én Győrben rendezték az Országos Atlétika Diákolimpiát. A versenyt remek körülmények között, a nemrégiben felújított Olimpiai sportparkban tartották. Az Illyés Gyula Gimnáziumból 3 egyéni versenyző és egy váltó csapat állt rajthoz. A szombati napon Göblyös Csenge (11.b) 100 m-es síkfutásban kiváló futással, 12,38-as eredménnyel a 4. helyen végzett. A nap záró számaként a 4x100 m-es váltó állt rajthoz, ahol a lányok hibátlan futással a 12. helyen kvalifikált csapatot a 7. helyre hozták fel. A csapat tagjai: Balogh Ágnes Réka (12.b), Simon Kati (11.b), Strijk Johanna (11.b), Göblyös Csenge. A második napon először Gáti Kornél (12.b) állt rajthoz 200 m-es síkfutásban, a 21. helyen végzett, majd Bíró Dávid (9.a) szintén ezen a távon csak a fiatalabbak versenyében 27. lett. A napot Göblyös Csenge zárta szintén 200 m-rel, aki az előző napi formáját megtartva, remek futással, nagyon szoros küzdelemben 7. lett. A diákok edzője Fazekas Gáspár és Tarr Imre. Nekik és versenyzőiknek is szívből gratulálunk. A diákok igazgatói dicséretben részesülnek.

Május 26-án rendezték meg Budapesten a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát - medencei döntőjét, ahol Szabó Gréta, iskolánk 5. n osztályos tanulója a rendkívül erős mezőnyben 8. helyezést ért el. A tanuló felkészítője Batka Ágnes tanárnő volt. Eredményéhez szívből gratulálunk! Gréta igazgatói dicséretben részesül.

Szeged adott otthont május 26-án a Bendegúz Tudásbajnokság országos döntőjének. Ide azokat a diákokat hívták meg, akik a három beküldős fordulót követően első helyezést értek el a megyei írásbeli versenyen. A döntőben rendkívül ügyesen szerepelt Bagdán Mihály, 5.n osztályos diákunk, aki természetismeretből mindenkit maga mögé utasítva, megnyerte korosztálya versenyét. A tanulót Mázsár Anett tanárnő készítette fel. Szívből gratulálunk, Misi igazgatói dicséretben részesül.

Május 25-én a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola szervezésében került megrendezésre az országos angol nyelvi verseny döntője, melyen kiválóan szerepeltek iskolánk diákjai. Az öt fordulóból álló megmérettetés döntőjébe az ország legnevesebb intézményeiből jutottak be diákok, akik itt magas fokú nyelvismeretről tettek tanúbizonyságot. A feladatok megoldása komplex nyelvtudást igényelt, a legnehezebbnek azok a feladványok bizonyultak, melyekhez a fordítókészséget is mozgósítani kellett. A rendkívül erős mezőnyben Pápai Fruzsina 11.n osztályos diák 5. helyezést ért el, osztálytársa, Németh Kristóf pedig 6. helyezett lett. A diákokat Kőváriné Misky Éva tanárnő készítette fel. Szívből gratulálunk, Fruzsi és Kristóf igazgatói dicséretben részesülnek.

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy a Dombóvári Kosárlabdasuli fiú serdülő csapata a területi bajnokság megnyerésével, ill. az országos főtáblán elért kiváló eredményeivel bejutott az ország legjobb 8 csapata közé, ahol olyan neves csapatokkal került egy mezőnybe, mint a Sopron, Debrecen, Zalaegerszeg, Szombathely, Kőbánya, MAFC és a Vasas.  Az országos döntő május 24- 27-e között került megrendezésre Sopronban. A dombóvári csapat a tornán végig erőn felül teljesítve végül a 7. helyet szerezte meg, amely az utánpótlás-nevelő egyesület eddigi legnagyobb sikerének számít. A kiemelkedő eredményt elért csapat tagjai voltak iskolánk 7.n osztályos tanulói, Balogh Mátyás, Berta Boldizsár és Futó Dániel. Szívből gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!

A Kalmár László Matematikaversenyen megyei 3. helyezést ért el Bozsits Zsófia 6.n osztályos diákunk. A tanulót Király Gyuláné tanárnő készítette fel. Gratulálunk, Zsófi osztályfőnöki dicséretben részesül.

2018. június 4-én megemlékezést tartottunk a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Ennek nyitányaként a gimnázium tanulói az árkádok előtt elénekelték az Ismerős Arcok Nélküled című dalát Kalocsa Lilla és Pappné Farkas Gabriella tanárnő kíséretében. A megemlékezés alkalmából az osztályok és tanáraink személyes, határon túli élményeik alapján készített színes tablókkal készültek, amelyeket az iskolai lépcsősor karzatára helyeztünk el. Kovács Doroti (9.a), Klemm Bianka, Schott Luca, Császár Cintia és Budai Réka tanulók (9.c) határon túli magyar közösségek jellegzetes süteményreceptjei alapján készítettek finomságokat, amelyeket pillanatok alatt szétkapkodtak. A megemlékezést Albrecht Ferenc tanár úr szervezte. A megemlékezésen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére június 14-én (csütörtökön) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 3112 Ft, a kedvezményes: 1556 Ft. A térítési díj befizetésekor kérjük, szíveskedjetek gondoskodni kisebb címletekről, mert nem tudunk váltani.

Május 27-én 13-19 óra közt kerül megrendezésre a Gunarasban a városi gyermeknap, melyre diák segítőket keres a rendező Művelődési Ház. Az itteni segítség iskolai közösségi szolgálat keretében végezhető. Arra kérnénk a közösségi szolgálatban érintett osztályokat, hogy Gyarmati Gyöngyi tanárnőnél jelentkezzen május 18-ig az, aki szívesen vállalna feladatot a rendezvényen.

Különleges osztálytalálkozót tartottak 2018. május 19-én a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumban. A résztvevők abból az alkalomból érkeztek hozzátartozóikkal az iskolába, hogy egy ritka, kerek évfordulót ünnepeljenek meg együtt. 1948-ban, tehát 70 évvel ezelőtt érettségiztek az intézményben, s ma is megható, meleg szeretettel, ragaszkodással emlékeznek meg egykori tanáraikról, az iskolában akkor folyt következetes nevelési és oktatási munkáról. Heten élnek még az egykor végzettek közül, sajnos egészségi okok miatt négyen tudtak eljönni a különleges alkalomra. Dr. Szenyéri Zoltán, a gimnázium igazgatója köszöntötte a megjelent kedves iskolatársakat, Lőkös Ferenc építészt, Dr. Újváriné Dr. Szergényi Éva állatorvost, Tóth György nyugalmazott honvéd ezredest, volt minisztériumi osztályvezetőt, s Dr. Tarr György nyugalmazott törvényszéki bírót. Az ünnepi találkozón a kedves vendégek megtekintették az általuk létrehozott, kézzel rajzolt karikatúrákkal elkészült tablót, amely 2014-ban, a 66. érettségi találkozójukra készült, s ígéretet tettek arra, hogy amíg élnek, az eddigi hagyományaik alapján minden évben fel fogják keresni az alma matert. Az osztálytalálkozón készült képekért kérjük kattintson ide.

Perszimuláció iskolánkban
Iskolánk 2013-ban kötött együttműködési megállapodást a Szekszárdi Törvényszékkel a Nyitott Bíróság Programban való részvételről. Ennek keretében nagyon sok programot bonyolítottunk le az elmúlt években. Számtalan alkalommal érkeztek intézményünkbe bírák interaktív előadásokat tartani büntetőjogi, munkajogi témakörökben osztályfőnöki, életvitel és gyakorlat, valamint etika órákra. Osztályaink bírósági tárgyalásokat látogathattak meg Dombóváron és a Szekszárdi Törvényszéken. Május 15-én pedig első alkalommal került sor perszimulációs gyakorlat megszervezésére iskolánkban. Ennek keretében egy elképzelt büntetőjogi tárgyalást szerveztünk meg az ez alkalommal tárgyalóteremmé berendezett tornateremben. A tárgyaláson minden szerepet bírák játszottak, akik a Dunántúl több városából érkeztek a perszimulációra. A bírósági ülnökök szerepében két diákunk is részt vett a tárgyalás menetében, s tettek javaslatot az ítéletet illetően. A tárgyalást dr. Andódi László törvényszéki bíró koordinálta. Menet közben folyamatosan megállította az eseményeket, magyarázata, a hallgatósághoz intézett kérdései még inkább érthetővé tették a diákok számára a történéseket. A rendezvény célja a diákok jogi ismereteinek bővítése, a jogkövető magatartás kialakítása, valamint a pályaorientáció volt. A programon készült képek megtekintéséhez kérjük kattintson ide.

Május 12-én a rendkívül elegáns Marriott Hotel dísztermében rendezték meg Budapesten az Orchidea Pangea Tehetségkutató Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetését. Ide azok a diákok kaptak meghívást, akik az országos döntőben a legeredményesebben szerepeltek. Az idén 10 éves versenyen 5211 ötödikes diák indult el az országban, közülük azok vehettek részt az országos döntőben, akik hibátlanul töltötték ki a megyei forduló feladatlapját. Ez mindösszesen négy ötödikesnek sikerült az országból, köztük iskolánk tanulójának, Lakatos Lukácsnak. Az április 7-én Budapesten lebonyolított országos fordulóban feleletválasztós és kifejtős kérdéseket kellett megoldani a diákoknak. Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő tanítványának ez olyan jól sikerült, hogy mindenkit maga mögé utasítva, megnyerte a versenyt. Lukács az első helyezés mellé pénz- és könyvjutalomban részesült. Szívből gratulálunk, a tanuló igazgatói dicséretben részesül.

Május 9-én a IV. korcsoportos atlétákat várták Szekszárdra az Atlétika Diákolimpia megyei fordulójára. Iskolánk csapata szenzációs teljesítménnyel megyebajnok lett, így nagy reményekkel várhatják a május 31-i győri országos döntőt. A győztes csapat 8.n osztályos tagjai: Nagy Ákos, Strijk Barnabás, Ács Levente, Esküdt Mihály. A diákok edzője Fazekas Gáspár tanár úr, testnevelőjük Tancsa Norbert tanár úr. Gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!

Idén is megrendezésre került a Bendegúz Tudásbajnokság levelező versenye. Természetismeret és irodalom tantárgyakból is a megyei döntőbe jutott Bagdán Mihály, iskolánk 5.n osztályos tanulója. A megyei fordulóban irodalomból a 2. helyen végzett, míg természetismeretből mindenkit maga mögé utasított, így ez utóbbi helyezésével bejutott a Szegeden megrendezésre kerülő országos döntőbe. Misi magyartanára Batka Ágnes tanárnő, természetismeretből Mázsár Anett tanárnő készíti fel. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Április 24-25-én Szekszárd adott otthont az Atlétika Diákolimpia megyei döntőjének. A versenyen kiválóan szerepeltek iskolánk diákjai. A leányok mezőnyében a következő eredmények születtek:
Göblyös Csenge 11.b 100 m síkfutás I. helyezés, 200 m síkfutás I. helyezés
Harmati Gréta 12.b magasugrás I. helyezés
Simon Kati 11.b 800 m síkfutás II. helyezés
Balogh Ágnes Réka 12.b, Simon Kati, Strijk Johanna 11.b, Göblyös Csenge 4 X 100 m leány váltó I. helyezés
A fiúk mezőnyében a következő eredmények születtek:
Gáti Kornél 12.b 100 m síkfutás I. helyezés, 200 m síkfutás I. helyezés
Bíró Dávid 9.a 200 m síkfutás III. helyezés
Havanecz Zsolt 9.c 400 m síkfutás II. helyezés, 800 m síkfutás I. helyezés
A megyei fordulón elért teljesítményükkel Göblyös Csenge, Simon Kati, Balogh Ágnes Réka, Strijk Johanna, Gáti Kornél, Bíró Dávid, Harmati Gréta kivívták a győri országos döntőben való részvétel jogát. További sok sikert kívánunk számukra! Havanecz Zsolt osztályfőnöki dicséretben részesül.

Április

 

1

 

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére május 17-én (csütörtökön) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 5600 Ft, a kedvezményes: 2800 Ft. A térítési díj befizetésekor kérjük, szíveskedjetek gondoskodni kisebb címletekről, mert nem tudunk váltani.

Május 7-8-9-én (hétfő, kedd, szerda) iskolánkban az írásbeli érettségik miatt tanítási szünet lesz. Ezeken a napokon a végzős diákokon kívül a délelőtti órákban nem lehet bejönni az iskola épületébe. Május 10-én, csütörtökön és május 11-én, pénteken a nagyszámú angol és német érettségiző miatt a tanítás 12,30 órakor kezdődik. A felsőbb éves menzás diákokat megkérjük, hogy ezeken a napon gondoskodjanak étkezésükről. Az 5.n és a 6.n osztályosok 11,45 órára érkezzenek az iskolába, ezt követően ebédelni mennek. Ezeken a napokon rövidített, 30 perces órákat fogunk tartani, 10 perces szünetekkel. Öt tanóra kerül megtartásra, így a tanítás 15 óra 40 perckor ér véget. A délutáni órák és a napközis órák elmaradnak. Az írásbeli érettségik az alagsorban és a második emeleti termekben lesznek, megkérünk mindenkit, hogy a padokban itt ne hagyjatok semmit május 4-én (pénteken). Vigyétek haza a tornafelszereléseteket, a könyveket, füzeteket! Kérjük, hogy csütörtökön és pénteken az érettségik miatt a 10.a osztály a 12.b osztály termébe költözzön át, a 8.n osztály pedig a 12.a osztály termébe.

Fantasztikus nyári időben, óriási vendégsereg előtt tartotta intézményünk 2018. évi ballagási ünnepélyét. 87 végzős diákunk vett tőlünk hivatalos búcsút, nevükben saját költeményével Bakarecz Kíra 12. n osztályos tanuló köszönt el. Hangulatos közös dalt adott elő a teljes ballagó évfolyam is, a produkciót a végzősökből összeállt zenekar kísérte, aminek tagjai a következő diákok voltak: Kalocsa Luca 12.a, Harmati Gréta 12.b, Uzonyi Zalán 12.b, Heisz Domonkos 12.b, Smátrola Gergő 12.n, Pallos Marcell 12.b, Tieger Endre 12.b, Csáki Benedek 12.n, Papp Péter 12.n, Erdősi Márk 12.n, Varga Szabolcs 12.n. Köszönetünket fejezzük ki dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnőnek a műsor zenei összeállításáért. Köszönetet mondunk a ballagást előkészítő és a búcsúztató műsort előadó 11. évfolyamnak, s osztályfőnökeiknek, Kovács Erzsébetnek, Erdélyi Tamásnak, Hajós Károlynak. A műsorban a következő tanulók vettek részt: Halmos Viktor 11.a, Kalocsa Luca 11.b, Simon Kati 11.b, Tóth Dániel 11.b, Rohonczi Ninon 11.n, Pápai Fruzsina 11.n, Szenyéri Dóra 11.n, Hurta Réka 11.n. A ballagási műsorban Balaskó János vezényletével közreműködött a gimnázistákból álló fúvószenekar, az együttes tagjai: Balaskó Anna 9.a, Elmauer Gréta 9.a, Bíró Dávid 9.a, Szarvas Dániel 10.b, Gyugyi Tamás 11.a, Bende Marcell 11.a, Balogh Péter 11.a, Lukács Dávid 11.a, Csapó Tomaj 11.b, Tulézi Zalán 11.n. A műsorban szereplő diákok igazgatói dicséretben részesülnek. Köszönetet mondunk a hangosítást biztosító Takács Györgynek, s a műsort rögzítő Másik TV tulajdonosának, Sinyi Zsoltnak. A hangosításban Fábos Márk 11. n osztályos és Habuczki Márk 9. c osztályos tanulók működtek közre, akik szintén igazgatói dicséretben részesülnek. Köszönetünket fejezzük ki a 9. évfolyamosoknak és osztályfőnökeiknek a pakolásban nyújtott segítségért. A rendezvény keretében Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr átadta az EMMI minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet a nyugállományba vonult Bódogh Zoltánnak és Tarrné Naszádos Katalinnak. Tehetséggondozó, közösségszervező és osztályfőnöki munkájuk elismeréseként ajándékot nyújtott át Dr. Szóka Bernadettnek, Mesterházyné dr. Illés Ágnesnek, Batka Ágnesnek, Bertáné Bozsér Bernadettnek, Dr. Csernák-Szuhánszki Debórának, Juhász Viktóriának. A ballagási ünnepélyen kerültek átadásra az iskola alapítványai által adományozott díjak, illetve a jutalomkönyvek. Az ünnepségen készült képekért kattintson ide.


Név

Osztály

Jutalmazás címe

Kalocsa Luca Erzsébet

12.a

kitűnő tanulmányi eredmény, kiemelkedő közösségi munka, Illyés Gyula-díj, legjobb leánytanulónak járó Bárány Vera-díj

Sajgó Fanni

12.a

kitűnő tanulmányi eredmény

Sipos Zsófia

12.a

kitűnő tanulmányi eredmény, az atlétika sportágban nyújtott teljesítmény

Antalffy Zita

12.a

jeles tanulmányi eredmény, úszás sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítmény

Lukács Karolina

12.a

jeles tanulmányi eredmény, kimagasló közösségi munka, Illyés Gyula-díj

Tálos Ádám

12.a

jeles tanulmányi eredmény, kiemelkedő közösségi munka

Tonács Dóra

12.a

jeles tanulmányi eredmény

Illés Zsanett

12.a

jeles tanulmányi eredmény

Hoffman Bence

12.a

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei 3. hely

Besenyei Ágota

12.a

úszás sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítmény

Kiss Rodrigó

12.a

futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Nagy Dominik

12.a

futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Biró Máté András

12.a

kosárlabda sportágban nyújtott teljesítmény

Turi Bianka

12.a

az úszás sportágban nyújtott teljesítmény

Szabó Kevin

12.a

kiemelkedő közösségi munka, a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Waldhauser Petra

12.a

kiemelkedő közösségi munka

Balogh Ágnes Réka

12.b

kitűnő tanulmányi eredmény, a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítmény, Illyés Gyula-díj, az Atlétika Diákolimpia Ügyességi Csapatbajnokságon elért országos 10. helyezés

Somlyai Fédra

12.b

kitűnő tanulmányi eredmény

Harmati Gréta

12.b

kimagasló közösségi munka, az úszás sportágban és az atlétika versenyeken nyújtott kiemelkedő teljesítmény

Németh Dorina

12.b

közösségi munka, a röplabda sportágban nyújtott kimagasló teljesítmény

Németh Gréta

12.b

közösségi munka, a röplabda sportágban nyújtott kimagasló teljesítmény

Pallos Marcell

12.b

kiemelkedő közösségi munka, a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Szabotin Zalán

12.b

kiemelkedő közösségi munka, a kosárlabda sportágban nyújtott teljesítmény

Uzonyi Zalán

12.b

kiemelkedő közösségi munka, az atlétika, valamint a kosárlabda sportágban nyújtott teljesítmény

László Edina

12.b

a röplabda sportágban nyújtott kiemelkedő teljesítmény

Heisz Domonkos

12.b

a futsal és a kosárlabda sportágban nyújtott teljesítmény

Dürvanger Antal

12.b

a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Gáti Kornél

12.b

az atlétika sportágban nyújtott teljesítmény

Tieger Endre

12.b

a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Bakarecz Kíra

12.n

kitűnő tanulmányi eredmény, közösségi munka, Illyés Gyula-díj

Berkl Veronika

12.n

kitűnő tanulmányi eredmény

Tancsa Gréta

12.n

kitűnő tanulmányi eredmény

Bánfi Márk

12.n

jeles tanulmányi eredmény

Gelencsér László

12.n

jeles tanulmányi eredmény

Tobak Zsófia

12.n

kiemelkedő közösségi munka, a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Varga Szabolcs

12.n

kiemelkedő közösségi munka

Papp Péter

12.n

kiemelkedő közösségi munka

Simon Szilvia

12.n

a röplabda sportágban nyújtott kimagasló teljesítmény

Somogyvári Dalma

12.n

a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Péter Alexandra

12.n

kiemelkedő közösségi munka, a röplabda sportágban nyújtott teljesítmény

Nagy Petra

12.n

a röplabda sportágban nyújtott teljesítmény

Csavari Dominika

12.n

a röplabda sportágban nyújtott teljesítmény

Smátrola Gergő

12.n

a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

Csáki Benedek

12.n

a kosárlabda sportágban nyújtott teljesítmény

Erdősi Márk

12.n

a futsal sportágban nyújtott teljesítmény

 

2018. április 28-án a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola aulájában rendezte meg a dombóvári gimnázium újjáalakult Öregdiák Egyesülete I. jótékonysági bálját. A Karawanka zenekar jóvoltából fergeteges hangulatban mulatott a helyszínen a szép számú vendégsereg, amelyben a régi és a jelenlegi diákok mellett elfogadták meghívásunkat a mai diákok szülei is.
A résztvevők nevében szeretnénk megköszönni a rendezvénynek helyet adó iskola dolgozóinak, intézményünk Szülői Munkaközössége tagjainak, s iskolánk diákjainak és alkalmazottainak a munkáját, részvételét az előkészületekben és a szervezésben.
A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tantestülete és diákjai nevében ezúton szeretnénk tisztelettel köszönetet mondani azoknak, akik felajánlásaikkal segítették a rendezvény megvalósulását. A bálban készült képek megtekintéséhez kérjük kattintson ide.

Az április 27-én megrendezett diáknapunk reggelén az időjárás még nem volt egészen biztos abban, hogy mit is akar, de idővel távoztak a felhők és átadták helyüket a szikrázó napsütésnek. A napot Hódi Balázs megválasztott diákigazgató és osztálya, a 12.n bevonulása nyitotta. Balázs beszéde után átnyújtotta az év tanárának megválasztott Erdélyi Tamás tanár úr megérdemelt díját, majd kezdetüket vették a programok. A diákok érdeklődésüknek megfelelően többek között kártya-és társasjátékokban vehettek részt, próbára tehették ügyességüket „éles” és „műanyag” céllövészeten és dartson; a pihenni vágyók a relaxációs szobába vonultak, az aktivitást választók prezentációkat tartottak, állatokat dédelgettek vagy többféle sportban mutatták meg képességeiket. Az udvaron az érdeklődők oldtimer és offroad járműveket tekinthettek meg, meghallgathatták iskolánk egykori diákja, Kovács „Gaboss” Gábor rap fellépését, továbbá vastagon meghinthették egymást pink színű partyporral. A kinti programokról drón segítségével videófelvételek készültek, ezekből hamarosan összeállítást készítünk! Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik hozzájárultak a nap eseményeihez! A faliújság plakátját Bálint Kamilla, Erdei Anna és Kovács Dorka készítették. A diákigazgató oklevelét Regál Richárd tervezte. A programot Albrecht Ferenc tanár úr szervezte.
A versenyek győztesei:
Szabadulószoba kicsiknek: Gembiczki Enikő, Máté Tamás, Pozsgai Alexa
Állatsimogató & kvíz: Molnár Fruzsina, Gembiczki Emília
Nerf: Vas Benedek, Jobbágy Botond
Kvíz: Bánfi András, Miklós Barabás
Kvíz tanár-diák párosoknak: Erdélyi Tamás, Illés Dóra
Céllövészet: Vida Dominik
Természettudományos prezentációk: Simonics Liliána, Klemm Bianka, Bánfi András, Somlyai Flóra, Tóth Dániel
Élő társas: Vétek Dorina
Szabadulószoba nagyoknak: Bertók Norbert, Bálint Boglárka, Bogdán Ivett, Erős Viktor
Mini Vegas: Balogh Péter
Darts: Fábián Bence
Légy stylist!: Boda Ajtony és csapata
Twister: Horváth Borbála
„Nagyok” focitornája: 11.n
„Kicsik” focitornája: 8.n
Röplabdatorna: A László Edina, Németh Dorina, Németh Gréta, Nagy Petra, Simon Szilvia, Péter  Alexandra, Klemm Bianka összeállítású csapat
Kosárlabdatorna: „A négy mesterlövész” csapata: Csapó Zsombor, Csapó Tomaj, Bíró Máté (ők hárman alkották a csapatot)
E-figyelő: Vészi Lili Bianka
A Diákönkormányzatot segítő, aktív tevékenysége okán jutalomban részesült: Lukács Karolina, Regál Richárd, Illés Dóra, Bálint Kamilla, Császár Cintia, Erdei Anna, Tieger Endre, Kalocsa Lilla, Habuczki Márk, Müller Ádám

A diáknapon készült képek megtekintéséhez kérjük kattintson ide.

Az eseményről készült videófelvételekből klip készült, amelyet a következő helyen érhetnek el: https://www.youtube.com/watch?v=A-VVUymtVvA A klipet Horváth Martin készítette.

A karate sportot művelő iskolások legrangosabb éves versenyére Jászberényben került sor április 28-án. A Diákolimpia országos döntőjében az Ippon Shobu irányzatot képviselő 41 egyesületből 490 nevezés érkezett, akik között négy dombóvári gimnazista is jelen lehetett.
A rendkívül magas színvonalú, egyenes kieséses rendszerű megmérettetésen a dombóvári sportolók az elvártnál is jobban teljesítettek. A versenyen a következő eredmények születtek:
Lakatos Lukács   5.n  küzdelem 1. hely, formagyakorlat 2. hely
Kovács Adriána  6.n   küzdelem 5. hely, formagyakorlat 5. hely
Tóth Dominik 7.n küzdelem 9. hely formagyakorlat 9. hely
Lengyel Dorka  9.n küzdelem 5. hely, formagyakorlat 9. hely
A diákok Szabó Csaba edző tanítványai. Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.

Április 28-án tartottuk meg Jótékonysági Bálunkat a Belvárosi Általános Iskolában. Minden kedves szervező diáknak, kollégának és szülőnek tisztelettel köszönjük a báli felajánlásokat, az előkészítésben és a lebonyolításban végzett áldozatos munkájukat. Kérjük, hogy a segítő diákok írják be a közösségi szolgálati naplójukba azokat az órákat, melyeket az előkészületekkel, illetve a megszervezéssel töltöttek.

2018. április 24-én került megrendezésre a IV. korcsoportos Atlétika Többpróba Csapatverseny járási fordulója, melyen 3 leány és 6 fiúcsapat mérettette meg magát. Az Illyés Gyula Gimnázium ebben az évben a fiú csapattal képviseltette magát, akik a lehetőségekhez képest kihozták magukból a maximumot. Az időjárás és technikai feltételek által befolyásolt felkészüléshez képest egész kiválót nyújtott a 8.n osztályra épülő team. A versenyen minden egyes csapattagnak 5 versenyszámban kellett megméretnie magát és az egyénileg elért pontszámok alapján alakult ki a csapatpont, mely alapján megszületett a végső sorrend a csapatok közt. A fiú csapatok versenyében sikerült mindenkit maguk mögé utasítani és felállni a dobogó legfelső fokára és egyben teljesítményükkel kivívták a megyei döntőn való szereplés jogát is. A csapat tagjai voltak: Ács Levente, Esküdt Mihály, Király Richárd, Nagy Ákos, Strijk Barnabás, Tar Dávid. Gratulálunk a szép eredményhez, további sok sikert kívánunk!

Április 23-án került sor a József Attila Általános Iskola által rendezett JAMA Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetésére. A versenyen szépen szerepeltek iskolánk tanulói. Szabó Gréta, 5.n osztályos tanuló 2. helyezett lett, felkészítője Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő volt. A hetedikesek mezőnyében Futó Dániel 4. helyezést ért el, Danit Tóth Sándor tanár úr készítette fel a megmérettetésre. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

Remekül szerepeltek iskolánk tanulói a Pakson megrendezésre került Fair-Play Labdarúgó Kupa megyei döntőjében április 19-én. Fiú csapatunk az előkelő harmadik, míg lány csapatunk a hetedik helyezést érte el az erős mezőnyben. A fiú együttes tagjai voltak: Dürvanger Antal 12.b, Szabotin Zalán 12.b, Szabó Kevin 12.a, Pallos Marcell 12.b, Törzsök Szabolcs 11.a, Heisz Domonkos 12.b, Bede Barnabás 11.n, Szollár Csongor 11.n, Tulézi Zalán 11.n.  A lány csapat tagjai: Somogyvári Dalma 12.n, Csavari Dominika 12.n, Tobak Zsófia 12.n, Kalocsa Lilla           11.b, Miklós Dóri 11.b, Király Tamara 10.b, Prucsi Réka 10.n, Németh Gréta 10.n. Gratulálunk! A diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

Fantasztikus eredménnyel zárta az idei mezei futó szezont a gimnázium futócsapata. A hagyományosan Gödöllőn megrendezett Mezei futó Diákolimpia Országos Döntőjére az ország legjobb futói kaptak meghívást április 17-én. Itt iskolánk IV. korcsoportos fiú csapata fényes győzelmet aratott, s ezzel iskolatörténelmet írtak, hiszen gimis csapat eddig nem szerzett futásban országos bajnoki címet.  A diadalmaskodó együttes tagjai a következő tanulók voltak: Esküdt Mihály ( 8. n ), Strijk Barnabás ( 8. n ), Ács Levente ( 8. n ), Nagy Ákos ( 8. n ), Bárány Kristóf ( 9.b  ). Az egyéni versenyben Esküdt Mihály 5. és Strijk Barnabás 10. helyezése volt kiemelkedő. Kovács Klaudia 10. b osztályos tanuló, korosztályában az ország legjobb 200 futójából érte el az 53. helyezést. A sportoló diákok edzője Fazekas Gáspár tanár úr, testnevelőik: Jakab Ágota tanárnő, Tancsa Norbert és Fehérvári Levente tanár urak. Szívből gratulálunk! A diákok igazgatói dicséretben részesülnek.

 

Örömmel értesültünk róla, hogy iskolánk diákjai kiválóan szerepeltek az április 13-15-e közt Lengyelországban megrendezett Karate Európa Bajnokság és Utánpótlás Kupán, ahol 20 országból 2037 nevezés érkezett. A versenyen a következő eredmények születtek:
Lakatos Lukács 5.n    3. hely formagyakorlat,  1. hely küzdelem   
Kovács Adriána 6.n    4. hely formagyakorlat, 1. hely kötött küzdelem, 3. hely küzdelem
Tóth Dominik 7.n       5. hely formagyakorlat, 5. hely küzdelem    
Tóth Dominik, Kovács Adriána és Lakatos Lukács a vegyes csapat formagyakorlatban 4. helyezettek lettek. A diákok Szabó Csaba tanítványai. Gratulálunk a szép eredményekhez, további sok sikert kívánunk!

A dombóvári Művelődési Központ városi meseíró pályázatot hirdetett. Első helyezést ért el holtversenyben Kerekes Márk (5. n) és Bozsits Zsófia (6. n). Második helyezett lett Gembiczki Emília 5. n osztályos tanuló. Harmadik helyet - szintén holtversenyben - Juhász Szabina és Bőr – Nagy Gréta 7. n osztályos tanulók szerezték meg. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

Az elmúlt évekhez képest újszerű elemmel bővült az idei diákigazgató-jelöltek kampánya: az „Aktív jelölt” projekt keretében mind a négy aktuális jelöltünk vállalta, hogy 3 jócselekedetet hajt végre a közösség érdekében: Farkas Csabi felásta a távolugró gödör homokját, megetette a gimi kisállatait és szellőztetéssel biztosította a komfortérzetet osztályában; Hódi Balázs gondoskodott a menzások biztonságos átkeléséről a zebrán, matekból korrepetálta társait és ő is szívén viselte a jó levegő ügyét, ő a fiú öltözőt szellőztette ki; Tieger Endi fiktív dohányzóparkot avatott, toalettpapírral látta el az épület mosdóit és matekórát tartott a hetedikeseknek; Városi Marci fát ültetett az udvarra, felsöpörte a folyosót és táblát törölt. Aktívkodásaikról a gimi közössége folyamatosan értesülhetett faliújságon és közösségi oldalon egyaránt. A jelöltek küzdelmét a secco előtt megrendezett, Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr által koordinált vita zárta. Köszönjük jelöltjeinknek, hogy munkájukkal szebbé, jobbá varázsolták iskolájukat! További képek megtekintéséhez kattintson ide.

2018 áprilisában a 7.n osztály részt vehetett a Határtalanul pályázat tanulmányi kirándulásán. A pályázat célja az, hogy a hetedikes diákok megismerkedjenek a határon túli magyarlakta településekkel, betekintést nyerjenek a magyarok történelmi, kulturális vagy irodalmi múltjába, emlékeibe, melyek ma már nem is saját országhatárainkon belül vannak. A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium hetedik osztályaként Szlovákiába utazhattunk el. A kirándulás előtt tanáraink néhány előkészítő órát tartottak úti céljainkkal, a látnivalókkal és a külhoni viszonyokkal kapcsolatban.
Április 4-én, csütörtökön indultunk útnak négy napra. Először Szklabonyára mentünk, ahol Mikszáth Kálmán, híres 19. századi írónk született. Itt megnézhettük a szülőházát, és ezzel kapcsolatos feladatokat kellett megoldanunk csapatokban. Ezután Alsósztregován néztük meg a Madách Imre Kastélymúzeumot. Tulajdonképpen többünknek ez a helyszín tetszett a legjobban, mivel nagyon megragadott minket Madách fő művének, Az ember tragédiájának története és annak képi megjelenítése a kiállítás során. Ezt követően megnéztük Balassi Bálint szülőhelyét, a Zólyomi várat, ahol egy rövid időutazást tehettünk az egymást követő művészettörténeti korszakokban. Végül Besztercebánya főterén időztünk egy keveset, ahol a ”besztercebányai ferde torony” volt az egyik látnivalónk.
Második nap a befagyott Csorba-tó volt az első állomásunk, amely a Tátra déli oldalának második legnagyobb tava. Itt leírhatatlan szépségű havas táj tárult szemünk elé, melynek előterében még táncot is lejtettünk. Igen emlékezetes pontja volt ez kirándulásunknak. A következő megállónk Késmárk volt, ahol két evangélikus templomot néztünk meg. Magyar szempontból ez azért fontos nevezetesség, mert itt található Thököly Imre sírja. Az ótemplom vagy fatemplom a 17–18. században épült, belseje lenyűgöző módon eredeti formájában látható, és ma már a kulturális világörökség részét képezi. Lőcsén a Szent Jakab-templomot tekintettük meg, melynek ember nagyságú oltárszobrait előző nap már a zólyomi vár kiállításán másolatként karnyújtásnyira is megcsodáltuk. Ezen a napon szintén kaptunk feladatokat, amiket megoldva bizonyíthattuk, hogy mennyire figyeltünk a nap helyszínein.
A harmadik napunkat is túrával kezdtük az Alacsony-Tátra Szlovák Paradicsomában. Itt az osztály nagyobbik fele a kissé veszélyesebb, sziklákba süllyesztett ún. tálcákon, láncokba kapaszkodva teljesített egy hatvan perces „hegymászást” a Hernád áttörés egyik partján.  Ezután Eperjesre mentünk, ahol a város főutcáján sétáltunk, nézelődtünk.
Az utolsó napunkat Kassa látványosságainak megismerésével tölthettük el. Megnéztük a Szent Erzsébet-dómot, aminek hihetetlen szép külsejéről ekkorra már mindenki felismerte a gótikus stílus építészeti jellegzetességeit. Megkoszorúztuk Rákóczi Ferenc síremlékét. Majd felkerestük a bevásárlóközpontot, hiszen pénzköltésre és szabad időre szinte csak ekkor hagytak számunkra időt.
A négy nap alatt kamatoztathattuk idegen nyelvi tudásunkat, ugyanis sajnos magyar ajkú emberekkel nagyon kevés helyen találkoztunk. Mindennap tanultunk valami újat a Felvidékről, a tájról és a magyar kultúráról. Szóval a pályázat elérte célját. Ezen a tanulmányi kiránduláson sok élménnyel gazdagodtunk, és felejthetetlen emlékekkel értünk haza. Megérte elmenni erre a négy napra, mert újra összekovácsolódott az osztályközösségünk. Eljuthattunk a határon túlra (közülünk néhányan most először), és közben még büszkék is lehettünk arra, hogy magyarként milyen csodálatos dolgokat adtak elődeink a világnak, még akkor is, ha ma már országunk határian kívül találhatók meg ezek az örökségeink.
Írta: Juhász Szabina 7.n

A program keretén belül készített képekért kérjük kattintson ide.

 

Tájékoztatunk mindenkit, hogy az április 27-én, pénteken tartandó diáknapi programokra a mai naptól (április 17-től) a jövő hét csütörtökéig (április 26-ig) nyílik lehetőségetek feliratkozni. Kérjük, hogy 2 programra iratkozzatok fel; akik sport-vagy prezentációs versenyen vesznek részt, kérjük legalább egy programot válasszanak. A földszinti faliújságokon találjátok meg a programok leírását és a jelentkezési lapokat, valamint hasznos információkat találtok a sportprogramok időbeosztásáról. Aki sportol, kérjük olvassa el ezeket az információkat, hogy a választott programjai ne keresztezzék egymást. Jó válogatást kívánunk!

Újdonság lesz az idei diákigazgató-választáson, hogy a jelöltek fejenként három, az iskoláért folytatott tevékenységgel versenyeznek a szavazatokért, amelyeket a földszinten felállítandó, mobil faliújságon és kampányvideóban is „dokumentálni” fognak, elszámolva vele a szavazók előtt. Április 26-án, csütörtökön 7.30-as kezdéssel a jelöltek vitáját nézhetitek meg a tanári szoba előtt, Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr moderálásával. Kérünk mindenkit, hogy a jelöltek kihelyezett kampányanyagát tartsa tiszteletben, azokat ne rongálja meg, ne távolítsa el!

Az OKTV döntőjében Nagy Amanda 11.b osztályos tanuló 23. helyezést ért el olasz nyelv tantárgyból. Eredménye alapján 25 többletpontot kaphat majd az egyetemi felvételi során. Felkészítő tanára dr. Szóka Bernadett tanárnő volt. Szívből gratulálunk a szép eredményhez, Amanda igazgatói dicséretben részesül.

12018. április 14-én rendezték meg Budapesten az Eötvös József Kárpát-medencei szónokverseny döntőjét, amelynek az ELTE BTK épülete adott otthont. A magyarországi versenyzők mellett felvidéki, erdélyi és kárpátaljai versenyzők mérték össze szónoki képességeiket Marshall McLuhan gondolatára reagálva, miszerint „Utasok nincsenek a Föld nevű űrhajón – mindannyian a legénységhez tartozunk.” Iskolánkat a regionális döntőből első helyen továbbjutó Bíró Dávid képviselte, aki az előkelő 8. helyet szerezte meg a 30 döntős versenyző közül. Dávid felkészítője Albrecht Ferenc tanár úr volt.

 

Fantasztikus hangulatú főzőversenynek adott otthont iskolánk április 13-án. A programon 13 osztály képviseltette magát, akik osztályfőnökeik útmutatásával vagy szülői segítséggel láttak neki a főzésnek. A verseny kezdetekor, 14 órakor kész tűzrakó helyek várták a versenyzőket, így nem volt más hátra, mint hogy az osztályok meggyújtsák a tüzeket és az előkészületek után nekilássanak a sütésnek-főzésnek. Miután közhely, hogy a házibuli központja mindig a konyha, így jelen esetben is garantált volt a közösségi hangulat és jókedv, amelynek fokozásáról zenei aláfestés is gondoskodott. Az öt tagú zsűri a 9.a osztály vaddisznópörköltjét találta a legjobbnak nokedlivel és uborkasalátával kiegészítve, második lett a 10.n gulyása, harmadik helyen a 9.c nepáli csirkéje végzett. A dobogós osztályok oklevelet és ajándékcsomagot vehettek át munkájuk elismeréseképpen, és a többieknek sem volt okuk a pironkodásra. A verseny okleveleit Regál Richárd (11.b) tervezte. A versenyen mutatott segítőkészségéért Bede Barnabás (11.n) fair play-díjban részesült. A programot Albrecht Ferenc tanár úr szervezte. A verseny plakátját Illés Dóra (9.a) készítette. További képekért kattintson ide.

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére április 19-én (csütörtökön) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 5912 Ft, a kedvezményes: 2955 Ft. A térítési díj befizetésekor kérjük, szíveskedjetek gondoskodni kisebb címletekről, mert nem tudunk váltani.

Rendkívüli történelemóra filmvetítéssel, az alkotókkal való beszélgetéssel
A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 9-12. évfolyamos diákjai egy rendkívüli történelemóra keretében tekinthették meg április 10-én az Örök tél című filmet a Tinódi Ház ez alkalomból mozivá avanzsált színháztermében. A nagyközönség számára a televízióban mutatták be először a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján az alkotást, melynek megtekintése több helyi vonatkozása miatt vált igazán személyessé a gimnázium közössége számára. A film forgatókönyvét a dombóvári származású Köbli Norbert jegyezte, aki idén másodszor nyerte el a Magyar Filmdíjat a legjobb forgatókönyv kategóriában, valamint nemrég Dombóvár Város Elismerő Díszjelvényének birtokosa lett. A málenkij robotról szóló történet főszereplője egy olyan kaposszekcsői asszony, akinek a második világháború utáni sorsának fájdalmában számos Dombóvár környéki család osztozott. A főszereplő Irén fia, Havasi János, kinek édesanyja megrázó élettörténetéből írt novellája alapján született a film forgatókönyve, egykor a dombóvári gimnáziumban érettségizett. Ma a Párizsi Magyar Intézet vezetőjeként tevékenykedő újságíró több alkalommal tartott már előadásokat az iskolában.
A sokáig mélyen elhallgatott témáról készült, mély gondolatokat közvetítő filmet nagy érdeklődéssel tekintették meg a diákok. A vetítést követően az alkotókkal folytatott beszélgetés keretében nyílt lehetőségük bepillantást nyerni a filmforgatás körülményeibe. Dr. Köbli Norbert forgatókönyvíró, Dr. Lajos Tamás producer, valamint Szász Attila filmrendező a hallgatóság számára roppant szimpatikus közvetlenséggel és nyitottsággal válaszoltak a Dr. Szenyéri Zoltán igazgató és Gyarmati Gyöngyi igazgatóhelyettes által feltett kérdésekre. A beszélgetés végeztével a diákoknak is lehetőségük nyílt a kérdezésre, közülük sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Érdeklődésükre megtudhatták többek közt azt, hogy a történet minden fontos momentuma valóságon alapszik, milyen volt a család körében a film fogadtatása, melyik bányában forgatták a filmet, honnan származott a történetben feltűnő mozdony, vagy éppen azt, hogy a film melyik jelenetével a leginkább elégedettek az alkotók. Köszönettel tartozunk a Szupermodern Stúdió Kft-nek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a filmet, s hálás köszönetünket fejezzük ki az alkotóknak, hogy nyitottak voltak a diákokkal történő találkozásra.  További képekért kattintson ide.

Az április 9-én megrendezett Körzeti Labdarúgó Diákolimpián iskolánk fiú csapata a 3. helyezést érte el.  A csapat tagjai voltak: Bagdán Mihály 5.n, Török Balázs 5.n, Valigura Ádám 5.n, Szőcs Patrik 5.n, Orbán Tamás 5.n, Csavari Zsolt 5.n, Vass Benedek 6.n, Hornitz Zoltán 6.n, Mikolics Márk 6.n, Besenyei Raffael 6.n. Gratulálunk!

Április 7-én, szombaton városunk születésnapján adták át a képviselőtestület által adományozható ifjúsági díjakat a Tinódi Ház dísztermében. A Buzánszky Jenő- díjat az a diák érdemelheti ki, aki messze a településen túlmutató eredményességgel szerepelt a különböző sportversenyeken. A díjat iskolánk 7.n osztályos karatés tanulója, Tóth Dominik vehette át. Tóth Dániel 11.b osztályos diákunk kimagasló tanulmányi eredményei és közösségi munkája révén Dr. Péter Gyula-díjban részesült. Diákjaink mellett az iskola nyugalmazott igazgatóhelyettesét, Bódogh Zoltán tanár urat is jutalmazták. Kimagasló tanári és közösségszervező munkájáért Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetésben részesült. Nyugdíjas kollégánk, Dr. Szőke Sándorné Dombóvár Díszpolgára lett. Valamennyi díjazottunknak szeretettel gratulálunk!

Április 5-én Bonyhádon rendezték meg a Mezei Diákolimpia megyei döntőjét, melyen kiválóan szerepeltek iskolánk tanulói. A versenyen a következő eredmények születtek:
III. korcsoport fiú egyéni: Vass Benedek 6.n 7. hely
V. korcsoport fiú egyéni: Havanecz Zsolt 9.c 8. hely
IV. korcsoport fiú egyéni: Strijk Barnabás 8.n 1. hely, Esküdt Mihály 8.n 2. hely, Ács Levente 8.n 6. hely, Nagy Ákos 8.n 7. hely
IV. korcsoport fiú csapat: Strijk Barnabás, Esküdt Mihály, Ács Levente, Nagy Ákos, Bárány Kristóf 9.b. 1. hely
V. korcsoport leány egyéni: Kovács Klaudia 10.b 2. hely
VI. korcsoport leány egyéni: Harmati Gréta 12.b 3. hely, Simon Kati 11.b 5. hely, Strijk Johanna 11.b 7. hely, Al-Gharati Yasmin 11.b 9. hely
VI. korcsoport leány csapat: Harmati Gréta, Simon Kati, Strijk Johanna, Al-Gharati Yasmin 2. hely.
A diákok edzői: Fazekas Gáspár és Tarr Imre tanár urak, testnevelőik: Kovács Viktória tanárnő, Tancsa Norbert, Kovács Péter, Fehérvári Levente tanár urak. A IV. korcsoportos fiúk, valamint Kovács Klaudia továbbjutottak az országos döntőbe, nekik további sok sikert kívánunk! A megyei forduló többi eredményes résztvevője osztályfőnöki dicséretben részesül. Gratulálunk!

Fair Play körzeti labdarúgó tornának adott otthont a gimnázium április 4-én. Mind a lány, mind a fiú válogatottunk kiválóan helytállt és kivívta a paksi megyei döntőben való szereplés jogát. A gimis lányok 2. helyezettek lettek, a csapat tagjai: Tobak Zsófia 12.n, Csavari Dominika 12.n, Király Tamara 10.b, Harmati Lili 9.c, Kalocsa Lilla 11.b, Tamás Nóra 11.b, Prucsi Réka 10.n. Fiú csapatunk első helyen végzett, az együttes tagjai: Törzsök Szabolcs 11.a, Szabotin Zalán 12.b, Pallos Marcell 12.b, Szabó Kevin 12.a, Tulézi Zalán 11.n, Heisz Domonkos 12.b, Szollár Csongor 11.n, Bede Barnabás 11.n, Dürvanger Antal 12.b. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Ezúton tájékoztatjuk menzás diákjainkat arról, hogy étkezést lemondani április 1-jétől kizárólag e-mailben lehet az etkezes.integralt.dombovar@gmail.com címen iskola, név és osztály megjelölésével az adott napon 8:30 percig. Ennek oka, hogy a továbbiakban a diákétkeztetés teljes adminisztrációját az Integrált Önkormányzati Szolgálató Szervezet végzi. Telefonos lemondásra ezentúl nem lesz lehetőség!

A Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban március 23-án és 24-én megrendezésre került Festival d’Italiano országos olasz versenyen diákjaink az alábbi eredményeket érték el:
Versmondás kategóriában Rohonczi Ninon 11.n osztályos tanuló 4. helyezés; egyéni ének könnyűzenei kategóriában Kalocsa Lilla 11.b osztályos tanuló 3. helyezés; csoportos ének könnyűzenei kategóriában 3. helyezés (Kalocsa Lilla, Slavati Zsanett, Strijk Johanna, Tóth Dániel 11.b osztályos tanulók, valamint Forgács Fanni, Rohonczi Ninon, Tulézi Zalán 11.n osztályos tanulók); főzőverseny 1.helyezés (Slavati Zsanett és Strijk Johanna páros a 11.b osztályból). Felkészítőjük Dr. Szóka Bernadett volt. Gratulálunk a szép eredményekhez, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek.

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban ugyancsak március 23-án és 24-én megrendezésre került Glasperlenspiel (Üveggyöngyjáték) országos német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti verseny egyéni döntőjében Jobbágy Botond 7.n osztályos tanuló a 2. helyen, Juhász Szabina 7.n osztályos tanuló pedig a 15. helyen végzett.  Felkészítőjük Dr. Szóka Bernadett volt. Szívből gratulálunk, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.

A Dombóvári József Attila Általános Iskola által megrendezett német nemzetiségi szavalóversenyen az ötödikes évfolyamon Bán Léna 5.n osztályos tanuló az 1. helyen végzett (felkészítő tanára Haszeg-Antal Nóra). A hatodikos évfolyamon a 6.n osztályba járó Nagy Fanni 2. helyezést ért el (felkészítő tanára Dicsőné Kohlmann Csilla). A hetedik évfolyamon a 7.n osztályos Juhász Szabina 2. helyen végzett (felkészítő tanára Dr. Szóka Bernadett). Eredményével mindhárom tanuló bejutott az április 5-i szekszárdi megyei fordulóra. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

2018. március 24-én rendezték meg Székesfehérvárott az Eötvös Józsefről elnevezett, középiskolások számára megrendezett országos szónokverseny nyugat-magyarországi, regionális döntőjét. A szervező által megadott, Platóntól származó tételmondatra, miszerint „Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt”, a versenyzők 30 perces felkészülési idő után szónoki beszédben reagáltak. Iskolánkat Bíró Dávid 9.a osztályos tanuló képviselte, aki húsz versenyző közül az első helyen végzett, így teljesítményével továbbjutott az országos döntőbe. A zsűri kiemelte Dávid választékos fogalmazásmódját és a tételmondat igazságát megvilágító, emberi példáit. Dávid felkészítője Albrecht Ferenc tanár úr volt. Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez. További sok sikert kívánunk!

 

Idén a 7.n és a 8.n osztály műsorával emlékeztünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire. Ezúton köszönjük a méltóságteljes megemlékezést a szervezőknek, Dr. Csernák-Szunánszki Debóra és Juhász Viktória tanárnőknek. Nagy köszönet illeti a műsor szereplőit, a 7.n és a 8.n osztály diákjait. Az előadás különös erénye volt, hogy az osztályok összes tanulója vállalta a szereplést. A megemlékezés főszereplői a következő tanulók voltak: a 7. n osztályból: Rákosfalvi Soma, Futó Dániel, Dávid Dániel, Juhász Szabina, Kriszl Dorina, Tóth Eszter, Varga Rebeka, a 8.n osztályból: Király Richárd, Ács Levente, Bedő Lázár, Bádogos Levente, Martinka Márk, Pozsgai Alexa, Zerényi Maja. Az iménti tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. A megemlékezés méltó megvalósításában kiemelkedő szerepet játszottak még a következő diákok: a 7.n-ből: Pápai Dorottya, Bőr-Nagy Gréta, Szücs Levente, Tigelmann Péter, Balogh Mátyás, Berta Boldizsár, Besenyei Zsombor, Horváth Boldizsár, a 8.n-ből: Bogyay Gergő, Strijk Barnabás, Balogh Ákos, Máté Tamás, Gembiczki Enikő. A felsorolt tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek. Az ünnepségen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

2018. március 14-én rendezték meg az 50. jubileumi dalmandi szavalóversenyt. A színvonalas rendezvényen Müller Emma 5. n-es tanuló korcsoportjában a 3. helyezést szerezte meg, osztályfőnöki dicséretben részesül. A versenyen Rákosfalvi Janka (5. n) és Máté Szelina (6. n) is kiemelkedően szerepelt. Az ötödikes tanulók felkészítője Batka Ágnes, a hatodikos diáké Dr. Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő volt.

Az április 27-én megrendezésre kerülő Diáknapi programmal kapcsolatban a következőkre szeretnénk felhívni a figyelmeteket:

  1. A Diáknapra meghirdetett sportversenyekre a héten, március 23-án (pénteken) lejár a jelentkezési határidő! Jelentkezni a testnevelő tanári melletti faliújságon elhelyezett jelentkezési lapokon lehet.
  2. A természettudományos munkaközösség prezentációs versenyt hirdet a Diáknapra biológia, fizika és kémia tantárgyakhoz kapcsolódó témákban. A verseny témája: a felsorolt tantárgyakhoz kapcsolódó megfigyelés, kísérlet és eredményének bemutatása előadás formájában, képekkel dokumentálva. Bővebb információt a szaktanároktól kérhettek. Nevezési határidő: 2018. március 28-ig a szaktanároknál. A verseny díjazása: tantárgyanként 1-1 első díj.
  3. Idén a Diáknap alkalmából a médiában való jártasságot is megmutathatjátok. Ilyennek látom a gimit címmel kisfilmet készíthettek, melynek hossza kb. 2 perc. A film lehet dokumentum jellegű (interjúkkal, párbeszédekkel stb.), vagy akár zenei aláfestésű klip is készülhet. Egyéni és csoportos (maximum 4 fő) nevezéseket is elfogadunk. Jelentkezéseteket 2018. április 6-ig Pap Gabriella tanárnőnél adhatjátok le és egyéb kérdéseitekkel is forduljatok hozzá.
  4. Emlékeztetnénk benneteket arra, hogy április 6-ig várjuk a jelentkezéseteket a Mutasd meg, ki vagy! prezentációs versenyre is, melynek felhívását minden osztályba elküldtük korábban.

Tájékoztatunk benneteket, hogy a tavaszi szünet március 29-től április 3-ig tart. Ezekben a napokban az iskola zárva tart. Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! Az első tanítási nap április 4-e, szerda.

A diáknapra a következő sportágakból versenyt hirdetünk: futball, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz. Jelentkezni március 23-áig, jövő hét péntekig lehet a testnevelő tanári melletti faliújságon elhelyezett jelentkezési lapokon. A versenyek lebonyolításának menetét, a szabályok leírását ugyanitt találjátok meg. Egyéb kérdéseitekkel forduljatok a sportágakért felelős testnevelő tanárokhoz:
Asztalitenisz –  Kovács Viktória; futball – Tancsa Norbert; kosárlabda – Fehérvári Levente; röplabda: Kovács Péter. Jó versenyzést kívánunk!

Tájékoztatunk benneteket, hogy 2018. március 19-én 16 óra 30 perces kezdettel fogadóórát tartunk, melyre szüleiteket nagy szertettel várjuk!

A tavalyi főzőverseny sikeréből kiindulva idén is meghirdetjük iskolai főzőversenyünket 2018. április 13-ára 14 órai kezdettel. Várjuk az osztályok jelentkezését! Ajánlás (nem kötelező): valamely határon túli magyar közösség jellegzetes ételének elkészítése. A részletes versenykiírás a DÖK-ös faliújságon megtalálható a földszinten!Ferenc Albrecht fényképe.

 

1A bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány a Bolyai János Matematikai Társulat Tolna megyei tagozatával együttműködve március 9-én rendezte meg a XXIX. Bátaszéki Matematikaverseny országos döntőjét. Ide azok a 3-8. osztályos általános iskolás diákok, illetve a velük azonos korú gimnazisták kerülhettek be, akik a legügyesebben teljesítették az előzetes két forduló feladatait. A II. fordulóban nyújtott teljesítménye alapján 46 iskolából 140 tanuló kapott meghívást a döntőbe a hat évfolyamból. Köztük iskolánk 5.n osztályos tanulója, Lakatos Lukács is. Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő tanítványa remekül szerepelt a komplex gondolkodást igénylő, magas színvonalú feladatok megoldásában, s a 29 fős ötödikes mezőnyben végül 9. helyezett lett. Teljesítményével a legjobb megyei eredményt érte el évfolyamán. Szívből gratulálunk, Lukács igazgatói dicséretben részesül.

A Fodor József Országos Biológia Versenyt 2018. március 9-én tartották a  Kaposvári Egyetemen. Az idén egyfordulós versenyen a középiskolai tanulók több száz évfolyamtársukkal mérték össze tudásukat. A megmérettetésre határon túli iskolákból is érkeztek versenyzők. Az eredmények most lettek ismertek. Iskolánk diákjai közül a következő tanulók érték el a legjobb eredményeket: 9-10. évfolyamon: Bírtalan Luca 10.n 33. hely, Somlyai Flóra 10.a 40. hely. A 11. évfolyamon: Tóth Dániel 11.b 29. hely. A felkészítő tanár Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő volt. Gratulálunk, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.

Március 9-én rendezték meg a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a nagy hagyománnyal bíró Dombó Pál tanulmányi versenyt, melyen idén 3 megye 13 településéről közel 600 diák mérte össze tudását. A verseny eredményhirdetésére március 20-án került sor. Iskolánk tanulói közül a következő diákok értek el kiemelkedő eredményt:
magyar nyelvtan: 
5. osztály: Kardos Abigél 1. hely felkészítő: Batka Ágnes tanárnő
6. osztály: Bozsits Zsófia 5. hely felkészítő:  Dr.Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő
7. osztály: Vicze Sára 3. hely, Juhász Szabina 4. hely, Varga Rebeka 5. hely felkészítő: Dr. Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő
matematika:     
5. osztály:  Bauer Boglárka 3. hely felkészítő: Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő
6. osztály: Bozsits Zsófia 1. hely, Misik Bence 6. hely felkészítő: Király Gyuláné tanárnő
7. osztály: Futó Dániel  3. hely, Jobbágy Botond 4. hely felkészítő: Tóth Sándor tanár úr
8. osztály: Gembiczki Enikő 2. hely felkészítő: Tóth Sándor tanár úr
Az elért eredményekhez szívből gratulálunk, az első hat helyezett közé bekerülő diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

Szekszárdon került megrendezésre március 8-án az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megyei döntője. A versenyen Somlyai Flóra 10.a osztályos tanuló 6. helyezést ért el. A diákot Bosnyák Gyöngyi tanárnő és Kisvárdai Antal tanár úr készítette fel. Gratulálunk!

Március 5-én került megrendezésre a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, valamint a Gordiusz Matematikaverseny megyei eredményhirdetése. Tolna megyében 1094 diák vett részt a versenyen, közülük 92 tanulót hívtak meg az ünnepélyes eredményhirdetésre, köztük iskolánk két diákját. Lakatos Lukács 5.n osztályos tanuló 2. helyezést ért el, felkészítője Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő. Hoffman Bence 12.a osztályos diákunk 3. helyezett lett, Bence Király Gyuláné tanárnő tanítványa. Teljesítményük értékét növeli, hogy helyezésük mögött egy évek óta eredményekben bizonyított stabil tudás áll. Bence harmadikos korától minden évben ott volt a legeredményesebb megyei első 10 helyezett közt, Lukács másodikos korától minden évben első, vagy második helyezéssel zárta a Zrínyi megyei fordulóját. Az egyéni versenyben további szép eredményeket értek el Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő 9.n osztályos diákjai: Kőszegi Szabolcs 4. helyezett lett, Márton Norbert pedig 8. helyen zárta a versenyt. Gratulálunk a szép eredményekhez, a tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek! Az említett diákok eredményeit összesítve az iskolánkból induló többi diáktársuk által elért eredményekkel, csapatban 2. helyezést értek el tanulóink az 5., a 9. és a 12. évfolyamon is. Gratulálunk!

A Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei fordulóját március 3-án rendezték meg Szekszárdon, ahol iskolánk tanulói szép eredményt értek el. Szabó Gréta 5.n osztályos tanuló első helyezett lett, ezzel megszerezte a jogot az országos döntőben való szereplésre. Így a tavasszal megrendezendő országos döntőben ő képviselheti a Tolna megyei ötödikeseket. Kardos Abigél, szintén az 5.n osztályból 3. helyezéssel zárta a versenyt. Abigél osztályfőnöki dicséretben részesül. A diákokat Batka Ágnes tanárnő készítette fel. Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk karatés tanulói szép sikereket értek el a március 3-án, Ajkán megrendezett országos bajnokságon. A versenyen Szabó Csaba edző tanítványai nagy küzdelemben a következő eredményeket érték el:  
Lakatos Lukács 5.n 3. hely formagyakorlat, 2. hely küzdelem       
Kovács Adriána 6.n 2. hely formagyakorlat, 2. hely küzdelem      
Tóth Dominik 7.n 3. hely formagyakorlat, 3. hely küzdelem
Lengyel Dorka  9.n 7. hely formagyakorlat  
Csapat formagyakorlat:
Lakatos Lukács, Szabó Dorottya és Kovács Adriána 1. hely
Gratulálunk, további szép eredményeket kívánunk!

A Bendegúz Nyelvész Verseny megyei fordulójába jutottak a következő diákjaink: Rákosfalvi Janka 5.n osztály, felkészítője Batka Ágnes tanárnő és Szabó Kendra Lara 6.n osztály, felkészítője Dr. Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

1Február 27-én rendezték meg a Bátaszéki II. Géza Gimnáziumban a megyei történelmi-művelődéstörténeti versenyt, melyen évek óta kiválóan szerepelnek iskolánk tanulói. 1A siker idén sem maradt el, a dombóvári gimnazisták két dobogós hellyel bizonyították biztos tudásukat az ókori Hellász történetéről. A Bor Bernadett, Spráger Lina, Janocskó Zsófia alkotta, 9.n osztályos csapat első helyen végzett. A győztes együttest Krommer Anita tanárnő készítette fel. Kovács Erzsébet tanárnő 11.a osztályos tanítványai, Horváth Dorottya, Kőnig Kitti és Gyugyi Tamás a harmadik helyen zárták a versenyt. Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményekhez, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek!

Kisgimnazisták farsangi mulatsága
Február 23-án az 5.n osztály szervezésében került megrendezésre a kisgimnazisták farsangi mulatsága. A hatodik, a hetedik és a nyolcadik évfolyamosokat ez alkalomból az ötödikes kisdiákok szülei vendégelték meg szendvicsek, sütemények, üdítők pazar kínálatával. A maszkabál a jelmezesek felvonulásával kezdődött. Kovács Péter osztályfőnök a ceremóniamester szerepében vezette fel a jelmezbe öltözött ötödikeseket, akiket a nagyszerű szervezés mellett külön dicséret illet azért, hogy valamennyien maskarába bújtak. A háromtagú zsűri a legötletesebb, legegyedibb kivitelezésű öltözéknek Illés Zsóka medúza jelmezét tartotta. A legédesebb jelmez díját a muffinok és a Sütiszörny fantázia nevű csapat érdemelte ki Müller Emma, Ádám Patrícia és Gembiczki Emília személyében. A legviccesebb jelmez kategória győztese Valigura Ádám lett, aki mindenkit elkápráztatott balerina öltözékében. A jelmezek versenyét követően egy izgalmakban bővelkedő sportos vetélkedő vette kezdetét az 5., a 6., a 7., és a 8. osztályosok közt. A sportokban való jártasságot, a gyorsaságot, a tájékozottságot feltételező verseny győztese végül a 7.n osztály lett. A vetélkedőt fergeteges táncmulatság követte, melyen a zenét a 9.c-be járó Müller Ádám és Habuczki Márk szolgáltatták. A farsangi programot tombolasorsolás, bálkirálynő és bálkirály választás tette még színesebbé. Bálkirálynőnek a 7.n-es Tancsa Lénát választották meg, míg a bálkirályi címet Bogyay Gergő 8.n osztályos diák nyerte el. A program főszervezője Kovács Péter, az ötödikesek osztályfőnöke volt. A mulatságon készült képekért ide kattintson.

Február 22-én került sor az Orchidea Pangea matematikaverseny első fordulójára, melyet 5211 ötödikes írt meg az országban. Közülük azok a tanulók vehetnek részt az április 7-én Budapesten megrendezendő országos döntőben, akik hibátlanul teljesítették a megyei forduló feladatlapját. Ez mindösszesen négy ötödikes diáknak sikerült az országból, köztük Lakatos Lukácsnak, iskolánk 5.n osztályos tanulójának. Lukács felkészítője Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez, további sok sikert kívánunk!

A február 8-án Szekszárdon megrendezett Savaria országos történelem verseny megyei fordulójának eredménye most vált ismertté. Bor Bernadett 9.n osztályos tanuló 6. helyezett lett. Gratulálunk, Berni osztályfőnöki dicséretben részesül. Felkészítője Krommer Anita tanárnő volt.

Február

 

1

Ideiglenes felvételi jegyzék 2018 - 2019 tanév

Március 6-án, az írásbeli fordulót követően került sor az iskolai sci-fi verseny szóbeli fordulójára és egyben döntőjére. A Fahrenheit9a (Bíró Dávid, Elmauer Gréta, Nyitrai Réka), a GVR (Piszkor Vivien, Kindner Gréta, Mózes Regina) és a Génrablók (Fazekas Letícia, Császár Cintia) nevet viselő csapatok az írásbeli forduló szöveg-és filmismeretet igénylő kérdései után ezúttal az irodalmi művek és filmek által felvetett kérdésekre, problémákra igyekeztek válaszolni, megfogalmazva saját látásmódjukat, véleményüket, a (lehetséges) világról alkotott felfogásukat. Általuk közelebb kerülhettünk annak megválaszolásához, hogy érdemes-e az emberiségnek más világokat felkutatnia, helyes-e androidokat tervezni és gyártani, vagy éppen mennyiben lenne működőképes egy olyan társadalom, amelyben az állásokat genetikai vizsgálatok eredőjeként lehet betölteni. A verseny győztese a GVR lett, teljesítményüket könyvutalvánnyal értékelte a Batka Ágnes tanárnő, Hajós Károly és Albrecht Ferenc tanár urak alkotta zsűri. A második és harmadik helyezett csapatok ajándékcsomagban részesültek. Valamennyi versenyzőnek szívből gratulálunk! A verseny okleveleit Müller Ádám (9.c) készítette. A programot Albrecht Ferenc tanár úr szervezte. Az eseményen készült további képekhez kérjük kattintson ide.

Karászi Imre Teremlabdarúgó Torna, avagy vándor-e a vándorkupa?
Idén immár VI. alkalommal rendezték meg a Karászi Tanár Úrnak méltó emléket állító focitornát, melyen ezúttal is sikeresen szerepelt a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium csapata.
A tavalyi év eredményes szereplése már gravírozott formában is látható a vándorserleg oldalán, melyet szerencsére újabb felirat követ hamarosan! Ezúttal 5 csapat fogadta el a meghívást és küzdött két csoportban a továbbjutó helyekért. Az első mérkőzésünk az ellen a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola ellen zajlott, akikkel hatalmas csatákat vívtunk az előző években. Most végig vezetve, az utolsó percekben kicsit kiengedve is simán 5:2-győzött a csapat. Következő csoportmeccsen a végső győzelemre is esélyesnek tartott vásárosdombói alakulat hajolt meg a magasabb tudás előtt (4:1). Az elődöntőben a házigazda Belvárosit verte káprázatos játékkal, a Nagy Ákos-Bedő Lázár vezette alakulatunk. Az eredmény ezúttal hűen tükrözte a két csapat közti különbséget (9:1). A bronzmérkőzés után, tele önbizalommal, de nem nagy mellénnyel készültek az utolsó, mindent eldöntő összecsapásra. A Mágocs csapata is veretlenül készült a döntőre, bízva a hasonló folytatásban. 2017 után idén is iskolánk csapata nyerte a tornát, veretlenül, 22 gólt lőve és mindössze 5 gólt kapva 4 mérkőzésen. A csapatból minden mezőnyjátékos lőtt gólt, a torna legjobb játékosának pedig ismét Nagy Ákost választották meg, melyet egy díszes serleggel jutalmaztak. A csapat tagjai jól megérdemelt pizzázással zárták a napot ifj. Karászi Imre jóvoltából. A győztes együttes tagjai: Király Richárd, Nagy Ákos, Bedő Lázár, Tar Dávid, Strijk Barnabás, Ács Levente, mindannyian a 7.n osztály diákjai.

Gimis sikerek a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián

A dombóvári gimnázium diákjainak nagyszerű sikereivel értek véget a 2017/2018. tanév Mező Ferenc Szellemi Diákolimpiájának küzdelmei. A versenyeket február 24-25-én a tatai edzőtábor impozáns létesítményében rendezték meg. A III-IV. korcsoportosok között a 8 csapatot felvonultató országos döntőben 4. helyet szerzett a Berta Boldizsár, Horváth Boldizsár, Futó Dániel, Rákosfalvi Soma alkotta dombóvári csapat. A diákoknak az összes magyar olimpiai bajnok sikerei és életrajza mellett a téli olimpiák magyar sikereivel, az amszterdami olimpia magyar vonatkozású eredményeivel és a magyar ökölvívók ötkarikás sikereivel is tisztában kellett lenniük.
Az V-VI. korcsoportos diákoknak még többet kellett a felkészülésre áldozni, hiszen a magyar olimpiai bajnokok és a téli olimpiák eredményei mellett a magyar tornászok és a mexikóvárosi olimpián részt vett sportolóink még több szép eredménnyel örvendeztették meg az akkori szurkolókat. Káprázatosan szerepelt a dombóvári gimnázium Bor Bernadett, Schönfelder Kata, Kőszegi Gergő és Kőszegi Szabolcs alkotta gárdája, hiszen a szintén 8 csapatos, erős mezőnyben a 2. helyet szerezték meg. A csapatok felkészítője az iskola intézményvezetője, Dr. Szenyéri Zoltán volt. A diákok találkozhattak neves sportolókkal is, hiszen a zsűrik elnökei Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó és Imre Géza olimpiai ezüstérmes vívó voltak.

Meglepetés ezüst az Országos Asztalitenisz Diákolimpia Döntőjében
Február 16-18. között immár második alkalommal Karcag adott otthont a „Magyarország Diákolimpia Bajnoka” kitüntető címért versengő egyéni, illetve leány- és fiúcsapatok megmérettetésének. Az idei évben a hivatalos versenyengedéllyel rendelkező, profi asztaliteniszezők is versenghettek a felsőoktatási többletpontokat jelentő dobogós helyekért. A pénteki ünnepi megnyitót követően három napig a kaucsuké volt a főszerep a versenynek helyet adó városi sportcsarnokban, többnyire hatalmas érdeklődés mellett. Ahogy mondani szokás, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni nem csak a nézőtéren, de a küzdőtéren sem. A sportág népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy az idei tanév során 269 csapat 3326 egyéni versenyző nevezett a bajnokságba, közülük kerültek ki a megyei győztesek, a karcagi finálé résztvevői.

A Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumot a Kőszegi Gergő (9.n), Kőszegi Szabolcs (9.n), Právics Dániel (6.n) fémjelezte trió képviselte. Sem a bonyolult lebonyolítási rendszer, sem a sorsolás nem kedvezett csapatunknak, de a fiúkat ez nem nagyon zavarta. A csoportmérkőzések során előbb a Dunaújváros csapatát verték 2-1 arányban, majd a Fertőd együttesét küldték haza 3-0 –ás eredménnyel. A középdöntőben miskolci, a negyeddöntőben a tapolcai ellenfelet győzték le egyaránt 2-1-es szett aránnyal. Az elődöntőben a Nyíregyháza csapatának parancsoltak megálljt, szintén 2-1-re. A döntő már jutalomjátéknak számított, és sajnos a Szolnok ellen már estébe nyúlva és rettentő fáradtan versenyezve nem sikerült az újabb bravúr. A szolnoki csapat megérdemelten nyerte el az Országos Csapatbajnoki címet. A csapat hatalmasat küzdve zsebelte be a II. helyezettnek járó medáliákat és vele együtt a +10 pontot, ami továbbtanulás esetén még nagyon sokat kamatozhat. A versenyzők felkészítésében elévülhetetlen érdemei voltak Kocsis Károlynak, neki és a versenyzőknek is gratulálunk!

Az olasz OKTV döntőjébe jutott a dombóvári gimnazista
Február 14-én a budapesti Szent Margit Gimnáziumban került sor az olasz nyelv OKTV elődöntőjére. Nagy Amanda 11. B osztályos tanuló az elődöntőn elért eredménye alapján bejutott a döntőbe, melyen az országból 36 diák vesz részt április 4-én. A három fordulóból álló verseny első állomása az intézményekben megírt feladatsor volt. A második forduló írásbeli (hallásértés, nyelvi feladatlap) és szóbeli teljesítménye alapján választotta ki a versenybizottság Amandát a döntőbe jutó versenyzők közé. Felkészítő tanára Dr. Szóka Bernadett.

Február 13-án rendezték meg Bonyhádon a női Röplabda Diákolimpia Megyei Selejtezőjét. Az erős mezőnyben a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium csapata a 3. helyezést szerezte meg. A csapat tagjai: Németh Gréta 12.b, Németh Dorina 12.b, Simon Szilvia 12.n, László Edina 12.b, Nagy Petra 12.n, Péter Alexandra 12.n, Klemm Bianka 9.c. A diákokat Kovács Péter készítette fel.

A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium által szervezett Glasperlenspiel német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti verseny elődöntőjében elért eredményük alapján Juhász Szabina és Jobbágy Botond 7.n osztályos tanulók bejutottak a döntőbe, melyre március 23-án és 24-én kerül sor Bonyhádon. Felkészítő tanáruk Dr. Szóka Bernadett. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk diákjai szép sikereket értek el február 10-én a Hajdúnánáson megrendezett országos karate versenyen, melyen a Shotokan Karate Szövetség által meghívott 21 egyesület versenyzői mérték össze tudásukat. A megmérettetésen Szabó Csaba tanítványai a következő eredményeket érték el:
Lakatos Lukács  5.n 10-11 évesek B formagyakorlat  1. hely,  küzdelem 1. hely 
10-11 évesek A formagyakorlat 3. hely, küzdelem 1. hely   
Kovács Adriána 6.n   12-13 évesek B formagyakorlat 3.hely,   küzdelem 5. hely
Tóth Dominik 7.n     12-13 évesek B formagyakorlat 1. hely,  küzdelem 1. hely
12-13 évesek A formagyakorlat 2. hely,  küzdelem 3. hely  
14-15 évesek A  formagyakorlat 3. hely, küzdelem 5. hely  
Lengyel Dorka  9.n  14-15 évesek A formagyakorlat 1. hely,   küzdelem   3. hely

Csapat formagyakorlat:
Tóth Dominik, Lakatos Lukács és Kovács Adriána             10-14 éves      1. hely
Gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!

Február 21-én, szerdán 15 óra 30 perces kezdéssel diákközgyűlést tartunk iskolánk könyvtárában, melyre kérjük, hogy minden osztály 4 főt delegáljon.

1Valentin-napon, február 14-én a DÖK közreműködésével lehetőségük nyílt diákjainknak arra, hogy üzenettel ellátott papírszívecskét küldjenek kiszemeltjeiknek. Az előre elkészített szívekre írt üzeneteket zárt dobozba helyezték, majd a DÖK tagjai eljuttatták a címzetteknek a vallomást. A papírszívek és dobozok elkészítésében, az üzenetek kézbesítésében, a program közösségi oldalakon történő népszerűsítésében kiemelkedő szerepet játszott Székely Zsófia, Kalocsa Lilla és Császár Cintia, munkájukat sokan mások is segítették. A programot a DÖK ötlete alapján Albrecht Ferenc tanár úr szervezte.

 

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére február 15-16-án (csütörtökön és pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 6223 Ft, a kedvezményes: 3110 Ft. A térítési díj befizetésekor kérjük, szíveskedjetek gondoskodni kisebb címletekről, mert nem tudunk váltani.

Lakatos Lukács 5.n osztályos tanulónk bejutott a XXIX. Bátaszéki Matematikaverseny országos döntőjébe. A versenyen az ország tehetséggondozás szempontjából legjobb általános iskolái és gimnáziumai vesznek részt, rajtuk kívül a Kárpát-medence magyarlakta területeiről is meghívnak arra érdemes tanulókat. A döntőbe jutást megelőzte kettő sikeresen teljesített előzetes forduló. A versenyen megoldandó feladatok felölelték az adott korosztály matematika ismeretanyagának összes területét, egyéni ötleteket, kreativitást és precíz levezetést kívánt a megoldásuk. Lukács felkészítője Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő. Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk a döntőben!

2018. február első hétvégéjén, a körmendi Batthyány Kastélyközpontban rendezték meg a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia mindkét korcsoportjának országos elődöntőjét.
Február 3-án szombaton az V-VI. korcsoport, tehát a 9-12. évfolyam diákjai versenyeztek. Soha nem látott óriási tananyagot kellett előzetesen elsajátítaniuk, hiszen a mexikóvárosi olimpián 32 érmet szereztek sportolóink, ismerniük kellett az összes magyar olimpiai bajnokot, s tájékozottnak kellett lenniük a magyar tornászok és a téli olimpiák magyar sikereinek vonatkozásában is. A feladatokkal kiválóan birkózott meg a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium gárdája, akik végig az élmezőnyben haladva ezüstérmet szereztek. A csapat tagja voltak: Bor Bernadett, Kőszegi Szabolcs, Kőszegi Gergő a 9. n osztályból és Havanecz Zsolt a 9. c osztályból. Másnap szerepeltek a III-IV. korcsoportos diákok, akiknek hasonlóan nehéz tananyagból kellett versenyezniük. A téli olimpiák magyar sikerei és a magyar olimpiai bajnokok mellett az ő témaköreik az 1928-as olimpia és a magyar ökölvívók szereplése voltak. A mezőny erejét jelzi, hogy a 8 csapatos országos döntőbe 6 csapat ebből az elődöntőből jutott be. A dombóvári gimnázium Berta Boldizsár, Futó Dániel, Horváth Boldizsár, Rákosfalvi Soma alkotta 7. n osztályos csapata nagy hajrával a 3. helyen végzett.
Mindkét csapat helyezésével jogot szerzett az országos döntőben való részvételre, amelyet február végén a tatai edzőtáborban rendeznek meg. A csapatok felkészítője Dr. Szenyéri Zoltán intézményvezető volt. Gratulálunk a csapatoknak, további eredményes szereplést kívánunk!

Örömmel értesültünk róla, hogy a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei fordulójába jutottak a következő 5.n osztályos diákjaink: Kardos Abigél, Ördög Réka, Szabó Gréta. A diákok felkészítője Batka Ágnes tanárnő. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!


Iskolánk fiú floorball csapata az elmúlt évek legeredményesebb csapatban elért országos helyezésével örvendeztette meg iskolánkat. Január 20-án a Komáromban megrendezett Floorball Diákolimpia Országos Döntőjén a Gebhart Kevin 10.b, Rózsás János 10.b, Szűcs Levente 10.n, Tasi Sándor Márk 10.a alkotta csapat a IV. helyen végzett. Különdíjat kapott Gebhart Kevin, akit az országos döntő ALL STAR csapatába, vagyis a torna legjobb játékosai közé is beválasztottak. A csapatot Gebhart József készítette fel. A diákok testnevelői: Jakab Ágota tanárnő és Fehérvári Levente tanár úr. Szívből gratulálunk, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek.


2018. január 18-án, Bonyhádon került megrendezésre Tolna Megyei Úszó Diákolimpia döntője. Iskolánkat 6 fő képviselte, nekik sikerült kvalifikálni a decemberi városi döntő után. Éremszerzési és továbbjutási reményekkel telve indultak neki a megmérettetésnek, hisz mindkettőre reális esély volt. Az érmek számát tekintve nem, „minőségét” tekintve viszont némi hiányérzettel zártak iskolánk tanulói. Mindenkinek sikerült felállni a dobogóra, de sajnos csak ketten léphettek a legmagasabb fokra.
Eredmények:
III. Korcsoport:                  100m fiú hátúszás                          I. Király Dániel 6.n
100m fiú pillangóúszás                 I. Király Dániel
100m leány gyorsúszás                III. Pozsgai Aliz Míra 5.n
100m leány hátúszás                     II. Pozsgai Aliz Míra
IV. Tancsa Léna 7.n
100m leány mellúszás                   II. Tancsa Léna
IV. korcsoport                    100m leány mellúszás                   I. Pozsgai Alexa Mercédesz 8.n
100m leány gyorsúszás                II. Pozsgai Alexa Mercédesz
100m fiú gyorsúszás                      III. Besenyei Zsombor 7.n
IV. Tar Dávid 8.n

100m fiú mellúszás                        II. Tar Dávid

100m fiú hátúszás                          IV. Besenyei Zsombor

A versenyzők felkészítésében Kecskés Andrea, Fehérvári Róbert, Fehérvári Levente és Nagy Roland vállalt jelentős szerepet. Nekik is, versenyzőiknek is gratulálunk! A következő megmérettetés a március végi Országos Bajnokság, Hódmezővásárhelyen. Alexa és Dani mellet a továbbjutást kiharcolt V-VI. Korcsoportos versenyzőknek is betegségmentes eredményes felkészülést kívánunk!

Tájékoztatunk benneteket, hogy február 2-a, péntek a félévi értekezlet miatt tanítás nélküli munkanap, tehát azon a napon nem kell iskolába jönni.


2018. február 5-én, hétfőn 16 óra 30 perckor továbbtanulási tájékoztatót tartunk a könyvtárban a felvételi eljárásról, a pontszámításról, a lehetőségekről a tizenkettedikes diákok és szüleik részére. Ezen a napon 17 órától szülői értekezletet tartunk. A szüleitek megjelenésére feltétlenül számítunk!


Először indultak diákjaink az Országos Harry Potter Versenyen, amely a könyvek és a filmek aprólékos ismeretére épült. A 310 induló csapat közül iskolánk diákjai előkelő helyen végeztek. A 7.n csapata: Juhász Szabina, Óvári Márton, Pintér Ákos a 28. helyen végzett, míg az 5.n csapata: Szabó Gréta, Lakatos Lukács, Papp Hunor 66. helyet szerezte meg. A hetedikeseket dr. Csernák-Szuhánszky Debóra, az ötödikeseket Batka Ágnes tanárnő készítette fel. Gratulálunk a szép eredményhez!

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy Nagy Amanda 11.b osztályos diákunk továbbjutott az OKTV második fordulójába olasz nyelvből. Amanda felkészítője dr. Szóka Bernadett tanárnő. Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!


Nagy örömünkre két tanulónk is továbbjutott az Arany Dániel Matematikaverseny második fordulójába. Kőszegi Gergő és Kőszegi Szabolcs 9.n osztályos diákok Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő tanítványai. Gratulálunk a szép eredményhez, további sok sikert kívánunk!


Iskolánk három tanulója is továbbjutott a Savaria Történelemverseny második fordulójába. Spráger Lina és Bor Bernadett 9.n osztályos diákok Krommer Anita tanárnővel, Hajdu János 9.b osztályos tanuló Gyarmati Gyöngyi tanárnővel készül az újabb megmérettetésre. Gratulálunk, további szép eredményeket kívánunk!


Megkérjük azokat a diákokat, akik részt vettek karácsony előtt a 80 év feletti idősek ajándékozása, illetve a Máltai Szeretetszolgálat által szervezett adománygyűjtés közösségi szolgálati programokban, és nem voltak a múlt heti záró foglalkozásokon, keressék fel szünetekben Gyarmati Gyöngyi intézményvezető – helyettest a közösségi naplójukkal január 18-án, csütörtökön.


Felhívnánk a figyelmeteket egy érdekes előadásra, melyre január 18-án, csütörtökön 14 óra 30 perckor a könyvtárunkban kerül sor. Tóth Réka, iskolánk egykori diákja önkéntesként dolgozott Afrikában, Nigériában egy angol szervezettel. A Londonban élő öregdiákunk az ottani körülményekről, tapasztalatokról, az önkéntes munka személyiségfejlesztő hatásairól tart egy órás előadást, melyre minden diákot nagy szeretettel várunk!


Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére január 19-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 6534 Ft, a kedvezményes: 3266 Ft.

Versenyt hirdetünk 9-12. évfolyamos tanulók számára a sci-fi témájában. A verseny anyagát a lent felsorolt három film és könyv képezi. A versenyre három fős csapatok jelentkezését várjuk, jelentkezni 2018. január 19–ig (péntek) lehet Albrecht Ferenc tanár úrnál a csapatnév és a csapattagok nevének írott formában való leadásával.
A verseny kétfordulós, az írásbeli forduló időpontja március 2-a (péntek) 14 óra, helyszíne a könyvtár; a csapatoknak a filmek és könyvek ismeretét tesztelő kérdésekre kell válaszolniuk. A szóbeli fordulóba a legjobb három írásbeli eredményt elért csapat jut, ennek időpontja március 6-a, kedd délutánja, helyszíne a könyvtár, a kezdés pontos időpontját időben közölni fogjuk. A szóbeli fordulóban a filmek és könyvek által felvetett kérdésekre, problémákra való reflektálás lesz a feladat egyéni vélemények megfogalmazásával, felkészülési idő biztosításával. A verseny plakátjának grafikus munkáit Bálint Kamilla, Erdei Anna és Illés Dóra 9.a osztályos tanulók készítették.

A legjobbakat díjazzuk! Jó filmnézést, jó olvasást kívánunk!

Filmek:
Gattaca (Gattaca, 1997)
Csillagok között (Interstellar, 2014)
Mentőexpedíció (The Martian, 2015)

Könyvek:
Stanislaw Lem: Solaris
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? (A könyv nyomán készült Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje)

December

 

1

Iskolánk diákjai az adventi időszakban több jótékonysági kezdeményezéshez csatlakoztak segítő önkéntesként. Idén minden korábbi év rekordját megdöntő mennyiségű cipősdobozt telítettek meg ajándékokkal a gimnazisták. Ezzel sok, nehéz sorsú kisgyermeknek varázsolták szebbé a karácsonyát Dombóvár környékén és a Kárpátalján. A Máltai Szeretetszolgálat által meghirdetett Adni öröm akció keretében tartós élelmiszeradományokat gyűjtöttek rászoruló családok számára iskolánk önkéntesei. Egy másik programban, több mint 90 gimnazista vett részt a 80 év feletti idős dombóváriaknak címzett karácsonyi csomag kézbesítésében. Iskolánk kórusa dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő szervezésében az Őszikék Idősek Otthonának lakóit lepte meg szívhez szóló műsorral és figyelemmel. Büszkék vagyunk diákjainkra, akik az idei karácsonyi időszakban is jelesre vizsgáztak emberségből. További képek itt találhatók. 

December 22-én, pénteken a 2. óra utáni szünetben adjuk át az „Ünnepi terem” címmel járó elismerést azoknak az osztályoknak, akik az adventi időszakban díszbe öltöztették tantermüket. Kérjük, hogy minden osztályból 2-2 képviselő jelenjen meg az eredményhirdetésen az első emeleten, a tanári előtt. Szívből köszönjük az adakozást azoknak a diákoknak, akik csatlakoztak a karácsonyi cipős doboz akcióhoz! Nektek köszönhetően rengeteg csomag gyűlt össze, összesen 140 darab. A holnapi eredményhirdetésen hirdetjük ki, hogy melyik osztály ajánlotta fel a legtöbb csomagot. A legadakozóbb közösséget torta jutalomban részesítjük.


Pénteken, december 22-én rövidített, 30 perces órák lesznek, 10 perces szünetekkel.  Az első hat órát tartjuk meg. Kérjük, hogy a karácsonyi műsorokat minden osztály ezen a napon mutassa be. A pénteki napon menza nem lesz. A téli szünet december 23-tól január 2-ig tart. A szünetben az iskola zárva lesz. Az első tanítási nap január 3-a, szerda. Mindenkinek áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

December 21-én tartottuk meg iskolánk hagyományos karácsonyi műsorát. A rendkívül hangulatos, szívhez szóló produkció főszereplői iskolánk legifjabb diákjai voltak. Az 5. n osztályosok sokoldalú tehetségükről tettek tanúbizonyságot, hangszeres produkciókkal, versekkel, saját maguk által írt színdarab bemutatásával, közös énekléssel kápráztatták el a nézőközönséget. Műsorukat Batka Ágnes és Deli Orsolya tanárnők segítették színpadra. Az ötödikesek előadását a dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő által vezetett kórus hangszerekkel kísért produkciói ölelték át. Szívből köszönjük a műsor valamennyi közreműködőjének és szervezőjének az ünnepi pillanatokat, a szereplők osztályfőnöki dicséretben részesülnek. A karácsonyi műsorban a következő diákok szerepeltek: 5.n:Ádám Patrícia, Bagdán Mihály, Bakonyi Fanni, Balika Máté, Bán Léna, Bauer Boglárka, Bayerle Abigél, Benedek Elina Katica, Boczonádi Péter, Bogyay Regina, Gembiczki Emília, Horváth Borbála Ágnes, Illés Zsóka, Kardos Abigél Enid, Kerekes Márk, Lakatos Lukács, Lippert Luca, Misik Dániel, Molnár Kinga Fruzsina, Müller Emma Katalin, Orbán Tamás, Ördög Péter, Ördög Réka Bianka, Papp Hunor, Pozsgai Aliz Míra, Pretz Dorka, Rákosfalvi Janka, Szabó Gréta Zoé, Szalai András, Szőcs Patrik, Szőke Gergő, Tölösi Luca, Török Balázs, Tőzsér Tamás Viktor, Urvald Lili, Valigura Ádám Márton, Virág Erika Hanna, 9.n: Lindmayer Jázmin, Bor Bernadett, Csavari Adrienn, Zombori Viktória, 6.n: Máté Szelina, 11.a: Bartók Bianka, 11.b: Kalocsa Lilla, 11.n: Szenyéri Dóra, Pápai Fruzsina, 9.a: Elmauer Gréta, Balaskó Anna. Az ünnepségen készült képeket ide kattintva van lehetőség megtekinteni.

A pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban december 14-én megrendezett regionális olasz versenyen Óliás Dóra 10.n osztályos tanuló 3. helyezést ért el a 10. évfolyamnak megrendezett élőbeszéd kategóriában. Felkészítő tanára Juhász Viktória volt. A 11. évfolyam élőbeszéd kategóriájának 3. helyezettje Nagy Amanda 11.b osztályos tanuló. Amanda az írásbeli kategóriában a 4. helyet érdemelte ki. A versmondó kategória győztese Rohonczi Ninon 11.n osztályos tanuló. A csoportos ének kategóriában 1. helyezést ért el a 11. évfolyamos csapat. Tagjai: Kienle Liána 11.a, Kalocsa Lilla, Nagy Amanda, Slavati Zsanett, Strijk Johanna, Tóth Dániel 11.b, Forgács Fanni, Rohonczi Ninon, Tulézi Zalán 11.n osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Dr. Szóka Bernadett volt. Szívből gratulálunk a szép eredményekhez, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek.

December 12-én Komárom adott otthont a Floorball Diákolimpia országos elődöntőjének, melyen szenzációs szerepelésével iskolánk együttese a 2. helyen végzett. Az országos döntőbe jutott csapat tagjai: Gebhart Kevin 10.b, Szőcs Levente 10.n, Rózsás János 10.b, Tasi Sándor Márk 10.a. A diákok testnevelői: Jakab Ágota tanárnő és Fehérvári Levente tanár úr. Szívből gratulálunk! További sok sikert kívánunk!

December 7-8-án iskolánk diákjai részt vettek Szegeden a Szegedi Tudományegyetem által szervezett Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen. A csapatoknak a biológia, a kémia és a fizika tárgykörébe tartozó kérdéssorra kellett helyes választ találniuk, valamint a 2012 és 2016 közt Nobel-díjban részesülő tudósok kutatási eredményeit kellett alaposan áttanulmányozniuk. Az említetteken túl a feladatlap a verseny névadójának, Szent-Györgyi Albert professzornak a tudományos munkásságával kapcsolatos kérdéseket is tartalmazott. Iskolánk diákjai első ízben vettek részt ezen a rangos megmérettetésen. A Simonics Liliána 10.n, Kovács Klaudia 10.b, Tóth Dániel 11.b alkotta csapat 9. helyen végzett. A Somlyai Flóra 10.a, Tavasz Petra 10.a, Dávid Szilárd 11.b összeállítású együttes 13. helyezett lett. A diákokat Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő és Kisvárdai Antal tanár úr készítette fel. Gratulálunk, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.

Noha kissé a télbe nyúlóan, de eredményesen befejeződött szokásos évi Őszi Focitornánk, amelynek a mai nap reggelén tartottuk meg díjátadással egybekötött eredményhirdetését. A „kicsik” legjobbjának a 8.n csapata bizonyult, második helyezést ért el a torna meglepetéscsapata, az 5.n, harmadikként a 6.n első számot viselő csapata zárt. A „nagyoknál” ezúttal sem történt trónfosztás, a 12.b osztály zsinórban harmadszorra vitte el a pálmát. Második lett a 10.b osztály, harmadikként zárt a 12.a és a 9.c osztály csapata. A két első helyezett csapat focilabdát és serleget kapott elismerésként, a második és harmadik helyezettek oklevélben részesültek, amelyet Regál Richárd 11.b osztályos tanuló készített. A csapatok eredményéhez gratulálunk, továbbá valamennyi csapatnak köszönjük a részvételt! A programot Albrecht Ferenc és Kovács Péter tanár urak szervezték. A díjátadón készült képekért kattintson ide.

Gimnáziumunk december 8-án, pénteken tartotta a Szuhay Sportcentrumban a hagyományos szalagavató ünnepségét, ahol a szalagok feltűzése után a végzős osztályok táncát és kisfilmjét nézhették meg a jelenlevők. A 11. osztályosok Hajós Károly tanár úr által összeállított, tartalmas műsorral köszöntötték a végzősöket. A műsor összeállításában és kivitelezésében szerepet vállaló tanulók igazgatói dicséretben részesülnek: 11.b: Kalocsa Lilla, Simon Kati, Al-Gharati Yasmin, Miklós Dóra, Strijk Johanna, Szijártó Karina, Horváth Martin, Gyenei Ferenc, Csapó Zétény, Csapó Tomaj,  11.n: Tulézi Zalán, Rohonczi Ninon, Illés Panni, Pápai Fruzsina, 12.b: Pallos Marcell, 9.n: Binder Márió, 10.b: Szarvas Dániel, 12.n: Varga Szabolcs A műsor technikai hátterét Fábos Márk 11.n, Habuczki Márk 9.c, Müller Ádám 9.c, osztályos tanulók, valamint iskolánk öregdiákja, Pónya Bence biztosították. Hálás köszönetünket fejezzük ki a szalagtűző ünnepség rendezésében közreműködő valamennyi tanulónak és pedagógusnak: Kovács Erzsébet tanárnőnek, Erdélyi Tamás és Hajós Károly tanár uraknak. Az ünnepségen készült képeket ide kattintva van lehetőség megtekinteni.

Az adventi időszakot a közös iskolai gyertyagyújtás teszi meghittebbé a gimnázium közössége számára. A földszinten elhelyezett, Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő által készített adventi koszorún egy-egy osztály közreműködésével gyújtottuk meg az első két gyertyát. Az első ilyen alkalommal a 9.c osztályosok, december 11-én a 9.a osztály diákjai tolmácsolták karácsonyi gondolataikat. December 18-án, hétfőn az első óra utáni szünetben a 9.n osztály tagjai osztják meg ünnepi gondolataikat, a negyedik gyertya meggyújtására pedig december 21-én (csütörtökön) a 16 óra 45 perckor kezdődő iskolai karácsonyi ünnepségen kerül sor. Köszönjük valamennyi osztály közreműködését! Külön köszönjük dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő közreműködését a műsor megvalósításában! További képekért kérjük kattintson ide.

SÜNI, vagyis Szelektív Üzenetek Nektek Iskolánkból

November 20-a és 24-e között iskolánk is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. A SÜNI, vagyis Szelektív Üzenetek Nektek Iskolánkból nevet viselő projekthét fő üzenete a környezettudatos magatartás fontosságának tudatosítása volt. Az ökológiai lábnyom csökkentésének egyéni felelősségére, a hulladékcsökkentés problémájára és a megoldási lehetőségekre a hét folyamán különböző tanórai feladatokkal, valamint versenyekkel hívták fel a szervezők a gimnazisták figyelmét. Az „Adj új életet tárgyaidnak!” egyéni versenyben hulladék anyagokból készítettek ötletes használati tárgyakat a diákok. A kreatív munkákból kiállítást szervezett Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő, a rendezvény ötletgazdája. A projekthéten két osztályverseny is meghirdetésre került. A „Zöld osztály” címet az a közösség nyerhette el, akik fokozottan ügyelnek osztályuk tisztaságára, valamint a hulladékcsökkentési hét tematikájával kapcsolatos dekorációra. A szervezők nagy örömére a záró rendezvényen kilenc osztálynak nyújthatták át a „Zöld osztály” címet jelképező táblát. A másik csapatverseny keretében olyan szelektív hulladékgyűjtő edényeket készítettek az osztályok hulladékokból, amelyek műanyag és papír gyűjtésére alkalmasak. A praktikus és ötletdús kivitelű gyűjtőedények az iskola folyosóin tölthetik be funkciójukat. A projekthét záró rendezvényére november 24-én került sor. Ennek nyitányaként Pápai László zenetanár és Pápai Fruzsina 11.n osztályos tanuló az alkalomhoz illeszkedve, kukákon dobolva adták elő közös produkciójukat. Az eredményhirdetéseket követően közös iskolai énekléssel zárult a projekthét. A Queen együttes világhírű We will rock you című számát adták elő a gimnazisták Dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő vezényletével, műanyag palackos dobkísérettel. A hulladékcsökkentési héten készült képekért kérjük ide kattintson.

Bíró Dávid 9.a osztályos tanuló 2017. december 2-án részt vett a Regösök húrján elnevezésű vers-és prózamondó verseny országos döntőjében, az indulás jogát még általános iskolás tanulóként szerezte meg. Az ötven induló közül hatan érték el a legmagasabb elismerést jelentő arany fokozatot, közöttük Dávid, aki teljesítményéért igazgatói dicséretben részesült. Dávid felkészítője a döntőben Erdősné Fedeles Zita tanárnő és Albrecht Ferenc tanár úr volt. Eredményéhez gratulálunk!

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk karate sportot űző tanulói ismét nagyon szép eredményeket értek el Sopronban november 26-án egy nemzetközi meghívásos versenyen.  
A hétfős dombóvári csapat kiváló szereplést követően 11 arany-, 6 ezüst- és 6 bronzérem megszerzésével végzett az éremtáblázat első helyén. Szabó Csaba edző tanítványai a következő eredményeket érték el:
Lakatos Lukács 5.n       6 arany- és 1 ezüstérem                     
Kovács Adriána 6.n      4 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérem     
Tóth Dominik     7.n      3 arany- és 3 ezüstérem                    
Lengyel Dorka  9.n       1 ezüst és 2 bronzérem                      
Gratulálunk, további szép eredményeket kívánunk!

A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos fordulóját november 22-én tartották Győrben. A döntőbe jutott diákok fajismeretből és kutatási munkájukat bemutató prezentációval készültek. Az I. kategóriában 13. helyezett lett Somlyai Flóra 10.a osztályos tanulónk, 15. lett Simonics Liliána 10.n osztályos diák. A diákokat Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő készítette fel. Gratulálunk, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek!

November 14-én rendezték meg Tamásiban a Futsal Diákolimpia megyei döntőjét, melyen 2. helyezést értek el iskolánk diákjai. Az ezüstérmes csapat tagjai: Dürvanger Antal (12.b), Erdősi Márk (12.n), Heisz Domonkos (12.b), Jakab Márton(11.n), Kiss Rodrigó (12.a), Nagy Dominik (12.a), Pallos Marcell (12.b), Smátrola Gergő (12.n), Tieger Endre (12.b), Varga Bence (11.n). Gratulálunk! A tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek.


Paks adott otthont a megyei kosárlabda döntőnek, melyen a gimnázium együttese a 3. helyen végzett. A csapat tagjai: Biró Máté (12.a), Csáki Benedek (12.n), Csapó Tomaj (11.b), Csapó Zsombor (12.b), Heisz András (12.b), Heisz Domonkos (9.c), Lalák Vince (10.b), Mohai Gergő (12.b), Molnár Martin (10.b), Szabotin Zalán (12.b), Takács Arnold (9.c), Uzonyi Zalán (12.b). Gratulálunk! A diákok osztályfőnöki dicséretet kapnak.

Idén is meghirdetésre kerül a karácsonyi „cipős doboz akció”, melynek célja, hogy szebbé tegyük a nehézsorsú gyerekek karácsonyát. Ha lehetőségetek van rá, kérjük, hogy töltsetek meg egy cipős dobozt hasznos tárgyakkal, írjátok rá, hogy hány éves fiúnak, vagy lánynak szánjátok az ajándékot, és írjatok hozzá néhány soros üzenetet. A dobozba a kicsiknek játékot, édességet, mesekönyvet, iskolaszereket, a nagyoknak ezek mellé illatszereket is tehettek. A dobozt ezt követően csomagoljátok be karácsonyi csomagolóba és adjátok le december 20-ig (szerdáig) az iskolai portára. A segítségeteket előre is nagyon köszönjük! A legtöbb dobozt felajánló osztályt az utolsó napon egy tortával jutalmazzuk!


Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére december 15-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 4667 Ft, a kedvezményes: 2.334 Ft.


Csak a közösségi szolgálatban érintett osztályok (9-12. évfolyam) számára: A karácsonyi időszakban több közösségi szolgálati tevékenységre is van jelentkezési lehetőség. A Dombóvári Önkormányzat szervezésében idén is sor kerül a 80 év feletti dombóváriak ajándékozására, az ajándékutalvány eljuttatásában kérnénk a segítségeteket valószínűleg december 14-15-e (csütörtök-péntek) között. Kérjük, hogy az osztályfőnökötöknél jelentkezzetek erre a közösségi szolgálati tevékenységre a lakcímetek megadásával. A jelentkezéskor azt is jelezzétek, hogy kivel szeretnétek párban dolgozni.
December 14 és 19-e közt a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében kerül sor a Spar áruházban tartós élelmiszeradományok gyűjtésére. Az említett programra jelentkezni Gyarmati Gyöngyi intézményvezető-helyettesnél lehet.

Az adventi időszakot a közös iskolai gyertyagyújtás teszi meghittebbé a gimnázium közössége számára. A földszinten elhelyezett, Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő által készített adventi koszorún egy-egy osztály közreműködésével gyújtjuk meg a következő hetekben a gyertyákat. Az első ilyen alkalomra december 4-én, hétfőn az első óra utáni szünetben kerül sor, ekkor a 9.c osztály diákjai tolmácsolják karácsonyi gondolataikat. Kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon az ünneplőkhöz!

A Diákönkormányzat karácsonyi teremdíszítő versenyt hirdet, melynek a tétje az „Ünnepi terem” cím elnyerése. Megkérünk benneteket, hogy az osztályok állagára nagyon vigyázzatok a dekorálás folyamán. A táblákat hagyjátok szabadon, a hirdetőtáblákat eltávolítható díszekkel ékesítsétek fel. A lámpákra tűzvédelmi okokból ne akasszatok díszeket! Gyertyát, mécsest gyújtani az osztálytermekben ebben az időszakban is szigorúan tilos! A diákokból és tanárokból álló zsűri az utolsó héten fogja végignézni a termeket, s dönt a cím odaítéléséről.  

A holnapi nappal zárul az Európai Hulladékcsökkentési Hét iskolánkban. Ezen a napon kiállítást szervezünk „Adj új életet tárgyaidnak!” címmel. A kiállítás az első emeleten a secco előtt tekinthető meg.  A verseny eredményhirdetésére az ötödik tanóra utáni szünetben kerül sor, ekkor hirdetjük ki azt is, hogy mely osztályközösségek nyerték el a „Zöld osztály” címet.  Ebben a szünetben a projekthetet egy közös énekléssel zárjuk, a Queen: We will rock you című számát adjuk elő. A produkcióhoz kérjük mindenki hozzon magával holnap 2 műanyag palackot! Az eredményhirdetés és a közös iskolai éneklés az árkádok előtt lesz, kérjük, hogy az 5. óra után itt gyülekezzetek osztályonként!

Október 26-án rendezték a városi floorball bajnokság őszi fordulóját a Szuhay Sportcentrumban. Iskolánk 6.n osztályából egy fiú és leány csapat vett részt a tornán.  Nagyon komoly küzdelmek árán a fiúk az 5., a leányok a 2. helyen végeztek. Nagy reményekkel várjuk a tavaszi fordulót. A csapat tagjai voltak:
Leány: Bayerle Luca, Hegedüs Zorka, Máté Jázmin, Máté Szelina, Szentmiklósi Virág.
Fiúk: Hornicz Zoltán, Mikolics Márk, Právics Dániel, Tolnai Barnabás, Vass Benedek.
Teljesítményükhöz gratulálunk! A diákok Kovács Viktória tanárnő tanítványai.

2017. november 15-én a PTE szekszárdi Illyés Gyula Karának uszodájában megrendezésre kerülő Megyei Diákolimpián a tavaszi országos megmérettetésen való részvételért ugrottak medencébe a megye középiskoláinak tanulói, köztük iskolánk 9 versenyzője is. Az Országos Döntőn csak a Megyebajnokok vehetnek részt! Az „A” kategóriában, versenyzői jogviszonnyal rendelkező,igazolt sportolók, míg a „B” kategóriában a minimum 2 éve hivatalos engedéllyel nem rendelkező amatőr úszók indulhattak. A népes mezőny ellenére kiválóan szerepeltek iskolánk tanulói, hisz mindenki éremmel a zsebében térhetett haza. Talán az élre kívánkozik, nem csak illendőségből, de sportszeretet szempontjából is a „B” kategóriás leány gyorsváltó II. helyezése. A hölgyek hatalmas küzdelemben értek oda a dobogó második fokára, legyőzve önmagukat és egy csapat kivételével ellenfeleiket is, hiszen Ők szabadidejükben önállóan, esténként jártak le az uszodába, annak reményében, hogy méltóképp képviseljék iskolánkat. Az Antalffy Zita (12.a), Besenyei Ágota (12.a), Harmati Gréta(12.b), Turi Bianka (12.a) négyes lemaradt ugyan a hódmezővásárhelyi országosról, de nagyon büszkék lehetnek magukra! A diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.
A „profik” mezőnyében nem volt ellenfelünk. Esélyt sem adtunk ellenfeleinknek így mind az 5 versenyző készülhet a tavaszi folytatásra. Legeredményesebb versenyzőink Dunai Lili (9.c) és Sinka Bálint (11.b) voltak, akik 2 egyéni versenyszámukat is megnyerték, valamint Bálint a 4x50m-es fiú gyorsúszó váltó befejező embereként is első helyhez segítette a csapatot. Boda Ajtony (10.a) 100m mellúszásban minden ellenfelét maga mögé utasítva elsőként csapott célba, Sarkadi Balázshoz (11.b) hasonlóan, aki 100m háton ért elsőként a falhoz.
EREDMÉNYEK:
100m ffi gyorsúszás     I. Sinka Bálint
II. Boda Ajtony
100m női mellúszás      I. Dunai Lili
100m ffi mellúszás       I. Boda Ajtony
100m ffi hátúszás         I. Sarkadi Balázs
100m női pillangóúszás I. Dunai Lili
100 ffi pillangóúszás    I. Sinka Bálint
4x50m női gyorsváltó   II. Illyés Gimn. (Besenyei; Antalffy; Harmati; Turi)
4x50m ffi gyorsváltó    I. Illyés Gimn. (Boda; Sarkadi; Gyenei Ferenc; Sinka)

Az „A” kategóriában szereplő versenyzők edzői: Kecskés Andrea; Fehérvári Róbert Nagy Roland és Fehérvári Levente. Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk az országos fináléban!

2017. november 10-én immár hagyományosan a József Attila Általános Iskola tornatermében került megrendezésre az Asztalitenisz Diákolimpia városi versenye. Iskolánkat egy háromfős csapat képviselte, Kőszegi Gergő (9.n), Kőszegi Szabolcs (9.n) és Právics Dániel (6.n) személyében, akik hozták is a tőlük remélt eredményeket. A döntőben „testvérháborúban” az első helyért Szabolcs győzedelmeskedett, aki megérdemelten hódította el a legfényesebb medáliát testvére, Gergő előtt. Dani harmadik helyezett lett. A fiúk november 18-án Szekszárdon a megyei döntőben is folytatták ügyes szereplésüket. Itt egyéniben Gergő második, Szabolcs harmadik helyen végzett, s a gimnáziumunkat képviselő csapat első helyen zárta a versenyt, s így továbbjutottak a februári karcagi országos döntőbe. A versenyzőknek és a felkészítésükben segítséget adó Kocsis Károlynak is szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

A Fair play foci kupa őszi fordulóját tartották november 15-én a HEMI tornatermében. A leány és fiú mezőny is 4 csapatból állt; komoly, színvonalas mérkőzéseket láthattunk. Iskolánk lány csapata tisztességgel helytállt és a 3. helyen végzett. A fiúk fölényes győzelmet arattak. Folytatás a tavaszi fordulóban.
A leány csapat tagjai: Csavari Dominika 12.n, Kalocsa Lilla 11.b, Király Tamara 10.b, Miklós Dóra 11.b, Németh Gréta 10.n, Prucsi Réka 10.n, Somogyvári Dalma 12.n, Tobak Zsófia 12.n
A fiú csapat tagjai: Szabotin Zalán 12.b, Szabó Kevin 12.a, Szollár Csongor 11.n, Tulézi Zalán 11.n, Bede Barnabás 11.n, Dürvanger Antal 12.b, Pallos Marcell 12.b., Törzsök Szabolcs 11.a
Gratulálunk!

November 16-án iskolánk hatodikos diákjai Márton-napi Német versenyen vettek részt. A Dicsőné Kohlmann Csilla által felkészített csapat a második helyen végzett. A csapat tagjai: Nagy Fanni, Bozsits Zsófia, Fodor Anna, Máté Jázmin és Máté Szelina. Gratulálunk az ügyes szerepléshez!

November 16-án a Csontváry Kosztka Tivadar Gimnázium adott otthont Budapesten a Haza és Haladás Történelem Versenynek, melyen idén először iskolánk tanulói is képviseltették magukat. Göblyös Csenge és Vida Dominik, 11.b osztályos diákok a 27 középiskolás csapat közt a 8. helyen végeztek. A tanulókat Hajós Károly tanár úr készítette fel. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

November 16-én a Tinódi Ház színháztermében nagyszabású gálaműsor keretében bizonyították iskolánk diákjai sokoldalú tehetségüket. A műsorban változatos műsorszámokat mutattak be a négy- és nyolcosztályos gimnazisták. A zeneiskolás gimnazista diákok fúvós-, ütőhangszeres, zongorás produkciókkal léptek fel különböző formációkban. A muzikális vonalat a hangszereken túl több rendkívül színvonalas énekes produkció képviselte, melyek közt szerepelt mai kortárs zenei feldolgozás, rocklegenda, mesefilm betétdal, musical részlet, népdalcsokor is. A prózai produkciók sorában szerepelt egy iskolai mindennapokat bemutató jelenet, melyet a hetedikesek vittek színpadra nagy sikerrel, valamint egy Nemecsek Ernőnek írt Geszti Péter szöveg. A sportoló gimnazisták közül a karatésok és az ugrókötelesek tartottak látványos bemutatót. Idén a szokásosnál is több osztályprodukció színesítette a programot: a 6.n, a 7.n, a 9.n, a 10.n és a 11.b osztály is közösen vállalkozott egy-egy színvonalas és értékes műsorszám bemutatására. Szívből köszönjük valamennyi résztvevőnek a műsor tartalmassá tételét! Köszönjük a rendezvény fő szervezőinek, Batka Ágnes, Király Gyuláné, Bertáné Bozsér Bernadett tanárnőknek a munkájukat, köszönjük a felkészítő tanárok áldozatos munkáját, köszönjük a program megvalósításában szerepet vállaló diákok (hangosítók, pakolók, felügyelők) fáradozását! A következő szereplő diákok osztályfőnöki dicséret kapnak: az 5.n osztályból: Szabó Gréta, Müller Emma, Lakatos Lukács, a 10.b osztályból: Till Nikolett, Szarvas Dániel, a 9.b osztályból: Szabó Csenge, a 11.n osztályból: Tulézi Zalán, Szenyéri Dóra, Pápai Fruzsina, Fábos Márk, a 11.a osztályból: Gyugyi Tamás, Bende Marcell, Lukács Dávid, Balogh Péter, Bartók Bianka, Horváth Dorottya, a 12.a osztályból: Szabó Kevin, a 9.a osztályból: Balaskó Anna, Elmauer Gréta, a 10.a osztályból: Berta Leila, Vörös Miléna, Poth Petra, a 7.n osztályból: Balogh Mátyás, Berta Boldizsár, Besenyei Zsombor, Bőr-Nagy Gréta, Bükkösdi Zsófia, Cser Anna Mária, Dávid Dániel, Futó Dániel, Gombos Csongor, Gombos Marcell, Horváth Boldizsár, Jobbágy Botond, Juhász Szabina, László Dóra, Miklós Benedek, Óvári Márton, Pápai Dorottya, Pintér Ákos, Sárkány Inez, Simon Gréta, Sirankó Zsófia, Szücs Levente, Tancsa Léna, Tigelmann Péter, Tóth Eszter, Varga Rebeka, Vészi Lili, Vicze Sára, a 10.n osztályból:  Bánfi András, Birtalan Luca, Fábián Gábor, Farkas Márk, Fellegi Lili, Fetzer Janka, Hegedüs Anna, Kocsis Dorottya, Márfai András, Miklós Barabás, Nagy Adrián, Németh Gréta, Pál Noémi, Petró Dorottya, Prucsi Réka, Rab Rebeka, Szőcs Levente, Tóth Boldizsár, Weich Mátyás, a 9.n osztályból: Bessenyei Benjámin, Bozsér Márk, Döme Szandra, Furián Norbert, Gróf Imola, Hódosi Ágnes, Kanász Kitti, Kismester István, Koller Patrik, Kőszegi Szabolcs, Márton Norbert, Pail Bálint, Spráger Lina, Takács Kristóf, a 11.b osztályból: Al-Gharati Yasmin, Borsos Katalin, Buda Dániel, Bugyi Alex, Dávid Szilárd, Erős Dorina, Gelencsér Dóra, Göblyös Csenge, Gulyás Gábor, Gyenei Ferenc, Herke Tamara, Királyvári László, Kökény Kitti, Miklós Dóra, Monostori Zsófia, Nagy Amanda, Nagy Viktória, Pálosi Kornél, Pintér Viktória,Regál Richárd, Simon Kati, Sinka Bálint, Slavati Zsanett, Strijk Johanna, Székely Borka, Szijártó Karina, Tamás Nóra, Tóth Blanka, Tóth Dániel, Vida Dominik, a 6.n osztályból: Bayerle Luca, Besenyei Rafael, Bozsits Zsófia, Csavari Zsolt, Deverdics Lorina, Fetzer Hanna, Fodor Anna, Hegedüs Zorka, Hornicz Zoltán, Király Dániel, Kohán Henriette, Kovács Aliz, Lovász Ármin, Márfai Tamás, Máté Jázmin, Mészáros Adrienn, Mikolics Márk, Misik Bence, Nagy Fanni, Nagy Máté, Péter Klaudia, Právics Dániel, Szentmiklósi Virág, Szücs Mercédesz, Tolnai Barnabás, Tóth Lenke, Vass Benedek.
Azok a fellépők, akik több műsorszámban is megmutatták tehetségüket, igazgatói dicséretben részesülnek: 6.n osztályból: Kovács Adriána, Máté Szelina, Szabó Kendra Lara, a 7.n osztályból: Kriszl Dorina Lilla, Rákosfalvi Soma Pál, Tóth Dominik, a 9.a osztályból: Bíró Dávid, a 9.n osztályból: Binder Márió, Bor Bernadett, Csavari Adrienn, Koch Kíra, Kőszegi Gergő, Lengyel Dorka, Lindmayer Jázmin, Zombori Viktória, a 10.n osztályból: Óliás Dóra, Simonics Liliána, a 11.b osztályból: Csapó Tomaj, Csapó Zétény, Csapó Zsombor, Horváth Ádám, Horváth Martin, Kalocsa Lilla, Sarkadi Balázs. Az műsoron készült képekért kérjük kattintson ide.

Floorball diákolimpiának adott helyszínt a paksi ESZI sportcsarnoka november 16-án. Kimagasló teljesítménnyel, a mezőnyből kitűnve nyerte meg a megyei fordulót iskolánk 4 fős csapata, akiknek nagyon gratulálunk! A csapat tagjai: Gebhart Kevin 10.b, Rózsás János 10.b, Tasi Sándor 10.a, Szőcs Levente 10.n. Sok sikert kívánunk a következő fordulóban!

November 18-án került megrendezésre Budapesten a Veres Péter Gimnáziumban a Bolyai Matematika Csapatverseny Kárpát-medencei döntője, melyre a megyei, illetve kerületi győztes csapatok kaptak meghívást. Iskolánkat a Szabó Gréta, Lakatos Lukács, Balika Máté, Valigura Ádám alkotta, 5. n osztályos csapat képviselte a rangos megmérettetésen. Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő tanítványainak először egy írásbeli feladatlapot kellett megoldani a csapatmunka lehetőségeit minél ügyesebben kiaknázva, hiszen egy óra állt rendelkezésére a négyfős csapatnak, hogy 14 összetett matematikai feladványt megoldjanak. Az ötödikesek közt döntőbe jutott 36 csapat közül az írásbeli megfejtések alapján legügyesebbnek bizonyuló csapatok vehettek részt a szóbeli fordulóban, köztük iskolánk tehetséges kisgimnazistái. A szóbeli fordulóban negyed órája volt a csapatoknak, hogy két feladványra választ találjanak, s azt a zsűri előtt szóban kifejtsék, majd ott helyben kaptak egy villámkérdést, melyre két perc alatt megoldást kellett találni. Csapatunk diákjai magabiztos fellépésükkel a szóbelin is bizonyították, hogy ott van a helyük az ország legjobb matematikusai közt. A szoros versenyben az összesített pontszámok alapján hatodik helyen végeztek. Szívből gratulálunk, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek!

Ötödik alkalommal vettek részt iskolánk leány tanulói a pécsi Radnóti Röplabda Kupán. Csapatunk kiválóan helytállt az erős mezőnyben és a 3. helyet szerezte meg. A csapat tagjai: Simon Szilvia 12.n, László Edina 12.b, Nagy Petra, 12.n Péter Alexandra 12.n, Németh Gréta 12.b, Klemm Bianka 9.c, Balika Dóra 11.n. A diákokat Kovács Péter tanár úr készítette fel. Gratulálunk, a tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek!

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére november 24-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 5912 Ft, a kedvezményes: 2.957 Ft.

Tájékoztatunk benneteket, hogy 2017. november 20-án 16 óra 30 perces kezdettel fogadóórát tartunk, melyre szüleiteket nagy szertettel várjuk.

November 17-én, pénteken a Magyar Vöröskereszt Dombóvári Szervezete véradást szervez iskolánkban. A vérellátásban kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel kérjük mindazon diákok segítségét, akik megfelelnek a véradás feltételeinek. Azok jelentkezhetnek, akik betöltötték a 18. életévüket, testsúlyuk meghaladja az 50 kg-ot, nem szenvednek fertőző, szövődményt okozó betegségben, nincsen vérnyomásproblémájuk, szívritmuszavaruk. A véradásra 9 órától 13 óráig lehet jelentkezni a könyvtárban, ezt követően a vért adó diákok mentesülnek a további órák alól. Kérjük az önkéntes véradókat, hogy személyi igazolványt, TAJ kártyát és lakcím kártyát hozzanak magukkal. Előzetesen az osztályfőnököknél jelezzétek a véradáson való részvételi szándékotokat!

Illyés Gyula születésének 115. évfordulója alkalmából a pálfai Szülőföldünk Nagyjai Emlékbizottság november 10-én immáron 24. alkalommal rendezte meg a költőről elnevezett szavalóversenyét általános és középiskolás tanulók részére. A feIsőrácegresi Iskolamúzeumban, Illyés Gyula egykori iskolájában megrendezett versenyen Elmauer Gréta és Bíró Dávid kilencedikes tanulók képviselték iskolánkat a 9-12. osztályosok kategóriájában. Gréta Illyés Gyula Két régi vers egy kutyáról és Dévényi Erika Boldognak lenni című versével lépett fel, Dávid előadásában Illyés Gyula A költő felel, valamint Mécs László A királyfi három bánata című verseit ismerhette meg a közönség. A háromfős zsűri Bíró Dávid produkcióját találta a mezőny legjobbjának, Gréta az előkelő harmadik helyen végzett. A versenyzők gazdag könyvcsomagot, oklevelet és mézeskalács szívet vehettek át teljesítményükért. A versenyzőket Albrecht Ferenc tanár úr készítette fel. A verseny két része között a verseny résztvevői és a szervezők koszorút helyeztek el az Illyés Gyula emlékére állított kopjafán, amely a költő egykori szülőházának helyét jelöli. A jeles eseményen készült képekért kattintson ide.

November 10-én rendezték meg a Pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban a Musicaléneklési Versenyt, melyen Kalocsa Lilla, iskolánk 11.b osztályos tehetséges tanulója lenyűgözve a zsűrit, a 11-12. évfolyamosok közt fődíjban részesült. Lilla magát gitáron kísérve a Magányos csónak című számot adta elő, s bizonyult a legjobbnak a Dél-Dunántúl minden részéről érkező versenyzők közt. Szívből gratulálunk, Lilla osztályfőnöki dicséretben részesül.

November 7-én emlékeztünk meg iskolánk névadója, Illyés Gyula születési évfordulójáról a főbejárat mellett található

szobornál. A megemlékezésen a híres író egy-egy versét szavalta el Müller Emma, 5.n osztályos tanuló, valamint Elmauer Gréta 9.a osztályos diák, akik osztályfőnöki dicséretben részesülnek. A megemlékezésen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

November 4-én Salgótarjánban tartotta a Magyar Karate Szövetség a legrangosabb hazai eseményét, melyen 43 egyesület 381 versenyzője mérte össze tudását. A nagyon erős mezőnyben a dombóvári fiatalok kiválóan szerepeltek, köztük Lakatos Lukács 5.n osztályos tanuló, aki küzdelemben Magyar Bajnok lett. A diákok edzője Szabó Csaba. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Október

 

1

Tájékoztatunk benneteket, hogy az őszi szünet október 30-tól november 3-ig tart. Ez idő alatt az iskola épülete zárva lesz. A szünet utáni első tanítási nap november 6-a, hétfő. Jó pihenést, kellemes feltöltődést kívánunk mindannyiatoknak!

Október 29-én rendeztük meg iskolai Halloween-bulinkat, amely kiváló hangulatban telt és sok vidám vagy éppen félelmetes pillanatot szerzett iskolánk közösségének. A program nyitányaként az órák közti szünetekben vállalkozó kedvű diákjaink kiváló süteményeit kóstolhatták meg az érdeklődők (nem túl sokáig, mert minden pillanatok alatt elfogyott), miközben a Varázslónő, öndefinícióban Boszorkány, földi mivoltában Misky Éva tanárnő tette fel kérdéseit az arra járóknak, akik a jó válaszokért cserébe jutalomban részesültek. Az esti, sokak által várva várt rémsétára nagy létszámban érkeztek a résztvevők az immár koromsötétbe burkolózó iskolaépületbe. A nyolc csapatba osztott érdeklődőket kísérők kalauzolták az egyes állomáshelyekre, ahol lehetőségük nyílt töklámpásra célba dobni, vámpíros kvízre válaszolni, jól eltalálni becsukott szemmel, hogy merre lehet a pókháló közepe, eltévedni a vörös ködbe boruló labirintusban vagy megijedni egy-egy előugró rémtől. Bár a délutáni eső eláztatta az előkészített máglyát, nálunk mindig „van másik!”, így a zuhatag elcsitulta után sikerült hangulatos tábortüzet varázsolni a pót-tüzelőanyagból, hogy az eredményhirdetésre már az udvaron, tűzfény mellett kerülhessen sor. A rémtörténetíró verseny legjobbjának Gembiczki Emília (5.n) „Doloresz” című novelláját találta a diákzsűri, míg a bábukészítő verseny győztese Molnár Dorottya Sára (5.n) lett voodoo-babájával. A legötletesebben beöltözött versenyző díját Gembiczki Enikő (8.n) vehette át. A rémséta legjobb csapatának a 7. számú, hetedikesekből és nyolcadikosokból álló kompánia bizonyult (Tóth Eszter, Varga Rebeka, Tigelmann Péter, Szücs Levente, Miklós Benedek, Pozsgai Alexa, Máté Tamás, Nagy Vivien, Gembiczki Enikő, Gallai Brigitta, Martinka Márk), valamennyi egyéni és csapatgyőztes jutalomban részesült. Köszönet illeti a DÖK tagjait, akik szinte valamennyien részt vettek a programban; a sütemény-, faliújság- és oklevélkészítőket és a versenyző kedvű alkotókat; Lukács Karolina DÖK-elnököt, aki a rémséta programját összeállította és a rendezvény szervezőjét, a DÖK-öt segítő Albrecht Ferenc tanár urat. A bulin készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk karatés tanulói az őszi szünetben is szép sikereket értek el. Október 28-án a Budo Karate of Hungary szervezet meghívásos országos versenyét tartották Hévízen. A megmérettetésen iskolánk tanulói a következő eredményeket érték el:
Lakatos Lukács 5.n küzdelem 1. hely, formagyakorlat 9. hely
Kovács Adriána 6.n küzdelem 3. hely, formagyakorlat 3. hely
Tóth Dominik 7.n küzdelem 2. hely, formagyakorlat 2. hely
Futó Dániel 7.n küzdelem 4. hely, formagyakorlat 3. hely
Lengyel Dorka 9.n küzdelem 2. hely, formagyakorlat 3. hely
Lakatos Lukács, Kovács Adriána, Tóth Dominik csapat formagyakorlat 2. hely

Október 27-én, pénteken az első és második óra után a halloween alkalmából süteményosztást rendezünk. Ez alkalomból meglátogat minket a Varázslónő, aki ugyanekkor teszi fel kérdéseit az érdeklődőknek – aki jól válaszol, jutalmat kap, aki rosszul, azt… de a folytatást már le sem merjük írni. Mindenkit szeretettel vár a DÖK, a sütikészítők és a Varázslónő! Helyszín: a tanári előtt, a seccónál!

Október 26-án Bonyhádon rendezték meg a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei eredményhirdetését a 3-8. évfolyamosok számára. Az ünnepségre iskolánk három csapata nyert meghívást az első fordulón elért eredményeik alapján. A nyolcadikosok mezőnyében 6. helyen végzett a Balogh Vanda, Gembiczki Enikő, Csiszár Dorottya, Pozsgai Alexa összetételű csapat, akiket Tóth Sándor tanár úr készített fel a megmérettetésre. A hatodikosok szoros versenyében a Bozsits Zsófia, Máté Jázmin, Tóth Lenke, Misik Bence alkotta csapatunk 4. helyezett lett, a diákok Király Gyuláné tanárnő tanítványai. Gratulálunk, a tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek. A verseny legnépesebb mezőnyében, az ötödik osztályosok közt, 49 csapat indult a megyében, s közülük az élen végzett iskolánk Szabó Gréta, Lakatos Lukács, Balika Máté, Valigura Ádám alkotta csapata, akiket Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő készített fel. Az ötödikes nyertes csapat ezzel bejutott a november 18-án Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőbe. Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!  

A gimnázium végzős diákjai (12. A és B osztályok) október 20-án tartották meg a hagyományos szecskaavatót. A szervezők ügyeltek a kilencedikes diákok megjelenésére: a fiúk rózsaszín pólóban, házi papucsban, hajpánttal, sminkkel; a lányok sárga pólóban, házi papucsban vagy mamuszban, szigorúan smink nélkül teljesítették a különböző feladatokat. A tennivalók közül nem hiányozhattak a klasszikusok, mint a lufi borotválás, gumikesztyűfejés, hagymaevés, gördeszkázás WC-pumpa segítségével. De a nézők megtekinthették a hangyaszedést, konfetti válogatást is. Néhány újonc a focipályát mérte gyufaszálak segítségével és többen takarítottak a műsor folyamán. A sok-sok tréfás feladat után - vagy épp előtt - „finom” falatokkal vendégelték meg végzőseink az avatandókat.
A zsűri figyelemmel kísérte a feladatok teljesítését, s végül a vetélkedőnek győztese is lett: a 9. B osztály. A rendezvény szecskakirály és királynő megválasztásával, tánccal és természetesen a szecskaesküvel zárult. Az eseményen készült képekért kattintson ide.

Október 20-án rendeztük meg a „kisgimnazisták” versmondó versenyét. 16 diák vett részt az iskolai megmérettetésen, melynek tétje további versmondó versenyekre való továbbjutás is volt. Az 5. és 6. évfolyamosok közül Müller Emma az 5.n-ből bizonyult a legjobb szavalónak. A második helyen holtversenyben végzett Lakatos Lukács 5.n és Máté Szelina 6.n osztályos tanuló, a harmadik helyet pedig Rákosfalvi Janka nyerte el az 5.n-ből. A 7. és 8. évfolyam indulói közül Tóth Eszter 7.n osztályos tanuló szerezte meg az első helyet. A versmondók felkészítői Batka Ágnes és Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnők voltak. Gratulálunk!


Az 1956-os forradalom 61. évfordulójára nagyszabású műsorral emlékeztünk meg október 20-án a Tinódi Ház színháztermében. A dr. Markóné Szabó Laura tanárnő által megálmodott produkció dramatikus játékkal mutatta be a forradalom legfontosabb eseményeit egy szemtanú visszaemlékezései alapján. A műsorban a főbb szerepeket a következő tanulók játszották: Hornicz Zoltán 6.n, Bessenyei Benjámin 9.n, Lindmayer Jázmin 9.n, Tasi Sándor Márk 10.a, Horváth Ádám 11.b, Farkas Csaba 12.a, Lukács Karolina 12.a, Tálos Ádám 12.a, Városi Márton 12.a, Harmati Gréta 12.b, Lakos Kevin 12.b, Pallos Marcell 12.b, Bakarecz Kíra 12.n, Péter Alexandra 12.n, Tobak Zsófia 12.n. A műsor technikai hátterét Uzonyi Zalán és Szabotin Zalán 12.b osztályos diákok biztosították. Az említett tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. A műsorban a következő diákok szerepeltek még: Binder Márió 9.n, Bor Bernadett 9.n, Bozsér Márk 9.n, Csavari Adrienn 9.n, Döme Szandra 9.n, Janocskó Zsófia 9.n, Kanász Kitti 9.n, Kismester István 9.n, Koch Kíra 9.n, Koller Patrik 9.n, Lengyel Dorka 9.n, Spráger Lina 9.n, Zombori Viktória 9.n, Fábos Márk 11.n, a 12.n osztályból: Bánfi Márk, Berkl Veronika, Csáki Benedek, Csavari Dominika, Erdősi Márk, Gelencsér László, Herbst Vanessza, Hódi Balázs, Koller Richárd, Müller Petra, Nagy Petra, Papp Péter, Simon Szilvia, Smátrola Gergő, Somogyvári Dalma, Szentgyörgyi Tamás, Tancsa Gréta, Varga Szabolcs. A szereplők osztályfőnöki dicséretben részesülnek. A produkció megvalósulásában Pap Gabriella és Dicsőné Kohlmann Csilla tanárnők segédkeztek még. Szívből gratulálunk a megemlékezés valamennyi közreműködőjének! Az ünnepségen készült képekért kattintson ide.


Október 17-én rendezték meg a Belvárosi Általános Iskolában az Angol Nyelvi Tesztversenyt, melyen nagyon eredményesen szerepeltek iskolánk 5-6. évfolyamos diákjai. Az ötödikes diákok mezőnyében az élen végzett Szabó Gréta Zoé, 2. lett Molnár Kinga Fruzsina, a 3. helyezést Müller Emma szerezte meg. A hatodikosok közt első helyezett lett Szabó Kendra Lara, 2. helyezéssel zárt Deverdics Lorina, a 3. helyen Hegedüs Zorka zárta a versenyt. A diákokat Hilbert Henriett tanárnő készítette fel. Nagyon gratulálunk! 

1Október 13-án rendezték meg a hatodikos diákjaink osztályfőnökük, Hilbert Henriett tanárnő segítségével a kicsik szecskaavató ünnepségét, melynek során „igazi” gimnazistává avatták az ötödikes diákokat. A jó hangulatú rendezvényen ötletes és szórakoztató feladatokat kellett megoldania az avatandóknak. Az ünnepséget táncos mulatság követte, melyen Fábos Márk 11.n osztályos tanuló gondoskodott a jó hangulatról. A hatodikosok finom falatokkal vendégelték meg a jelenlévőket. Az est folyamán a kisgimnazisták szépségszalagokat is vásárolhattak. Idén a hagyományoktól eltérően több bálkirálynőt és bálkirályt is választottak. A bálkirálynők Bogyay Regina, Gembiczki Emília és Pozsgai Alíz lettek az 5.n osztályból, a bálkirály címet a 8.n-ből Bogyay Gergő, Bogos Zalán és Máté Tamás nyerték el.  

Iskolánk hetedik alkalommal hirdetett játékos vetélkedőt az általános iskolák nyolcadik osztályos diákjai számára. Az október 14-én, szombaton megrendezett TudásVár elnevezésű programra 4 fős csapatok jelentkezhettek. A forgószínpad szerűen lebonyolított vetélkedő állomásai változatos, szórakoztató, a tudásra, az ügyességre és a talpraesettségre apelláló feladatokat rejtettek. Idén rekordszámú volt a részvétel, a dombóvári és környékbeli általános iskolák nyolcadikos diákjai 17 csapatban mérték össze tudásukat.  A rendkívül jó hangulatú megmérettetés a következő eredménnyel zárult:

  1. helyezés Szent Orsolya Iskolaközpont II. számú csapata
  2. helyezés József Attila Általános Iskola IV. számú csapata
  3. helyezés Belvárosi Általános Iskola IV. számú csapata
  4. helyezés József Attila Általános Iskola V. számú csapata
  5. helyezés Belvárosi Általános Iskola V. számú csapata
  6. helyezés Kaposszekcsői Általános Iskola csapata

Gratulálunk a részt vevő diákoknak! Köszönjük a rendezvény lebonyolításában nyújtott segítséget a két főszervezőnek, Kisvárdainé Fábián Erika és Krommer Anita tanárnőknek, a részt vevő pedagógusoknak, technikai dolgozóknak, diákoknak! A rendezvényen készült képeket itt tekinthetitek meg.

Október 12-én az ötödik és hatodik osztályos diákjaink Fehérvári Levente tanár úr szervezésében és az osztályfőnökeik kíséretében közös túrán vettek részt, melynek célja a Tüskei horgásztó volt. A kényeztető őszi napsütésben a délelőtt szabad játékkal, horgászással, a természeti környezet felfedezésével telt. Hazafelé menet a csapat rövid pihenőt tartott a Szállásréti-tó partján. A diákok vidáman, kellemesen elfáradva, élményekkel telítve zárták ezt a rendkívüli napot. A túrán készült képekért kérjük ide kattintson. 

Október 12-én alkalmunk nyílt ellátogatni Somberekre, ahol megnézhettük a német tájházat és végigjárhattuk a német nemzetiségi tanösvényt is.
A tájház bemutatja a múltbeli építkezés jellegét és a magyarországi németek jellegzetes lakóházát. A házat ugyan egy kicsit felújították, de ennek ellenére megtartotta a maga sajátos, régies varázsát.
A tájház mellett a tanösvény is sok új információval gazdagított minket. Modern köntösbe öltözteti a sváb hagyományokat és a falu történetét, hogy a ma embere számára is érdekesek és tanulságosak legyenek az információk. Akár interaktív-tanösvénynek is nevezhetjük. Mind a hét állomásnál egy-egy történetet hallhattunk a faluról és annak nevezetességeiről. Megtekinthettük a település címerét, különböző színű kavicsokból kirakva. Ezen kívül a római-katolikus templomnál kipróbálhattunk más-más méretű és hangzású harangokat. A falu híresebb lakosairól is szó esett (pl. Josef Michaelis költőről), s nem mellesleg a településen épült kastélyról is megtudhattunk néhány érdekes dolgot. Minden állomáson elhelyezett tábla tetején szerepelt egy betű, melyekből a tanösvény végén ki tudtunk rakni egy szót: Schomberg.
A kirándulás nagyon jól sikerült, és reméljük, lesz még alkalmunk ilyen fantasztikus élményt szerezni.
A programot a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumért Alapítvány támogatta.

A 7. és 8. évfolyam német nemzetiségi oktatásban résztvevő tanulói

A látogatás képei ide kattintva tekinthetők meg.

Gimnáziumunkban október 12-én, csütörtökön tartottuk meg a jogszabályok által először előírt pályaválasztási és pályaorientációs napot. A rendezvénnyel kettős célt sikerült megvalósítanunk: öregdiákok segítségével a diákok megismerkedhettek különböző szakmák és hivatások életpályáival, ill. több felsőoktatási intézmény is ismertethette képzési palettáját. Bemutatkozott a diákok számára a pécsi, a szegedi, a kaposvári és a veszprémi egyetem szinte mindegyik kara, a diákok tájékoztatást kaptak a különböző képzések tartalmáról, a felvételi szabályairól, a leendő pontszámokról. Az iskola volt diákjai közül jogászok, közgazdászok, mérnökök, orvosok, gyógyszerészek, informatikusok fogadták el a meghívásunkat, s beszélgetések segítségével magyarázták el a tanulóknak, milyen követelményekkel, jövőképpel jár együtt a jelenlegi foglalkozásuk, munkahelyük. A Pécsi Egyetem Földrajzi Intézete a tájékoztatón túl népszerűsítő előadásokkal is készült, társadalomföldrajzi problémákat és Madagaszkárt mutatták be a tanulóknak látványos képekkel és ábrákkal fűszerezve. Azokra a tanulókra is gondoltunk, akik nem feltétlenül a felsőoktatást választják a jövőben, számukra két dombóvári középiskola, az Apáczai Szakgimnázium és az Esterházy Szakgimnázium és Szakközépiskola mutatta be az érettségi utáni szakképzés lehetőségeit.

Illés Dóra és Nyitrai Réka 9.a osztályos tanulók önkéntesen vállalt munka keretében megújították osztálytermük bejárati ajtaját. Az előkészítő csiszolás és portalanítás után jöhetett a festés, amelynek végeredményeként újszerű külsőt kapott osztálytermük „kapuja”. Munkájukat közösségi szolgálat keretében végezték és osztályfőnöki dicséretben részesültek. Felhívunk minden diákot: kövessétek a jó példát, vegyetek részt az épület megújításában!

Az Aradi Vértanúk Emléknapja alkalmából szervezett megemlékezést október 6-án tartottuk a Tinódi Ház színháztermében.  A produkció egyben városunk emlékező ünnepélye is volt. A műsor összeállítója, s a színpadra állítás fő szervezője Gyarmati Gyöngyi igazgatóhelyettes tanárnő volt. A műsor zenei anyagának színpadra állításában Dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő, valamint Balaskó János tanár úr vállalt szerepet. Minden felkészítőnek, közreműködőnek és szereplőnek szívből gratulálunk a lelkünk mélyéig ható, kiemelkedően színvonalas megemlékezés alkalmából, sokáig fogunk erre emlékezni. A fellépőknek tolmácsoljuk Szabó Loránd polgármester úr és Csike Tamás tankerületi igazgató úr elismerését, akik a helyszínen hallhatták iskolánk diákjainak emlékezetes műsorát. Minden kedves közreműködő tanulónk igazgatói dicséretben részesül. A megemlékezés résztvevői a következő diákok voltak: 11.b: Kalocsa Lilla, Al-Gharati Yasmin, Borsos Katalin, Simon Kati, Nagy Amanda, Erős Dorina, Göblyös Csenge, Strijk Johanna, Pintér Viktória, Herke Tamara, Horváth Ádám, Gulyás Gábor, Buda Dániel, Sarkadi Balázs, Királyvári László, Horváth Martin, Vida Dominik, Bugyi Alex, Dávid Szilárd, Pálosi Kornél, Gyenei Ferenc, Sinka Bálint, Regál Richárd, Csapó Tomaj, Csapó Zsombor, Csapó Zétény, Tóth Dániel, Szijártó Karina, 11.n: Szenyéri Gabriella, Rohonczi Ninon, Pápai Fruzsina, Szenyéri Dóra, Fábos Márk, Tulézi Zalán, 10.a: Tasi Sándor Márk, Berta Leila, Vörös Miléna, Kiss Klaudia, Jójárt Alexandra, Verebi Viktória, 12.a: Kalocsa Luca, Szabó Kevin, 9.a: Bíró Dávid, Balaskó Anna, Elmauer Gréta, Bálint Kamilla, Erdei Anna, Fazekas Letícia, Felső Petra, Kanizsai Lili, Katona Luca, Kovács Doroti, 9.b: Mohai Olivér, Magyarfalvi Gergely, Szabó Csenge, 11.a: Bartók Bianka, Gyugyi Tamás, Bende Marcell, Lukács Dávid, Balogh Péter, 10.b: Till Nikolett, Szarvas Dániel, 9.n: Koch Kíra, Bor Bernadett, Csavari Adrienn, Lindmayer Jázmin, Binder Márió, 12.n: Papp Péter. A műsoron készült képeket ide kattintva nézhetitek meg. Az ünnepségen készült képeket ide kattintva van lehetőség megtekinteni.

Az előadást a következő linkre kattintva tekinthetitek meg: https://www.youtube.com/watch?v=qO6KU2pNwDQ


Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk diákjai kimagasló eredményt értek el az október 6-8-a között Egerben megrendezett Karate Világbajnokságon. Az utánpótlás kategóriában a Kovács Adriána (6.n), Tóth Dominik (7.n), Lakatos Lukács (5.n) alkotta csapat formagyakorlatban az előző bulgáriai VB-n szerzett második helyét tovább tudta javítani, aranyérmesek lettek! A versenyen iskolánk diákjai az alábbi egyéni eredményeket érték el:
Lakatos Lukács 5.n küzdelem 5. hely, formagyakorlat 9. hely
Kovács Adriána 6.n küzdelem 5. hely, formagyakorlat 4. hely
Tóth Dominik 7.n küzdelem 5. hely, formagyakorlat 9. hely
Lengyel Dorka 9.n küzdelem 9. hely
A dombóvári csapatot Szabó Csaba edző készítette fel. Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez! További szép sikereket kívánunk!


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a következő kéréssel kereste meg iskolánkat. Székelyföldre és Moldvába vinnének október végén segélyszállítmányt rászoruló, nagyon rossz körülmények között élő középiskolás gyerekek részére. Ebben kérnék a segítségeteket. Ha valakinek van otthon olyan téli ruhája, cipője, amit már nem használ, de még hordható állapotban van, kérjük, hozza be és adja le az iskolai portán október 20-ig. Segítségeteket előre is nagyon köszönjük!


Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére október 12-én (csütörtökön) és 13-án (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 5910 Ft, a kedvezményes: 2.955 Ft.

A múlt hét folyamán megnyílt a diákigazolvány igénylő rendszer. Megkérjük azokat a tanulókat, akiknek valamilyen problémájuk van a diákigazolványukkal kapcsolatban, keressék fel az iskolatitkárságot.


Október 2-án emlékeztünk meg a Zene Világnapjáról. Ez alkalomból – hagyományteremtő szándékkal – az óraközi szünetekben közreműködésetekkel élő muzsikaszóval töltöttük meg az iskola épületét. Ezúton szeretnénk megköszönni a rendezvény megálmodójának, Dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnőnek a szervezést, valamennyi diákunknak a közreműködést, valamint Balaskó János és Pápai László tanár uraknak a részvételt a produkciókban és a program előkészületeiben. A világnapon készült képekért ide kattintson.


Szeptember

 

1

A Kutatók Éjszakáján jártunk


Az előző évek hagyományának megfelelően ebben a tanévben is részt vettünk a Kutatók Éjszakája programjain szeptember 29-én Szegeden.


Ezen a délutánon és estén megismerkedhettünk a kutatói munka szépségeivel és izgalmával. Megtudhattuk, hol és hogyan dolgozik egy kutató, milyen kihívások érik, és hogyan küzdi le a nehézségeket. Ez a nap arról szól, hogy a kutatók sokfélék, lehetnek laborban dolgozó, fehér köpenyes, szemüveges, kissé szórakozott professzorok, de lehetnek álmodozó fiatalok, dinamikus középkorúak, férfiak vagy nők is; és (időnként) dolgozhatnak autógyárban, búzamezőkön, tisztatérben, öntödében, az afrikai szavannán, csillagvizsgálóban, óceánjárón vagy egy vulkán tetején. Az Európai Unió Bizottsága által kezdeményezett eseménysorozat a társadalom minden tagjának bemutatja a kutatás és fejlesztés (K+F) fontosságát és vonzóvá szeretné tenni a kutatói életpályát. Az ovisoktól a nagymamákig mindenki megismerkedhet az innovációs gondolkodás fontosságával.
Szeptember 29-én kora délutántól késő éjszakáig, a rengeteg érdekes program során máskor nem látogatható helyszínek is kinyílnak, és bepillanthatunk a zárt ajtók mögött zajló, az emberiséget előre vivő új ötletek létrehozásába. Több mint 30 városban, közel 2000 program megszervezésével nem csak szórakoztatni szeretnének minket, hanem azt is demonstrálni, hogy a találmányok egy-egy elkötelezett, kitartó és kreatív tudós vagy tudóscsapat munkájának eredményei, hogy a fiatalok is kedvet kapjanak a tudományos életpályához és az újítások támogatásához.
A kaposvári és a pécsi egyetem után idén szeptemberben a Szegedi Tudományegyetemre látogattunk el a természettudományos érdeklődésű diákokkal. A kirándulás azért is különleges volt, mert szerettük volna a várost is megismertetni a tanulókkal, hiszen többségük most járt itt először. Az 50 fő 9-12. évfolyamos diák négy csoportban ismerkedett az egyetemmel és vett részt a változatos programokon.  A 9-esek és 10-esek érdekes kísérleteket végeztek vegyész és kémiatanár szakos egyetemisták segítségével, valamint a gyógyszerészeti karon különböző gyógyszer hatóanyagokkal ismerkedtek, „ehető” gyógyszereket készítettek csokiból, marcipánból, megtanulhatták többek között a parfümök, az instant kávé és a liofilezett gyümölcsök készítésének titkait. A biológia iránt érdeklődő 11-12-es diákok egyik csoportja a fogorvoslással ismerkedett, majd pedig a hasnyálmirigy emésztőenzimeit vizsgálhatta különböző mikroszkópok segítségével. A másik csoport a CSI sorozatok helyszínelőinek helyébe képzelhette magát, miközben a különböző DNS vizsgálatokról hallgatott érdekességeket, majd pedig egy nagyon izgalmas bonctermi látogatáson vett részt. A többórás program után fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk haza. A programról a diákjaink által írt élménybeszámolók ide kattintva olvashatóak.


(Természettudományos munkaközösség)

 

Szeptember 27-én Szekszárd adott otthont az Atlétika Diákolimpia Ügyességi Csapatbajnokságnak, melyen rekordszámú induló mellett kiváló eredményeket értek el iskolánk atlétái. A versenyen a következő eredmények születtek:
leány svédváltó I. helyezés, a csapat tagjai: Balog Ágnes 12.b, Göblyös Csenge 11.b, Strijk Johanna 11.b, Simon Kati 11.b
fiú svédváltó III. helyezés, a csapat tagjai: Gáti Kornél 12.b, Bíró Dávid 9.a, Havanecz Zsolt 9.c, Tóth Boldizsár 10.n
fiú magasugrás II. helyezés, a csapat tagjai: Gephardt Kevin 10.b, Lalák Vince 10.b, Fülöp Csanád 10.b, Molnár Martin 10.b, Uzonyi Zalán 12.b
fiú súlylökés II. helyezés: Pintér Patrik 11.n, Uzonyi Zalán 12.b, Fülöp Csanád 10.b, Bede Barnabás 12.n, Mohai Gergő 12.b
A diákok testnevelői: Jakab Ágota és Kovács Viktória tanárnők, Fehérvári Levente, Kovács Péter, Tancsa Norbert tanár urak, a versenyző diákok edzői: Fazekas Gáspár és Tarr Imre tanár urak. Szívből gratulálunk! További sok sikert kívánunk!

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk karatés diákjai nagyszerűen szerepeltek szeptember 23-án, a Zalaegerszegen megrendezett Norio Kawasoe nemzetközi karate versenyen. A megmérettetésen a következő eredmények születtek:
Lakatos Lukács 5.n küzdelem: 1. hely, formagyakorlat: 5. hely, csapat formagyakorlat: 2.hely
Kovács Adriána 6.n küzdelem: 6. hely, formagyakorlat: 6. hely, csapat formagyakorlat: 2., 3. hely
Tóth Dominik 7.n küzdelem: 5. hely, formagyakorlat 5. hely, csapat formagyakorlat: 2., 3. hely
Futó Dániel 7.n küzdelem: 9. hely, formagyakorlat: 8. hely
Lengyel Dorka 9.n küzdelem: 3. hely, formagyakorlat: 5. hely
A diákokat Szabó Csaba edző készítette fel. Gratulálunk!

Szeptember 22-én az Autómentes Világnap alkalmából a Dombóvári Önkormányzat versenyt hirdetett az iskolák közt. 1 Pontozták, hogy ezen a napon hány tanuló érkezett az iskolába reggel kerékpárral, rollerrel, vagy valami egyéb, izmokat megmozgató gurulós eszközzel. A nap folyamán az oktatási intézmények diákjai különböző versenyszámokban mérhették össze tudásukat, ügyességüket. A kerékpárfestő versenyen iskolánk csapata is képviseltette magát. A lezárt Dombó Pál utcában lebonyolított versenyen a részt vevő csapatoknak egy-egy kerékpárt kellett egyedivé festeni a sport téma jegyében. A gimi Kocsis Dorottya, Birtalan Luca, Simonics Liliána, Fellegi Lili (10.n), Boda Janka, Tavasz Petra (10.a), Lakos Kevin, Pallos Marcell (12.b) alkotta csapata Pap Gabriella tanárnő koordinálásával készítette el alkotását. Az elkészült biciklifestéseket szakértő zsűri bírálta el, a gimis csapat alkotása 2. helyezésben részesült. Az ügyességi versenyszámokban is gyűjtöttek pontot a gimnazisták Miklós Benedek, Besenyei Zsombor, Berta Boldizsár, Tigelmann Péter, Jobbágy Botond, Gombos Csongor (7.n), Smátrola Gergő, Erdős Márk (12.n), Esküdt Mihály, Bedő Lázár, Nagy Ákos (8.n) ügyes részvételének köszönhetően. Így az összesített versenyben is 2. helyezett lett iskolánk. Gratulálunk és köszönjük minden résztvevőnek az aktív közreműködést! A rendezvényen készült képekért kattintson ide.

Kedves Nyolcadikosok!

Iskolánk hetedik alkalommal hívja játékos vetélkedőre a középiskola választása előtt álló nyolcadikosokat.

Az október 14-én, szombaton 9 és 13 óra között megrendezésre kerülő TudásVár elnevezésű programunkra elsősorban olyan 4 fős csapatok jelentkezését várjuk, akiknek tagjai érdeklődnek gimnáziumunk iránt, illetve akik szívesen megismerkednének egy több, mint száz éves múlttal rendelkező iskola mozgalmas jelenével. A forgószínpadszerűen megrendezésre kerülő vetélkedő állomásai változatos, szórakoztató, a tudásra, az ügyességre és a talpraesettségre apelláló feladatokat rejtenek majd.

A jelentkezési igényeket az osztályfőnökötökön keresztül 2017. október 2-ig az illyes.dombovar@gmail.com e-mail címre várjuk.

Várunk szeretettel Benneteket!


Tájékoztatunk benneteket, hogy 2017. szeptember 18-án, hétfőn 17 órakor szülői értekezletet tartunk. A végzős diákok szülei számára ezt megelőzően, 16 óra 30 perctől továbbtanulási tájékoztatót tartunk az iskolai könyvtárban. Szüleitek megjelenésére feltétlenül számítunk!


Felhívjuk a 11-12. évfolyamos diákok figyelmét, hogy ebben a tanévben is részt vehetnek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken. A jelentkezés határideje szeptember 19-e, kedd. Kérjük, hogy az OKTV-re jelentkező tanulók vegyék fel a kapcsolatot szaktanáraikkal, akik tájékoztatják őket a jelentkezés részleteiről.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnőnek a tanévnyitó ünnepség megszervezéséért, valamint az ünnepségen közreműködő diákoknak. A műsorban a következő tanulók szerepeltek: 6.n: Bozsits Zsófia, Kovács Alíz, Máté Szelina, Máté Jázmin, Misik Bence, Nagy Fanni, Szabó Kendra Lara,7.n: Varga Rebeka, Dávid Dániel, Jobbágy Botond, Rákosfalvi Soma Pál és a Nita Dance Club táncosai a 7.n-ből: Bőr-Nagy Gréta, Juhász Szabina, Kriszl Dorina Lilla, Pápai Dorottya. A műsor technikai hátterét Uzonyi Zalán 12.b és Fábos Márk 11.n osztályos tanulók biztosították. A tanévnyitót követően került átadásra az első emeleti felújított folyosón a Vér Vencel egykori igazgatóról készített szobor, valamint az emlékfal. Az avatási ünnepségen Kalocsa Lilla 11.b és Kalocsa Luca 12.a osztályos tanulók léptek fel. Az évnyitó ünnepségen közreműködő diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek. A tanévnyitó ünnepségen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.


Ezúton is tájékoztatjuk az új diákjainkat, hogy továbbra sem lehetséges diákigazolványt igényelni. Az országos probléma miatt a korábbiakban kiosztott ideiglenes diákigazolvány lejárati dátumát figyeljétek, és érvényességi ideje lejárta után jelentkezzetek az iskolatitkárságon.

Kedves Diákok!

Ezúton értesítünk benneteket, hogy iskolánk a 2017/2018. tanév tanévnyitó ünnepségét 2017. szeptember 1-jén (pénteken) 8 órakor tartja az intézmény udvarán.
Megkérünk titeket, hogy ezen a napon 7:45 percre jelenjetek meg osztálytermeitekben.
Ünnepi öltözet (lányok: matróz blúz, sötét alj, fiúk: sötét ünnepi nadrág, ing, nyakkendő) viselete kötelező.

Ezen a napon az évnyitó ünnepséget követően, 8 óra 45 perctől három rövidített, 35 perces osztályfőnöki órát tartunk majd 10 perces szünetekkel. Arra kérünk benneteket, hogy egy füzetet és tolltartót hozzatok magatokkal. A tanítás 10 óra 50 perckor ér véget. Ebédelni az 5-6. évfolyam 11 óra 30 perctől tud majd menni. Arra kérjük a kedves Szülőket, hogy 12 órára jöjjenek a gyermekekért. Kérjük, hogy pénteken reggel azok a felsőbb éves diákok is erősítsék meg ebédelési szándékukat, akik a tankönyvosztáskor előre jelezték, hogy szeptember elsején kérnének étkezést. Mindenkinek tartalmas, szép új tanévet kívánunk!


Szeretettel gratulálunk azoknak az előző tanév végén érettségizett diákjainknak, akik kitűnő vagy jeles érettségi bizonyítványt szereztek! Sok sikert kívánunk nekik további életpályájukon!

Kitűnő tanulóink névsora:
12. a osztály: Ambrus Sára, Bíró Boglárka
12. b osztály: Németh Margaréta, Peka Viktória, Simon Gergő
12. c osztály: Gyimesi Péter, Jakab Viktória, Tóth Lili Anna
12. n osztály: Börzsönyi Réka, Lehmann Lívia, Szabó Zulejka, Vicze Kristóf

Jeles tanulóink névsora:
12. b osztály: Lisicza Gréta
12. c osztály: Király András, Kiss Luca, Varsányi Fanni
12. n osztály: Fónai Friderika, Szekeres Alexandra

 

Az előző tanévben az osztályok tanulmányi rangsora az alábbiak alapján alakult.

1. 5. n - 4,56
2. 6. n - 4,50
3. 12. b - 4,35
4. 11. n - 4,22
5. 8. n - 4,19
6. 9. n - 4,18
7. 10. b - 4,16
8. 11. a - 4,13
9. 7. n - 4,12
10. 11. b - 4,10
11. 12. a - 4,05
12. 10. n - 4,03
13. 9. b - 3,98
14. 12. n - 3,94
15. 12. c - 3,85
16. 9. a - 3,79
17. 10. a - 3,72

Az iskolai tanulmányi átlag 4,11 volt.

A hagyományoknak megfelelően az utolsó augusztusi pénteken megrendezett gólyanappal indítottuk az idei tanév programját. A GólyaFészek elnevezésű rendezvényen a gólyák közül 106-an vettek részt, valamint 59 felsőbb éves diák vállalta a programok lebonyolításában a segítő szerepet. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a gólyatáborban segédkező tanulóinknak, a pedagógus kollégáknak és a technikai dolgozóinknak. A segítő diákoknak iskolai közösségi szolgálati óráik közé könyveljük el önkéntes munkájukat. A záró foglalkozásra, melynek során a közösségi szolgálati naplókat is alá lehet íratni, szeptember 6-án, szerdán 7 óra 30 perctől kerül sor az iskolai könyvtárban. Ide várjuk közösségi szolgálati naplójukkal azokat a diákokat is, akik a tankönyvosztásban segédkeztek! A gólyanapon készült képek ide kattintva megtekinthetők.

Június

 

1

Kedves Diákok!

A 2017/2018. tanév október-novemberi érettségi vizsgákra 2017. szeptember 5-ig (kedd) lehet jelentkezni a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolákban.

Tolna megyében ezek a következő intézmények:
Szekszárdi Garay János Gimnázium
Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola
Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma

A jelentkezéshez az alábbi dokumentumokat kell vinni:
- személyigazolvány
- lakcímkártya
- meglévő vizsgákról kiállított törzslap kivonat

- iskolalátogatási igazolás

- középiskolai bizonyítvány

Amennyiben a jelentkező tanuló nem múlt el 18 éves, szükséges a szülő aláírása is a jelentkezéshez.

 

 Kedves Új Gimnazisták!

Tájékoztatunk benneteket, hogy a 2017/2018-as tanévben új osztályaink és új osztályfőnökeink a következők lesznek:

5.n osztályfőnök: Kovács Péter tanár úr
9.a (német és humán tagozat) osztályfőnök: Albrecht Ferenc tanár úr
9.b (angol és matek-informatika tagozat) osztályfőnök: Horváth Györgyi tanárnő
9.c (természettudományos és általános tagozat) osztályfőnök: Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő 

 

TANKÖNYVOSZTÁS!!!

Kedves diákjaink!

Intézményünkben az alábbi időpontokban vehetitek át a tankönyveket:


aug. 28. hétfő
9-12 óra és 13-16 óra között várjuk az 5n, és a 9 a,b,c tanulóit, a diákok délelőtt és délután is jöhetnek

aug. 29. kedd
délelőtt: 9-12 óra 6n és 7n
délután: 13-16 óra 8n és 9n

aug. 30. szerda
délelőtt: 9-12 óra 10n, 11n, 12n
délután: 13-16 óra 10a és 10b

aug. 31. csütörtök
délelőtt: 9-12 óra 11a, 11b
délután: 13-16 óra 12a, 12b

Kedves Diákok!


Kérünk benneteket, hogy a tankönyvosztáskor a tankönyv kedvezmény, a menza kedvezmény, illetve az iskolai statisztikákhoz, pályázatokhoz való adatszolgáltatás miatt mindenki hozza magával a következő érvényes igazolásokat, amennyiben jogosult a szociális alapú juttatások, kedvezmények igénybevételére (kérjük, hogy ezeket az iratokat azok a diákok is hozzák el a tankönyvosztáskor, akik ettől a tanévtől, 5-9. évfolyamig alanyi jogon ingyen kapják a tankönyveket):
- a családi pótlék folyósításáról szóló igazolás
- tartósan beteg tanuló esetén szakorvosi igazolás vagy a magasabb összegű családi pótlék folyósításáról szóló igazolás
- a sajátos nevelési igényű tanuló esetén a szakértői bizottság szakvéleménye
- rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetén az erről szóló jegyzői határozat
- a gyermekvédelmi gondoskodás keretében nevelésbe vett vagy utógondozói ellátásban részesülő tanuló esetén a számára gyámhatósági határozat alapján gondozási helyet biztosító intézmény vezetője által kiállított igazolás

Köszönjük!

A részletekért figyeljétek hirdető felületeinket!
Kellemes nyarat kívánunk, vigyázzatok magatokra!
Az iskola vezetősége


Mindenkinek tartalmas, szép nyári szünetet kívánunk!

Ebben a tanévben 27. alkalommal hirdették meg 8. évfolyamos diákok számára az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaversenyt. A háromfordulós megmérettetés iskolai döntőjében elért eredménye alapján a közel 1200 induló közül Tolna megyéből 20, Dombóvárról 6 tanuló vehetett részt a megyei fordulóban. A diákoknak  összetett számolásos-, gondolkodtató teszt- és fizikatörténeti feladatokat kellett megoldaniuk. Szép eredmények születtek. Gimnáziumi kategóriában a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 8.n osztályos tanulói mérettettek meg a következő eredménnyel: Kőszegi Szabolcs 2. helyezés, Kőszegi Gergő 3. helyezés, Márton Norbert 7. helyezés. A diákok fizikatanára Tóth Sándor. A megmérettetésre Embersitsné Bóta Éva tanárnő készítette fel őket. Gratulálunk, a tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek.


Május 11-12-én rendezték meg a Madarak és Fák Napja alkalmából lebonyolított városi versenyt, melyen iskolánkat három csapat képviselte. Juhász Rita tanárnő tanítványai a következő eredménnyel zárták a versenyt: 4. helyezett lett a Gombos Csongor, Miklós Benedek, Futó Dániel 6.n osztályos diákokból álló csapat. Az 5.n osztályos Bayerle Luca, Szentmiklósi Virág, Máté Jázmin alkotta együttes 8. helyen végzett. A 11. helyen zárta a versenyt az 5.n osztályos Hornicz Zoltán, Tolnai Barnabás, Mikolics Márk alkotta csapat. Gratulálunk!


A Bendegúz természetismereti verseny megyei fordulójában Szabó Kendra Lara 5.n osztályos tanuló 7. helyezett lett. Kendrát Juhász Rita tanárnő készítette fel. Gratulálunk! A tanuló osztályfőnöki dicséretben részesül.


Június 15-e, csütörtök a tanév utolsó tanítási napja. Ezen a napon az első négy tanórát tartjuk meg. A tanévzáró ünnepséget június 22-én (csütörtökön), 16 órai kezdettel rendezzük meg.  Az évzáróról csak osztályfőnöki engedéllyel lehet távol maradni. A nyári időszakban hivatalos ügyek intézésére szerda délelőttönként lesz lehetőségetek, ezen alkalmakkor lesz nyitva az iskola.


Felhívjuk a tankönyvtámogatásban részesülő diákokat, hogy minden olyan tankönyvüket adják le az iskolai könyvtárban június 15-ig, amelyet a következő tanévben nem fognak használni!


Felhívjuk azoknak a menzás tanulóknak a figyelmét, akiknek tartozása van, hogy sürgősen rendezzék adósságaikat a Koronás Udvarházban található Integrált irodában! Akinek tartozása lesz az étkezési díjakban a következő tanév elején, az nem veheti igénybe ezt a szolgáltatást!


Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy a javítóvizsgák augusztus utolsó hetében lesznek, erről minden érintett kap írásbeli értesítést. A tankönyvek árusítására augusztusban kerül sor. Ennek évfolyamonkénti pontos dátuma ki lesz téve az iskola bejáratához, illetve az iskola honlapjára, kérünk benneteket, onnan tájékozódjatok. Augusztus 25-én, pénteken rendezzük meg új diákjaink számára a gólyatábort. Olyan diákokat várunk segítőnek, akik közreműködésüket beszámíttathatják közösségi szolgálati óráikba. Jelentkezni Gyarmati Gyöngyi tanárnőnél lehet június 15-ig.


Megkérjük azokat a diákokat, akik szeretnének nyáron közösségi szolgálatot végezni, hogy a lehetőségekről érdeklődjenek Gyarmati Gyöngyi tanárnőnél, illetve tájékozódjanak az iskolai honlapon (az oktatás fül alatt).  

Június 2-án Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő szervezésében versmondó versenyt rendeztünk iskolánk könyvtárában, melyen az ötödik és a hatodik évfolyamos kisgimnazista diákok vállalták a részvételt. A versmondó verseny a színvonalas előadásoknak, az ötletes versválasztásoknak, a versenyzők alapos felkészültségének köszönhetően nagyon jó hangulatban telt és szoros eredményt hozott. A zsűri a legügyesebb szavalónak Tóth Lenke 5.n osztályos diákot választotta. Második lett a 6.n osztályba járó Juhász Szabina, aki a saját költeményével lépett fel. A harmadik helyezést Rákosfalvi Soma Pál 6.n osztályos tanuló érdemelte ki. Az első három helyezett versmondó könyvjutalomban részesült. Szívből gratulálunk valamennyi résztvevőnek! Bízunk benne, hogy jövőre még többen jelentkeztek a versmondó versenyre! A versenyen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

Június 2-án rendhagyó rendezvénnyel emlékeztünk meg a nemzeti összetartozás napjáról. A Határtalanul program keretében két gimnáziumi csoportunk határon túli, egykor Magyarországhoz tartozó területeket látogatott meg tavasszal. A nemzeti összetartozás napja alkalmából most a kiránduló csoportok képviselői tartottak élménybeszámolót iskolánk tanulói számára. A hetedikesek képviseletében Gyurka Zsófia fényképekkel színesített előadásban mesélt a Felvidéken eltöltött napokról. Ezt követően osztálytársaival Mikszáth Kálmán  A néhai bárány című művét adták elő különleges feldolgozásban. A Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő által rendezett darabot saját készítésű diafilmmel illusztrálták. A film elkészítésében Zerényi Majának és Csiszár Dorottyának volt kulcsszerepe. A 7.n osztály előadásában Balogh Ákos, Ács Levente, Szalai László, Balogh Vanda, Bedő Lázár, Csiszár Dorottya, Martinka Márk, Nagy Vivien, Pozsgai Alexa és Bogyay Gergő szerepeltek. A 9-10-11. évfolyamos tanulókból álló csoport Erdélybe látogatott. Illés Zsanett, Somlyai Fédra, Balogh Réka, Németh Dorina, Németh Gréta 11.b osztályos tanulók személyes történetekkel tették érdekessé beszámolójukat. Majd a rendezvény zárásaként a résztvevők megtekintették Csapó Tomaj és Horváth Martin 10.b osztályos tanulók az erdélyi utazásról készített útifilmjét. Szívből köszönjük valamennyi közreműködőnek a rendezvényen való szerepvállalást! A rendezvényen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

Május 31-én iskolánk is csatlakozott a Kihívás Napja rendezvénysorozathoz. A délelőtti testnevelés órákon vendégül láttuk Szabó Csaba 5 danos karate mestert és a Dombóvári Karatesuli csapatát, valamint Czukor Zoltán többszörös olimpikon gyaloglót. A sportolók több száz diákot mozgattak meg a délelőtt folyamán, így tanulóink változatos, új mozgásformákat ismerhettek meg.

A Dombóvári Rendőrkapitányság május 19-én ismét megrendezte a Prevenciós Nap elnevezésű rendezvényét, melynek keretében került lebonyolításra a „Tiszta fejjel!” nevet viselő vetélkedő a bűn- és a baleset-megelőzés jegyében. A versenyen iskolánkat három kilencedikes csapat képviselte. A 9.b osztály Mohai Lili, Gubinszki Flóra, Fülöp Csanád, Szeifert Márk, Gebhart Kevin alkotta csapata a 2. helyen végzett. 3. helyezett lett a 9.n  osztály csapata: Fetzer Janka, Óliás Dóra, Weich Mátyás, Márfai András, Szőcs Levente. Őket követte a 9.a osztály együttese: Takács Zsófia, Jójárt Alexandra, Tasi Sándor Márk, Jakab Patrik, Boda Ajtony. Gratulálunk!

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére június 9-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 3.112 Ft, a kedvezményes: 1.556 Ft.

Megkérünk minden diákot, akit érint az iskolai közösségi szolgálat, hogy nézze át a közösségi szolgálati naplóját, és pótolja minél hamarabb a teljesített, de még be nem írt órákat. A naplókat az osztályfőnökeiteknek kell bemutatni, az ebben szereplő órák alapján könyveljük el az ez évi teljesítéseiteket, amik bekerülnek az iskolai dokumentumokba.


Több nyári közösségi szolgálatos lehetőségre szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Augusztus 3-án érkeznek meg a tankönyvek iskolánkba, innentől keresünk olyan diákokat, akik Orova Edina tanárnőnek segítenének a könyvek szortírozásában, rendszerezésében. Augusztus 25-én rendezzük meg a gólyatábort, szeretettel várjuk azon diákok jelentkezését, akik szívesen részt vállalnának a program szervezésében, lebonyolításában. Mindkét programra június 9-ig lehet jelentkezni Gyarmati Gyöngyi tanárnőnél az igazgatóhelyettesi irodában.


Székesfehérváron rendezték meg május 25-én az Atlétika Diákolimpia Országos döntőjét a IV. korcsoportos diákok számára. A versenyen kiválóan szerepeltek iskolánk 7.n osztályos diákjai. A 4 X 1000 m síkfutásban váltófutásban IV. helyezett lett az Esküdt Mihály, Strijk Barnabás, Ács Levente, Nagy Ákos alkotta csapat. A diákok edzői: Fazekas Gáspár és Óliás Zsolt tanár urak, testnevelőjük Tancsa Norbert tanár úr. Szívből gratulálunk, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.


Május 27-28-án Székesfehérvár adott otthont az Országos Atlétika Diákolimpia döntőjének, ahol nagyszerűen szerepeltek az iskolánkat képviselő diákok. Tóth Lili Anna 12.c osztályos tanuló 1500 m síkfutásban és 3000 m síkfutásban is I. helyezett lett. Lili fantasztikus teljesítményének köszönhetően mindenidők legsikeresebb diákolimpia versenyzője, 9 diákolimpiai országos győzelmet szerzett az Illyés Gyula Gimnázium színeiben. Göblyös Csenge 10.b osztályos tanuló 100 m síkfutásban III. helyezést, 200 m síkfutásban IX. helyezést ért el. Simon Kati 10.b osztályos diák 400 m síkfutásban XV., 200 m síkfutásban XXIII. helyezett lett. Iskolánk Tóth Lili Anna, Simon Kati, Strijk Johanna (10.b), Fónai Friderika (12.n) alkotta csapata 4 X 400 m váltófutásban IX. helyen végzett. A versenyzők edzői: Fazekas Gáspár és Tarr Imre tanár urak, testnevelői: Fehérvári Levente és Virovecz Richárd tanár urak. Szívből gratulálunk, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek.


Örömmel fogadtuk a diákjaink sportsikereiről szóló híreket. Poth Petra 9.a osztályos tanuló nagy sikerrel vett részt május 20-án Egerben a Bosch Mesterek tornája és demo verseny elnevezésű ugrókötél versenyen. Petra a 30 másodperces gyorsasági versenyszámban 5., a 3 perces gyorsasági számban 14., a szabadon választott gyakorlatban 7. helyezett lett. Így összesített eredményei alapján 9. helyen végzett az ország legjobb ugróköteleseinek mezőnyében. Gratulálunk a szép eredményhez!


Iskolánk diákjai nagyszerűen szerepeltek a május 27-én Pécsen megrendezett regionális karate versenyen. Kovács Adriána 5.n osztályos tanuló küzdelemben 1., formagyakorlatban 2. helyezést ért el. Lengyel Dorka 8.n osztályos diák formagyakorlatban és küzdelemben is első helyezést ért el korcsoportjában. A dákokat Szabó Csaba edző készítette fel. Gratulálunk!

 

A Felvidéken jártunk
Iskolánk 7. n osztálya a „Határtalanul!” országos program keretében április 2-5. között a Felvidékre utazott. Komáromban felkerestük Jókai Mór szobrát, s a város Európa terében gyönyörködtünk. Ezután utunk Mikszáth Kálmán szülőfaluja, Szklabonya felé vezetett, ahol az emlékmúzeum megtekintése mellett népi játékokat is kipróbálhattunk. Este a kékkői várban megkoszorúztuk Balassi Bálint emléktábláját. A második napon a csodálatos betléri Andrássy-vadászkastélyban tettünk hosszabb sétát. Különösen az eredeti állapotban megmaradt régi bútorok, festmények tettek ránk mély hatást. Rozsnyóban meglátogattuk az ottani magyar iskolát, s a hetedikesek fiú focicsapata óriási mérkőzésen 6:2 arányban legyőzte a helyi gárdát. Rozsnyó után a Felvidék északi része felé vette buszunk az irányt, s az esti szakadó eső sem tántoríthatott el bennünket attól, hogy megcsodáljuk Igló középkori szépségében megmaradt főterét. A harmadik nap sikerült talán a legemlékezetesebbre, hiszen két szepesi szász város, Késmárk és Lőcse szépségei mellett a monumentális Szepesvárat is felkerestük. Nem hiányozhatott a programból Késmárkon Thököly Imre sírjának felkeresése sem, s nagy örömünkre egy vásári sokadalomba is becsöppenhettünk. Az utolsó napon hazafelé jövet óriási hatást gyakoroltak mindenkire a Magas-Tátra még hóborította hatalmas csúcsai, később meg is álltunk a Donovaly síparadicsomban. Besztercebányán is hosszabban időztünk a város gyönyörű főterén. Fárasztó, mozgalmas négy nap után minden diákra, s a kísérő tanárokra is ráfért a rövid pihenés, hiszen a következő napon bizony valamennyiünknek iskolába kellett jönni.

Erdélyi diákokat fogadott a dombóvári gimnázium
A „Határtalanul!” program keretében május 2-5. között Dombóváron vendégeskedett a dévai magyar líceum 35 diákja kísérő tanáraik vezetésével. Az első napon Szeged és Baja látnivalóinak megtekintése után érkeztek hozzánk. A második nap délelőttjén a szemerkélő esőben ismerkedtek városunkkal, felkeresték a Helytörténeti Múzeumot, ahol Müller Ádám múzeumvezető kalauzolta őket a kiállítások között. Délelőtt a gimnáziumban a Duna Televízió Hazajáró című műsorának készítői tartottak élménybeszámolót nevezetes útjaikról. A nap legkötetlenebb és legmozgalmasabb része a délután volt, hiszen iskolánk udvarán az erdélyi és a magyar fiatalok közösen főztek bográcsokban sertéspörköltet, s közben nem maradhatott el a közös foci és röplabda sem. Felelevenítették eddigi közös élményeiket, s reméljük, ez még inkább elmélyítette a kapcsolatokat. A vendégek másnap Pécs nevezetességeivel ismerkedtek, majd hazafelé Orfűt és Abaligetet keresték fel. Visszajelzéseik alapján nagyon elégedettek voltak a nálunk eltöltött napokkal, s készek arra, hogy a frissen felvett kapcsolatot hosszú távon is megőrizzék velünk.

„Határtalanul Dombóvár Déván”


2017. március 24-e és 27-e között a Határtalanul program keretein belül harminchárom diák társaságában Dévára látogattunk. Első nap az Arany János emlékév jegyében Gesztet és Nagyszalontát, Arany János életének kiemelkedő helyszíneit ismertük meg.
Másnap a történelemé volt a főszerep, Lippa és Déva várát fedeztük fel. Este a dévai fogadóiskola diákjaival ismerkedtünk, műveltségi vetélkedőt szerveztünk. A diákok remekül helytálltak.
A harmadik nap programja is rendkívül változatos volt, Marosillye, Vajdahunyad, Gyulafehérvár nevezetességeit tekinthettük meg. Vajdahunyad vára sokakat lenyűgözött. Este hagyományőrző táncházat rendeztek számunkra a dévai diákok.
Kirándulásunk utolsó napján a jövőbeli találkozás reményében búcsúztunk vendéglátóinktól. Még két helyszín volt hátra: a máriaradnai kegytemplom és Arad. Aradon a vértanúk emlékművénél készült kirándulásunk utolsó csoportképe. Az esti órákban egy tartalmas kirándulást követően, kulturális élményekkel gazdagodva érkeztünk vissza Dombóvárra.

Április 21-23. között rendezték meg Nyíregyházán a Jedlik Ányos fizikaverseny országos döntőjét a 7-10. évfolyam számára. Immár 6. alkalommal jutott be a fináléba az Illyés Gyula Gimnázium 8. n osztályának 3 diákja: Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs, Márton Norbert. A megmérettetésen teszt-, számításos-, majd mérési feladatsor megoldásában kellett jeleskedni a tanulóknak, akik végül V. díjban részesültek.
Fizika tanáruk Tóth Sándor, a felkészülésüket Embersitsné Bóta Éva tanárnő segítette.

Május 2-3-án Szekszárdon rendezték meg a Megyei Atlétika Diákolimpiát, melyen szenzációsan szerepeltek iskolánk diákjai. A versenyen a következő eredmények születtek:
Tóth Lili Anna 12.c 1500 m I. helyezés, 3000 m I. helyezés
Göblyös Csenge 10.b 100 m I. helyezés, 200 m I. helyezés
Simon Kati 10.b 400 m I. helyezés
Strijk Johanna 10.b 3000 m III. helyezés
Pintér Patrik 10.n súlylökés II. helyezés
4 X 400 m váltó: Fónai Friderika 12.n, Simon Kati, Strijk Johanna, Tóth Lili Anna II. helyezés
A diákok testnevelői: Kovács Péter, Virovecz Richárd, Fehérvári Levente tanár urak, edzőik: Fazekas Gáspár és Tarr Imre tanár urak. Szívből gratulálunk! Szurkolunk a május végén Székesfehérváron megrendezendő országos döntőbe jutott diákjainknak!

Május 9-én került megrendezésre Szekszárdon az Atlétikai Centrum sportpályáján a IV. korcsoportos diákok számára a Megyei Atlétika Diákolimpia. Iskolánkat a 7.n osztályból Strijk Barnabás, Nagy Ákos, Esküdt Mihály, és Ács Levente képviselte. A 4 X 1000 m-es fiú síkfutó váltó az előzetes várakozásnak megfelelően, kiemelkedően teljesített, s így magabiztosan nyerte a versenyt. A diákok testnevelője: Tancsa Norbert tanár úr, edzőik: Fazekas Gáspár és Óliás Zsolt tanár urak. Gratulálunk a nagyszerű eredményhez, további sok sikert kívánunk az országos döntőben!
Örömmel fogadtuk a hírt, hogy Biró Mátét, iskolánk 11.a osztályos tanulóját is díjazták április 29-én Budapesten az Év esportolóit jutalmazó gálán. Máté az Év MOBA játékosa címet nyerte el. Gratulálunk!
Örömmel értesültünk róla, hogy iskolánk 5.n osztályos diákja, Kovács Adriána sikeresen szerepelt a május 5-7-e között megrendezett Karate Európa Bajnokság és Utánpótlás Kupán a szerbiai Szabadkán. Az eseményen 20 ország kb. 800 indulója vett részt, közöttük hét dombóvári versenyző is. Adriána küzdelemben 3., formagyakorlatban 6. helyen végzett, két társával csapat formagyakorlatban pedig 5. helyezettek lettek. Felkészítőjük Szabó Csaba edző volt. Gratulálunk! További szép sikereket kívánunk!
Az előző évekhez hasonlóan a Városszépítő Egyesület idén is diákok segítségét kéri a híres dombóváriak sírjainak rendbetételében. Kérjük, hogy azok a diákok, akik a közösségi szolgálat keretén belül szívesen segédkeznének a temetőgondozásban, jelentkezzenek Gyarmati Gyöngyi tanárnőnél az igazgatóhelyettesi irodában május 19-ig (péntekig).

 

Május 6-án 95 végzős diák vett búcsút a gimnáziumtól. A ballagási ünnepségen színvonalas, megható műsorral köszöntek el tőlük az alsóbb évfolyamosok. A dr. Markóné Szabó Laura, Pap Gabriella, Dicsőné Kohlmann Csilla tanárnők által összeállított előadásban az alábbi tanulók szerepeltek: Bakarecz Kíra 11.n, Tobak Zsófia 11.n, Farkas Csaba 11.a, Harmati Gréta 11.b, Tálos Ádám 11.a, Kalocsa Luca 11.a, Kalocsa Lilla 10.b. A technikai hátteret Uzonyi Zalán és Szabotin Zalán 11.b osztályos tanulók biztosították. A közreműködő diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek. Köszönjük a 11. évfolyamos diákoknak és osztályfőnökeiknek, Pap Gabriella, Dicsőné Kohlmann Csilla, és dr. Markóné Szabó Laura tanárnőknek az iskola feldíszítését, a 9. évfolyamosoknak pedig a pakolásban nyújtott segítséget. A ballagási ünnepélyen kerültek átadásra az iskola alapítványai által adományozott díjak, illetve a jutalomkönyvek. Az ünnepségen készült képekért kattintson ide.

A ballagási ünnepélyen kerültek átadásra az iskola alapítványai által adományozott díjak, illetve a jutalomkönyvek.

Név

Osztály

Jutalmazás címe

Studer Lili Erzsébet

12.a

kimagasló közösségi munka

Ambrus Sára Kata

12.a

Regionális Olasz Verseny 2. helyezés, kimagasló közösségi munka, Illyés Gyula – díj

Bálint Bianka

12.a

jeles tanulmányi eredmény

Bíró Boglárka

12.a

kitűnő tanulmányi eredmény

Valki Zsófia

12.a

kimagasló közösségi munka

Árok Attila

12.b

Kosárlabda Diákolimpia országos elődöntőben való eredményes szereplés

Bencs Kevin

12.b

Szilárd Leó Fizikaverseny 5. helyezés

Erdei Lilla

12.b

jeles tanulmányi eredmény

Stein Dorina

12.b

jeles tanulmányi eredmény

Sümegi Henrietta

12.b

kimagasló közösségi munka

Peka Viktória

12.b

kimagasló közösségi munka

Bencsik Flóra Gabriella

12.b

kimagasló közösségi munka, Illyés Gyula – díj

Simon Gergő

12.b

kitűnő tanulmányi eredmény, kimagasló közösségi munka, Illyés Gyula – díj

Vati Soma

12.c

kimagasló közösségi munka

Hurta Márió

12.c

kimagasló közösségi munka

Magyarfalvi Krisztina Eszter

12.c

kimagasló közösségi munka, az iskolai röplabda csapatban való eredményes szereplés

Kiss Luca

12.c

kimagasló közösségi munka, Fodor József Országos Biológia Verseny 15. helyezés, az iskolai labdarúgó csapatban való eredményes szereplés

Futó Luca

12.c

az iskolai röplabda csapatban való eredményes szereplés

Varsányi Fanni

12.c

az iskolai röplabda csapatban való eredményes szereplés

Nyisztor Evelin Petra

12.c

kimagasló közösségi munka, az iskolai röplabda csapatban való eredményes szereplés

Vida Laura

12.c

kimagasló közösségi munka

Sipos Tamás

12.c

kimagasló közösségi munka

Szücs Botond Márton

12.c

kimagasló közösségi munka

Kovács Armand Attila

12.c

a Kosárlabda Diákolimpia országos elődöntőjében való eredményes szereplés

Király András

12.c

kimagasló közösségi munka

Gelencsér Dalma

12.c

Fodor József Országos Biológia Verseny 20. helyezés

Szalai Gergő

12.c

 kimagasló közösségi munka

Vlaskality Sára

12.c

kimagasló közösségi munka, Illyés Gyula – díj

Tóth Lili Anna

12.c

kitűnő tanulmányi eredmény, Országos Atlétikai Diákolimpia 1. helyezés, a legjobb leánytanulónak járó Bárány Vera-díj, kimagasló közösségi munka, Illyés Gyula-díj

Jakab Viktória

12.c

kimagasló közösségi munka

Nagy Liliána

12.n

kimagasló közösségi munka

Mihályi Róbert

12.n

kimagasló közösségi munka

Rozsmán Péter

12.n

kimagasló közösségi munka

Vicze Kristóf

12.n

jeles tanulmányi eredmény, a Kosárlabda Diákolimpia országos elődöntőjében való eredményes szereplés

Fónai Friderika

12.n

kitűnő tanulmányi eredmény, kimagasló közösségi munka, Illyés Gyula – díj

Szekeres Alexandra

12.n

jeles tanulmányi eredmény

Szabó Zulejka

12.n

kitűnő tanulmányi eredmény

Kovács Dóra

12.n

kimagasló közösségi munka

 

 

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére május 18-án (csütörtökön) és 19-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 4.978 Ft, a kedvezményes: 2.489 Ft.

2017. évi diáknapunkon az időjárás alakulása jelentette a legnagyobb kérdést, amely végül szerencsére kegyes volt hozzánk, és néhány csepp esőt leszámítva zavartalanul folyhattak a programok. A diáknapot hagyományaink szerint a diákigazgató bevonulása nyitotta, a diákok ezúttal Rettegi Ákos 12.n osztályos tanulóra voksoltak a legnagyobb számban. A diákigazgató beszéde után kihirdette az év tanára verseny győztesét, Kőváriné Misky Éva tanárnőt, majd kezdetüket vették az osztályok által szervezett és egyéb programok. Az épületben a diákok próbára tehették szellemi, ügyességi, kézműves és prezentációs képességeiket, részt vehettek sportprogramokon nézőként és résztvevőként egyaránt. Az udvart a Magyar Honvédség rendészeti, toborzó és logisztikai feladatú alakulatai szállták meg járműveikkel és eszközeikkel, akik rendkívül készségesen és barátságosan mutatták be a hivatásuk részleteit az érdeklődőknek. A Tűzoltóság közreműködésével habparty fokozta a hangulatot, a poénokról ezúttal is volt diákunk, Al-Gharati Magyed gondoskodott. A Z2 Cross Gym sport-és egészségközpont TRX-foglalkozást biztosított. A programot a különféle versenyek győzteseinek kihirdetése és díjátadás zárta. A diáknapi programfüzet borítóját Lukács Karolina (11.a) tervezte, a faliújság feliratát és dekorációit Jakab Viktória (12.c) készítette. A diáknapot Albrecht Ferenc tanár úr szervezte.

A vetélkedők első helyezettjei:
Maradj talpon!: Borsos Katalin (10.b), Pintér Katalin (10.b)
Magyarország, szeretlek!: Bor Bernadett, Halmosi Eszter, Hódosi Ágnes, Lengyel Dorka (8.n)
Műveltségi kvíz: tanár-diák páros kategória : Kőváriné Misky Éva, Szenyéri Gabriella (10.n); diák kategória: Somogyi László (7.n), Somogyi Attila (7.n)
Humán prezentációs verseny: (holtversenyben): Péter Alexandra (11.n), Szenyéri Gabriella (10.n)
Természettudományos prezentációs verseny: Tavasz Petra (9.a)
Kaszinó: Strijk Barnabás (7.n), Szalay Soma (11.a)
Filmrészlet szinkronizálása: Kovács Adriána, Kohán Henrietta, Szücs Mercédesz Nóra (5.n)
Játékbarlang: Kaposi Rebeka, Tonács Dóra (11.a)
„Nagyok” focitornája: 12.n
„Kicsik” focitornája: 7.n
Kosárlabda: 10.b és a Rakéták
Röplabda: 12.c
Pingpong: Kőszegi Gergő (8.n)

A diáknapon készült képekért kattintson ide.

Március végén került megrendezésre a Városi- és Városkörnyéki Katasztrófavédelmi Verseny, melyen négy diákunk képviselte iskolánkat. A Regál Richárd, Csapó Zsombor, Dávid Szilárd, Horváth Ádám összetételű, 10.b osztályos diákokból álló együttesünk az induló 14 csapatból a 3. helyen végzett. A diákokat Juhász Rita tanárnő készítette fel. Gratulálunk!


Április 5-én rendezték meg Lengyelen az „Ember és környezete” Regionális Környezetvédelmi Verseny döntőjét. A megmérettetésen iskolánk tanulói nagyon szépen szerepeltek. A Gelencsér Dóra (10.b), Tóth Dániel (10.b), Pintér Patrik (10.n) összeállítású csapat 4. helyezett lett. A tanulókat Juhász Rita tanárnő készítette fel. Szívből gratulálunk, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek.


Április 25-én került lebonyolításra a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny megyei fordulója, melyen szenzációs eredményt értek el iskolánk diákjai. Az I. kategóriában első helyezett lett Somlyai Flóra 9.a osztályos tanulónk, 2. lett Simonics Liliána 9.n osztályos diák, 3. lett Tavasz Petra, aki a 9.a osztály tanulója. A diákokat Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő készítette fel. A II. kategóriában első helyezést ért el Pintér Patrik, 10.n osztályos diákunk, 3. helyen végzett Tóth Dániel a 10.b osztályból. A diákokat Juhász Rita tanárnő készítette fel. Szívből gratulálunk! Az országos döntőre, mely várhatóan októberben lesz, a kategóriánkénti első két helyezett jut tovább. Flórának, Liliánának és Patriknak további sok sikert kívánunk! Petra és Dani osztályfőnöki dicséretben részesülnek.


Április 26-án került megrendezésre Dombóváron a IV. korcsoportos leány és fiú Ötpróba Diákolimpia. Iskolánk leány csapata 3. helyezett lett. A csapat tagjai: Lindmayer Jázmin (8.n), Csavari Adrienn (8.n), Szűcs Virág Luca (8.n), Fetzer Janka (9.n), Koch Kíra (8.n). Iskolánk fiú csapata a 4-6. helyen végzett. Az együttes tagjai: Strijk Barnabás (7.n), Esküdt Mihály (7.n), Király Richárd (7.n), Ács Levente (7.n), Kismester István (8.n). Gratulálunk!
Iskolánk ballagási ünnepségére május 6-án, szombaton 10 órakor kerül sor. A rendező 11. évfolyamos diákok reggel 5 óra 45 percre jöjjenek díszíteni. A 9. évfolyam tanulóit megkérjük, hogy ezen a napon 8,30 órára jelenjenek meg a székek pakolása céljából. A többi évfolyam diákjai 9,30-ra érkezzenek az iskolába és 9,45 - kor foglalják el kijelölt helyüket. A rendezvényen ünnepi öltözet kötelező. (Lányok matrózblúz, sötét alj, fiúk sötét nadrág, fehér ing, nyakkendő.) Megkérünk mindenkit, hogy viselkedésével segítse elő az ünnepség méltó megrendezését.

Május 8-12-ig (hétfőtől péntekig) iskolánkban az írásbeli érettségik miatt tanítási szünet lesz. Ezeken a napokon a végzős diákokon kívül a délelőtti órákban nem lehet bejönni az iskola épületébe. Az írásbeli érettségik miatt megkérünk mindenkit, hogy a padokban ne hagyjatok semmit május 5-én (pénteken). Vigyétek haza a tornafelszereléseteket, a könyveket, füzeteket!

A héten elkezdődött a diákigazgató-választás kampánya, a jelöltek Tóth Áron (12.B), Szalai Gergő (12.C) és Rettegi Ákos (12.N). Csütörtökön osztályfőnökeitek fogják kiosztani a szavazólapokat, amelyeken szavazhattok a diákigazgató és "az év tanára"-jelöltjeitekre. Kérjük a 6. óráig adjátok le szavazataitokat! A szavazólapokat az osztályfőnökök fogják összegyűjteni.

Akik még nem jelentkeztek a diáknapi programokra, kérjük válasszanak maguknak 2 programot és írják fel magukat a földszinti faliújságon! Akik sportprogramra, prezentációra stb. jelentkeztek, lehetőség szerint egy programra jelentkezzenek! Csütörtökön osztjuk ki a diáknap programfüzetét.

A diáknapi kosárlabda- és röplabdakupán résztvevő csapatok figyelmébe: az eredeti tervhez képest változott a lebonyolítás sorrendje: 8.30-tól kb. 10 óráig a kosárlabda-mérkőzések fognak zajlani, kb. 10 órától következnek a röplabda-mérkőzések.

A holnapi napon, április 27-én az első óra előtt az I. emeleten kerül sor a diákigazgató jelöltek vitájára. Várjuk az érdeklődőket!

Megkérünk minden menzás diákot, hogy április 25-ig, keddig jelezze a gazdasági irodában, ha az április 28-i diáknapon nem kér ebédet.

Eger adott otthont április 17-21. között a Nemzetközi Kötélugró Diákolimpiának, ahol a sportág legjobbjai mérték össze tudásukat. Iskolánkat Poth Petra, 9.a osztályos tanuló képviselte, aki a rangos mezőnyben 15. helyen végzett. A diákot Bauer Attiláné és Bauer Ákos edzők készítették fel. Gratulálunk, Petra igazgatói dicséretben részesül.

Április 22-én került sor Budapesten a karate sportot művelő iskolások legrangosabb éves versenyére, a Karate Diákolimpiára. A rendkívül magas színvonalú és nagy létszámokat felvonultató megmérettetésen iskolánkat két tanuló képviselte. Az 5.n osztályba járó Kovács Adriána formagyakorlatban 5., küzdelemben 9. helyezést ért el. Lengyel Dorka, 8.n osztályos diák formagyakorlatban 9., küzdelemben 5. helyezett lett. A tanulókat Szabó Csaba edző készítette fel. Gratulálunk, Adriána és Dorka igazgatói dicséretben részesülnek.

Május 1-jén (hétfőn) országos munkaszüneti nap lesz. Ezen a napon az iskola zárva tart. 


Ezúton tájékoztatunk benneteket, hogy az iskolai büfé az idei tanévben április 28-ig üzemel. Azt követő időszakban a tanév végéig kérjük, hogy mindenki maga gondoskodjon az ellátásáról.

Amint láthattátok, kikerültek a faliújságokra a jövő heti diáknap programjai. Kérjük 2 programra írjátok fel magatokat! Akik sportolnak, prezentációs versenyen vesznek részt vagy egyéb módon elfoglaltak, ha tehetik, lehetőség szerint 1 programra írják fel magukat! Csak annyi jelentkezést tudunk elfogadni, ahány rubrika a lapokon szerepel! Ha valaki időközben meggondolja magát és változtatni kíván a jelentkezésén, kérjük fehér hibajavítót használjon, hogy más felírhassa magát ugyanoda! Jó válogatást!

Tolnán került megrendezésre az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megyei döntője. A versenyen Somlyai Flóra 9.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el. A diákot Kisvárdai Antal tanár úr készítette fel. Gratulálunk, Flóra osztályfőnöki dicséretben részesül.


A Szekszárdon megrendezésre kerülő Bendegúz nyelvÉSZ verseny megyei döntőjében Jobbágy Botond 6.n osztályos tanuló 4. helyezést ért el. Felkészítője Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő volt. Gratulálunk, Boti osztályfőnöki dicséretben részesül.


A Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulójába jutott iskolánk két tanulója: Szabó Kendra (5.n) és Pápai Dorottya (6.n). Gratulálunk, sok sikert kívánunk!


A Szekszárdi I. Béla Gimnázium által szervezett XIII. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen – amelynek célja, hogy az informatikát szerető és programozni tudó diákok számára lehetőséget biztosítson tehetségük kibontakoztatására az általuk elkészített pályamunkákkal – Regál Richárd 10.b osztályos tanuló a középiskolások játékprogram kategóriájában (melyben a nevezési korhatár 20 év volt) 7. helyezést ért el. Eredményéhez gratulálunk, Richárd igazgatói dicséretben részesül. A versenyen a magyar középiskolások és egyetemisták mellett erdélyi és vajdasági iskolák tanulói is indultak.


Április 4-én rendezték meg Budapesten az Országos Kötélugró Diákolimpiát, melyen ügyesen szerepeltek a dombóvári gimnazista diákok. Fónai Friderika 12.n osztályos tanulónk gyorsasági versenyszámban első, a szabadon választott gyakorlatban szintén első helyezett lett. Az összesített eredmények alapján Friderika ismét országos bajnok lett. Felkészítője Besenyei Tímea volt. A 9.a osztályba járó Poth Petra 30 másodperces gyorsasági kategóriában 2., 3 perces gyorsasági kategóriában  5., szabadon választott gyakorlatban 8. és összetettben 6. helyezést ért el. Felkészítői Bauer Attiláné ás Bauer Ákos voltak. Szívből gratulálunk, Friderika és Petra igazgatói dicséretben részesül.

A német nemzetiségi szavalóverseny megyei fordulójára április 6-án került sor Szekszárdon. A 6.n osztályba járó Juhász Szabina 12. helyezést ért el, felkészítője Dr. Szóka Bernadett tanárnő volt. Nagy Fanni 5.n osztályos tanuló 13. helyezett lett, őt Dicsőné Kohlmann Csilla tanárnő készítette fel a versenyre. Gratulálunk, Szabina és Fanni osztályfőnöki dicséretben részesül.


Április 6-án rendezték meg a keszthelyi Festetics-kastélyban a Ránki György Regionális Történelemverseny döntőjét. A megmérettetésen Göblyös Csenge 10.b osztályos tanuló 6. helyezett lett. A tanulót Hajós Károly tanár úr készítette fel. Gratulálunk, Csenge igazgatói dicséretben részesül.


Április 7-én rendezték meg a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a nagy hagyománnyal bíró Dombó Pál tanulmányi versenyt, melyen idén 3 megye 14 településéről 593 diák mérte össze tudását. A verseny eredményhirdetésére április 11-én került sor. Iskolánk tanulói közül a következő diákok értek el kiemelkedő eredményt:
magyar nyelvtan: 
5. osztály:        Nagy Fanni 6. hely felkészítő: Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő
6. osztály: Jobbágy Botond 2. hely, Juhász Szabina 3. hely, Vicze Sára 6. hely felkészítő: Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő
matematika:     
5. osztály:  Bozsits Zsófia 3.hely, Misik Bence 4. hely  felkészítő: Király Gyuláné tanárnő
6. osztály: Jobbágy Botond 4. hely, Futó Dániel 6. hely felkészítő: Tóth Sándor tanár úr
7. osztály: Dörnyei Botond  2. hely, Bogyai Gergő 3.hely felkészítő: Tóth Sándor tanár úr
Az elért eredményekhez szívből gratulálunk, az első hat helyezett közé bekerülő diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.


Dombóvár Város Könyvtára meseíró pályázatot hirdetett a Meseírás Napja alkalmából, melynek eredményhirdetésére április 7-én került sor. A pályázatra egy-egy mesével két kategóriában nevezhettek a gyerekek. Juhász Szabina 6.n osztályos tanuló Az álmodó című meséjével a második kategória első helyezését érte el. Az 5.n osztályba járó Deverdics Lorina Oreo-szimat címet viselő meséjével 2. helyezett lett. Gratulálunk, Szabina és Lorina osztályfőnöki dicséretben részesül. A gimnáziumból még tíz 5. és 6. osztályos diák írt mesét, őket emléklappal és kis ajándékkal jutalmazta a könyvtár. A diákok munkáját Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő segítette.


Április 8-án, városunk születésnapján adták át a képviselőtestület által adományozható ifjúsági díjakat a Tinódi Ház dísztermében. A Buzánszky Jenő- díjat az a diák érdemelheti ki, aki messze a településen túlmutató eredményességgel szerepelt a különböző sportversenyeken. A díjat iskolánk 12.n osztályos tanulója, Fónai Friderika vehette át, aki kitűnő tanulmányi eredménye mellett többszörös kötélugró diákolimpiai bajnok. Szívből gratulálunk!


A magyar költészet napján, április 11-én rendezték meg Tamásiban a József Attila szavalóversenyt, melyen iskolánk 9.a osztályos tanulója, Tasi Sándor Márk 2. helyezést ért el. A diákot Bertáné Bozsér Bernadett tanárnő készítette fel. Gratulálunk, Márk osztályfőnöki dicséretben részesül.


Az április 11-én Gödöllőn megrendezésre kerülő Országos Mezei Futó Diákolimpián elképesztő bravúrt hajtott végre Tóth Lili Anna, iskolánk 12.c osztályos tanulója. Lili óriási fölénnyel nyert, ezzel hetedszerre lett diákolimpiai bajnok. Diákjaink csapatban is szép eredményeket értek el. VI. korcsoportos lányok: 5. helyezés, a csapat tagjai: Tóth Lili Anna 12.c, Harmati Gréta 11.b, Fónai Friderika 12.n, Tonács Dóra 11.a, Turi Bianka 11.a.
V. korcsoportos lányok: 19. helyezés, a csapat tagjai: Strijk Johanna 10.b, Simon Kati 10.b, Csizmadia Kitti 9.b, Kovács Klaudia.  IV. korcsoportos fiúk: 6. helyezés, a csapat tagjai: Strijk Barnabás 7.n, Esküdt Mihály 7.n, Tar Dávid 7.n, Nagy Ákos 7.n, Ács Levente 7.n.
A diákok testnevelői: Kovács Péter tanár úr, Tancsa Norbert tanár úr, Fehérvári Levente tanár úr, Virovecz Richárd tanár úr, edzőjük Fazekas Gáspár tanár úr. Szívből gratulálunk, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek!

Április 12-én főzőversenyt rendeztünk iskolánkban, amelyre kilenc osztály adta be nevezését. Pár perccel 14 óra után már vígan lobogtak a fahasábok az erre az alkalomra kialakított tűzrakó helyeken, dolgoztak a szeletelő kések és forrt a víz a bográcsokban, így nemsokára ínycsiklandó illatok emelkedtek a levegőbe. A kellemes idő és a közös munka kiváló hangulatot eredményezett. Az elkészült, jeligével továbbított fogásokat hatfős zsűri értékelte többféle szempont alapján, végül a következő eredmények születtek: első lett a 12.A osztály csapata „vadmalacka” jeligével, második a 10.B osztály „fürdős B” név alatt, harmadik a 11.N főztje „bucik” jeligével. Minden induló osztálynak szívből gratulálunk és köszönjük a részvételt! A díjazott osztályok oklevelet és ajándékcsomagot vehettek át. Az okleveleket Lukács Karolina 11.A osztályos tanuló készítette, a DÖK ötlete alapján a programot Albrecht Ferenc tanár úr szervezte. A további képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére április 20-án (csütörtökön) és 21-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 4.978 Ft, a kedvezményes: 2.489 Ft.

Március

 

1

2017. április 6-án (csütörtökön) a Város Hete rendezvénysorozat keretében a Magyar Földrajzi Társaság Tolna Megyei Osztálya előadást tart a gimnázium könyvtárában 15,30 perces kezdettel.
Az előadás témája: Dombóvár és a környező települések közreműködésével létrehozandó Kapos-hegyháti Natúrpark bemutatása
Előadók: Dr. Kiss Gábor, a Magyar Natúrpark Szövetség szakértője és Dr. Szenyéri Zoltán iskolánk igazgatója
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a rendezvényre.

Március 17-én került megrendezésre Szekszárdon a Bendegúz nyelvÉSZ verseny megyei döntője. A versenyen Kőszegi Szabolcs 8.n osztályos diákunk 6. helyezést ért el. Felkészítője Krommer Anita tanárnő volt. Gratulálunk, Szabi osztályfőnöki dicséretben részesül.

Március 28-án rendezték meg Bonyhádon a Megyei Mezei Futó Diákolimpiát, melyen iskolánk diákjai kiválóan szerepeltek. Az egyéni eredmények közül a következő diákok teljesítménye kiemelkedő: Tóth Lili Anna (12.c) I. helyezés, Esküdt Mihály (7.n) I. helyezés, Strijk Barnabás (7.n) II. helyezés, Strijk Johanna (10.a) IV. helyezés. Diákjaink csapatban kivívott nagyszerű eredményeikkel a gödöllői országos döntőbe jutottak.
VI. korcsoportos lányok: I. helyezés, a csapat tagjai: Tóth Lili Anna 12.c, Harmati Gréta 11.b, Fónai Friderika 12.n, Tonács Dóra 11.a, Turi Bianka 11.a
V. korcsoportos lányok: II. helyezés, a csapat tagjai: Strijk Johanna 10.b, Simon Kati 10.b, Csizmadia Kitti 9.b, Kovács Klaudia 9.b, Bódog Vanessza 10.a
IV. korcsoportos fiúk: I. helyezés, a csapat tagjai: Strijk Barnabás 7.n, Esküdt Mihály 7.n, Tar Dávid 7.n, Nagy Ákos 7.n, Ács Levente 7.n
A diákok testnevelői: Kovács Péter tanár úr, Tancsa Norbert tanár úr, Fehérvári Levente tanár úr, Virovecz Richárd tanár úr, edzőik: Tarr Imre és Fazekas Gáspár tanár urak. Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk az országos döntőben!

Az április 28-án tartandó diáknapon ezúttal is igyekszünk minél több sporteseményt szervezni. Akik a diáknapon sportolni szeretnének, tájékozódjanak a fiúöltöző melletti faliújságon, hogy milyen sportok közül választhatnak. A jelentkezésre ez a hét áll rendelkezésetekre (március 28-31.) Megfelelő létszámú csapat esetén fociból selejtező mérkőzéseket rendezünk az előző évek mintájára.

Az idei tanévben nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Fodor József Országos Biológia Verseny a Somogyi Műszaki, Természettudományi és Gazdasági Szakemberek Egyesületének (SOMTESZ) szervezésében március 10-én, Kaposváron. Az írásbeli feladatsort az ország neves gimnáziumaiban és szakgimnáziumaiban természettudományos tagozaton tanuló diákok töltötték ki. A 9-10. évfolyam együttes korcsoportjában több mint 100 tanuló indult, köztük Birtalan Luca 9.n. osztályos tanuló a 20. helyen végzett. Ebben a mezőnyben 31. helyezett lett Simonics Liliána 9.n. osztályos diák, a 9.a osztályba járó Somlyai Flóra pedig 35. A 12. évfolyamon Kiss Luca (12.c) 15., Gelencsér Dalma (12.c) 20. helyezést ért el. A diákokat Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő készítette fel. Gratulálunk, Lili és Flóra osztályfőnöki dicséretben, a többi tanuló igazgatói dicséretben részesül.

Március 23-án rendezték meg a József Attila Általános Iskolában a német nemzetiségi szavalóversenyt. A verseny egyik részében egy szabadon választott német verset kellett előadniuk a versenyzőknek, majd egy ismeretlen szöveg felolvasása volt a feladat. A megmérettetésen nagyon ügyesen szerepeltek iskolánk diákjai. Nagy Fanni 5.n osztályos tanuló első helyezett lett. Felkészítője Dicsőné Kohlmann Csilla tanárnő volt. A 6.n osztályba járó Juhász Szabina 2. helyezést ért el. Felkészítője Dr. Szóka Bernadett tanárnő volt. A 7.n osztályba járó Máté Tamás oklevélben részesült, a diák szintén Dicsőné Kohlmann Csilla tanárnő tanítványa. Fanni és Szabina ügyes szereplésének köszönhetően továbbjutott az április 6-án Szekszárdon megrendezendő megyei fordulóba. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk nekik!

Március 23-án került sor a Mezei Futó Diákolimpia körzeti bajnokságára Dombóváron.
Az utóbbi évek legnépesebb versenyén iskolánk több csapattal is képviseltette magát.
Minden résztvevő tanulónk szívvel-lélekkel küzdött, ami meghozta az eredményt. Egyéni versenyben kimagasló teljesítményt ért el Strijk Barnabás 7.n osztályos diákunk, aki megnyerte korosztályának futamát. Második helyezésével szintén jól szerepelt Esküdt Mihály 7.n osztályos diák. Az egyéni teljesítmények közül kiemelendő még a 6.n osztályba járó Tancsa Léna 5. helyezése. Iskolánk két csapat is a dobogóra állhatott a verseny végén. A III. korcsoportos fiúk csapata bronzérmes lett. Az együttes tagjai: Vass Benedek 5.n, Szücs Levente 6.n, Gombos Marcell 6.n, Gombos Csongor 6.n, Rákosfalvi Soma 6.n. A IV. korcsoportos fiúk versenyében győzedelmeskedett iskolánk 7.n osztályos diákokból álló csapata, akik így továbbjutottak a mai napon, március 28-án Bonyhádon megrendezésre kerülő megyei fordulóba. A csapat tagjai: Strijk Barnabás, Nagy Ákos, Esküdt Mihály, Ács Levente, Tar Dávid. Minden résztvevőnek gratulálunk, a megyei fordulóban versenyző diákoknak további sok sikert kívánunk!

Idén a 9.b osztály műsorával emlékeztünk meg 1848. március 15-re. Ezúton köszönjük a műsort a szervezőnek, Batka Ágnes tanárnőnek, valamint az előadás zenei részének kivitelezésében segédkező pedagógusoknak, Tarrné Naszádos Katalin és Juhász Rita tanárnőknek. Köszönet illeti a március 15-i színházelőadást felelevenítő műsor szereplőit, a 9.b osztály diákjait. Az előadás különös erénye volt, hogy az osztály összes tanulója vállalta a szereplést. A megmelékezés főszereplői a következő tanulók voltak: Bertók Norbert, Fazekas Fióna, Erős Viktor, Molnár Martin, Gephart Kevin, Till Nikolett, Kovács Ágnes, és Kovács Klaudia. Az iménti tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek.  Az ünnepségen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.


Március 20-án iskolánk adott otthont a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett Fair play focikupának, melyen a „hazai” csapatok nagyon magabiztosan szerepeltek. A fiúk megnyerve a tornát továbbjutottak a megyei döntőbe. A másik fiú csapatunk 3. helyezett lett. A lányok csapata a 3. helyen végzett. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!


A Tinódi Ház (Dombóvári Művelődési Ház) március 29-én (szerdán) 17 óra 30 perctől fotó szakkört indít. Minden fotózás iránt érdeklődő diákot szeretettel várnak! A szakkör vezetője Nagy Csaba, őt kell keresni a fenti időpontban.  

A Jedlik Ányos fizikaverseny regionális fordulója március 1-jén került megrendezésre. Ez alkalommal is kiválóan szerepeltek az Illyés Gyula Gimnázium 8.n osztályos diákjai: Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs, és Márton Norbert. A 90 % feletti teljesítményükkel I. díjban részesültek a diákok, és továbbjutottak a Nyíregyházán megrendezésre kerülő országos döntőre. A tanulók fizika tanára Tóth Sándor, felkészítő tanáruk Embersitsné Bóta Éva. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Március 17-18-án került megrendezésre a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Glasperlenspiel német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti országos verseny, melyen iskolánk tanulói is részt vettek. Az I. kategóriában induló tanulóknak rövid, vidám történeteket kellett olvasnia a versenyre, majd az egyik általuk kiválasztott történetet modellezni. A döntőben a maketten megjelenített történet szóbeli bemutatása mellett egy írásbeli feladatlapot kellett megoldania a tanulóknak. Bor Bernadett 8.n osztályos diák a 7., osztálytársa, Spráger Lina a 8. helyen végzett a szoros küzdelemben. A II. kategóriában induló versenyzőknek Németország egyik tartományáról kellett előzetesen egy ppt bemutatót készítenie, majd ezt előadni a zsűri előtt, ezen túl pedig egy a témához kapcsolódó feladatlapot kellett kitölteniük. Boczor Virág 10.n osztályos tanuló a 9. helyen végzett. A diákokat dr. Markóné Szabó Laura tanárnő készítette fel. Gratulálunk, a tanulók igazgatói dicséretben részesülnek.

Március 18-án rendezték meg Debrecenben az Úszó Diákolimpia országos döntőjét, melyen szenzációs eredményt ért el az iskolánkat képviselő Király Dániel. 5.n osztályos diákunk 50 m hátúszásban első helyezett lett, s így országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett. Emellett Dani 50 m gyorsúszásban egy 4. helyezést is elért. A versenyző testnevelője Kovács Péter tanár úr, edzője Virovecz Richárd tanár úr. Szívből gratulálunk, további szép sikereket kívánunk! Dani igazgatói dicséretben részesül.   

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy március 18-án a Szekszárdon megrendezett XXII. Széki Kupán eredményesen szerepeltek a Dombóvári Karatesuli versenyzői. Iskolánk 5.n osztályos tanulója, Kovács Adriána a rangos megmérettetésen formagyakorlatával aranyérmet, küzdelemben pedig ezüstérmet szerzett. A diákot Szabó Csaba edző készítette fel. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

 

Kiválóan szerepeltek a Dombóvári Illyés Gyula gimnázium diákjai a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. korcsoportos versengésének országos döntőjében, amelyet 2017. március 12-én, a tatai edzőtáborban rendeztek meg.
A csapatoknak az 1896-os athéni olimpia nemzetközi és magyar, a 2016-os olimpia magyar sikereiről, a magyar birkózók olimpiai eredményeiről, a magyar paralimpiai bajnokokról és az olimpiai jelképekről kellett igen nehéz feladatokat megoldani. Iskolánk gárdáját Bor Bernadett 8. n, Berta Boldizsár 6. n, Kőszegi Gergő 8. n, Kőszegi Szabolcs 8. n osztályos diákok alkották, s a rangos mezőnyben a 4. helyen végeztek. A felkészítő tanár Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr volt. A diákoknak gratulálunk, igazgatói dicséretben részesülnek.1

Iskolánk csapata Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úrral, a kép bal szélén Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus, a zsűri elnöke látható

A Szilárd Leó megyei fizikaversenyre március 9-én került sor Pakson. A dombóvári gimnázium két tehetséges 12. b osztályos diákja szoros versenyben bizonyította biztos fizikai ismereteit. Bencs Kevin végül ötödik helyen végzett, Németh Margaréta pedig nyolcadik helyezett lett. Tóth Sándor tanár úr mindkét tanítványa külön dicséretben is részesült. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.  

Március 14-én, kedden a harmadik és a negyedik órában tartjuk iskolai ünnepségünket a Művelődési Ház színháztermében. A rendezvényre ünnepi öltözetben (fehér ing, sötét alj, ünneplős cipő) jelenjetek meg! Minden osztály az osztályfőnökénél érdeklődjön, hogy melyik órában fogja megtekinteni a műsort.

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére március 9-én (csütörtökön) és 10-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 6.566 Ft, a kedvezményes: 3.283 Ft.

A Bendegúz Nyelvész Verseny megyei fordulójába jutottak a következő diákjaink: Szabó Kendra Lara (5.n) és Jobbágy Botond (6.n), a két tanuló felkészülését Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő segíti. A nyolcadikosok közül Kőszegi Gergő és Kőszegi Szabolcs képviseli iskolánkat a megyei döntőben, akik Krommer Anita tanárnő tanítványai. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!


A Varga Tamás Matematikaverseny második fordulójába jutott és ott kiválóan szerepelt iskolánk két diákja. A megyei megmérettetésen Kőszegi Szabolcs 8.n osztályos diák 2. helyezést ért el, osztálytársa, Kőszegi Gergő 4. helyen végzett. A tanulókat Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő készítette fel. Gratulálunk, Szabolcs és Gergő osztályfőnöki dicséretben részesül!


Március 6-án rendezték meg Bonyhádon a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának eredményhirdetését, melyre meghívót kapott több dombóvári gimnazista is. Bozsits Zsófia 5.n osztályos tanuló 6. helyezett lett, felkészítője Király Gyuláné tanárnő volt. A hatodikosok mezőnyében 5. helyen végzett Futó Dániel, akinek Tóth Sándor tanár úr segített a felkészülésben. A legjobb tíz nyolcadikos versenyző közé két diákunk is bekerült. Kőszegi Gergő 3., Kőszegi Szabolcs 6. helyezett lett. Felkészítőjük Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanárnő volt. Gratulálunk a szép eredményekhez, a díjazott diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek! Március 6-án váltak ismertté a 9-12-es diákok számára meghirdetett Gordiusz Matematikaverseny eredményei is. A versenyen Király Gyuláné tanárnő tanítványa, Hoffman Bence 11.a osztályos tanuló 8. helyezett lett. Balogh Réka (11.b) 10. helyen végzett, a tanuló dr. Urbánné Patkás Márta tanárnő diákja. 11. lett Pálfi Balázs (11.a), akit a felkészülésben Király Gyuláné tanárnő segített. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek!


Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk tanulója a Dombóvári Karatesuli csapatával ismét szép sikereket ért el március 4-én egy Ajkán megrendezett nemzetközi versenyen. Kovács Adriána 5.n osztályos tanuló formagyakorlatban 1. helyezett lett, küzdelemben 2. helyen végzett. Csapatban két társával együtt egy 1. és egy 3. helyet szerzett, így elnyerte a legeredményesebb leány versenyzőnek járó serleget is. Adriána Szabó Csaba edző tanítványa. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Február

 

1

 

Az Implom József helyesírási verseny megyei fordulójában ügyesen szerepeltek iskolánk diákjai. Pápai Fruzsina 10.n osztályos tanuló ötödik helyezett lett, a diákot Csernák-Szuhánszki Debóra tanárnő készítette fel. Hetedik helyen végzett Nagy Amanda 10.b osztályos tanuló, aki Hajós Károly tanár úr tanítványa. Gratulálunk!

Február 16-án került megrendezésre Tolnán a Ránki György történelem verseny megyei fordulója, melyen eredményesen szerepeltek iskolánk diákjai. Második helyezett lett, s ezzel továbbjutott a regionális döntőbe Göblyös Csenge 10.b osztályos diákunk. Az ötödik helyen végzett Miklós Dóra 10.b osztályos tanuló, aki osztályfőnöki dicséretben részesül. A versenyzőket Hajós Károly tanár úr készítette fel. Csengének további sok sikert kívánunk a zalaegerszegi döntőben!

Február 17-19-én rendezték meg Karcagon az Asztalitenisz Diákolimpia országos döntőjét, melyen a megyei első helyezettek vehettek részt. Tolna megye győzteseként iskolánkat a Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs, Koller Patrik összetételű trió képviselte, akik a 9-12. helyen végeztek. A tanulókat Kocsis Károly készítette fel. Gratulálunk, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek.

A Glasperlenspiel német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti verseny második fordulójába jutottak a következő diákjaink: Spráger Lina (8.n), Bor Bernadett (8.n), és Boczor Virág (10.n). A diákokat Dr. Markóné Szabó Laura tanárnő készítette fel. A döntőre március 17-18-án kerül sor a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. További sok sikert kívánunk!

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy az iskolánkba járó Kovács Adriána 5.n osztályos tanuló a Dombóvári Karatesuli csapatával szép eredményeket ért el február 18-án Hajdúnánáson egy nemzetközi meghívásos versenyen. Adriána két társával együtt csapatban aranyérmet szerzett, formagyakorlatban a 9-16., küzdelemben az 5-8. helyen végzett. A sportolókat Szabó Csaba edző készítette fel a megmérettetésre. Gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!

Február 26-án került megrendezésre Dombóváron a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos elődöntője, melyen kiválóan szerepeltek iskolánk tanulói. A Bor Bernadett (8.n), Berta Boldizsár (6.n), Kőszegi Gergő (8.n), Kőszegi Szabolcs (8.n) összeállítású csapat a második helyet szerezte meg, ezzel továbbjutott az országos döntőbe. A diákokat Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr készítette fel. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

Február 4-én ötödik alkalommal került megrendezésre a Karászi Imre tanár úr emlékére szervezett focitorna. A meghívást elfogadó 6 csapat színvonalas, kemény, de sportszerű küzdelemben döntötte el a díszes serlegek sorsát. Iskolánk fiatal csapata első ízben érdemelte ki a legfényesebb kupával járó első helyezést, mely mellett 2 különdíjat is bezsebelt. A díjakat és az emlékplaketteket Ifj. Karászi Imre tanár úrtól – a rendezvény megálmodójától – vehették át a győztesek. A győztes csapat tagjai: Bertók Norbert 9.b, Binder Márió 8.n, Kismester István 8.n, Nagy Ákos 7.n, Strijk Barnabás 7.n, Tar Dávid 7.n, Ács Levente 7.n, Bedő Lázár 7.n. Iskolánk két diákja részesült különdíjban: Bertók Norbert a legjobb kapusnak, Nagy Ákos a legjobb mezőnyjátékosnak járó díjat vehette át. Az egyesületbe járó tanulók felkészítője Óliás Zsolt tanár úr. Nagyon gratulálunk a csapatnak!

Február 9-én került megrendezésre Bonyhádon a Röplabda Diákolimpia megyei selejtezője, melyen iskolánk csapata a 3. helyen végzett. A Kovács Péter tanár úr által felkészített együttes tagjai voltak: Futó Luca 12.c, Vida Laura 12.c, Varsányi Fanni 12.c, Magyarfalvi Eszter 12.c, Nyisztor Evelin 12.c, Simon Szilvia 11.n, László Edina 11.b. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

Örömmel értesültünk róla, hogy a január 28-án Nagykanizsán megrendezett Országos Kötélugró Bajnokságon nagyon ügyesen szerepelt Poth Petra 9.a osztályos diákunk. A 30 másodperces gyorsasági versenyszámban Petra a 3. helyen végzett, a 3 perces gyorsasági számban 5. lett, a szabadon választott gyakorlatával pedig a 12. helyet sikerült elérnie, ezek alapján az összesített mezőny 8. helyén végzett. A versenyző edzői: Bauer Attiláné és Bauer Ákos. Szívből gratulálunk, további sok sikert kívánunk!


Iskolánk két csapattal is részt vett február 7-én a bátaszéki II. Géza Gimnáziumban megrendezett megyei művelődéstörténeti versenyen. A Horváth Dorottya, Csapó Zétény, Gyugyi Tamás 9.a osztályos diákokból álló csapat 2. helyen végzett. Felkészítőjük Kovács Erzsébet tanárnő volt. A 11.a osztályos Lukács Karolina, Biró Noémi, Tálos Ádám összeállítású csapat az 5. helyet szerezte meg. A diákokat Juhász Viktória tanárnő készítette fel. Gratulálunk a szép eredményekhez, a tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére február 16-án (csütörtökön) és 17-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 5.969 Ft, a kedvezményes: 2.985 Ft.

2017. február 6-án, hétfőn 16 óra 30 perckor továbbtanulási tájékoztatót tartunk a könyvtárban a felvételi eljárásról, a pontszámításról, a lehetőségekről a tizenegyedikes és a tizenkettedikes diákok és szüleik részére. Kérjük, mindenki írja be az ellenőrzőjébe, hogy ezen a napon, 2017. február 6-án 17 órától szülői értekezletet tartunk. A szüleitek megjelenésére feltétlenül számítunk!

Január

 

1

Kedves Negyedikes és Nyolcadikos Diákok! Kedves Szülők!

A mellékelt link alapján letölthetők a következő tanévre szóló hivatalos küldendő dokumentumok.
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/2017/KIFIR_adatlapcsomag.pdf
A tanulói adatlapot a lapon feltüntetett Felvételi Központba (Győr) kell eljuttatni tértivevényes küldeményként. Csatolni nem kell hozzá semmit, a központ ez alapján fogja listába venni a diákokat. Nagyon fontos, hogy a tanuló oktatási azonosító számát pontosan kell feltüntetni (ez a diákigazolványon is megtalálható).

A jelentkezési lapot a középiskolához kell eljuttatni. A nyolcadikosok esetében az általános iskola minden esetben egyeztetni szokott a diákokkal és szüleikkel és együtt küldi el azokat a jelentkezési idő lezárulta előtt. (2017. február 15. előtt)
A jelentkezési lapon a 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredményeket kell feltüntetni.
A negyedikesek esetében a szülőnek joga van ahhoz, hogy az általános iskola ellenjegyzése nélkül is eljuttassa hozzánk a jelentkezési lapot. (Természetesen jobb lenne, ha az egyeztetés az általános iskolával ebben az esetben is megtörténne.) A diákoknál a 3. év végi és a 4. félévi bizonyítvány másolatot kell csatolni a jelentkezési lap mellé. Nagyon fontos, hogy a tanuló oktatási azonosító számát pontosan kell feltüntetni (ez a diákigazolványon is megtalálható).

Mindkét dokumentumon fel kell tüntetni az iskola OM azonosítószámát, telephelykódját és a választott tagozatok kódjait.
OM azonosító: 036379
Telephelykód: 001
A KIFIR rendszerben közölt tanulmányi területek és a hozzájuk tartozó kódok:

 

0001               4 évfolyamos gimnáziumi oktatás, emelt szintű természettudományos képzés (biológia, fizika, kémia)

0002               4 évfolyamos gimnáziumi oktatás, emelt szintű matematika-informatika képzés

0003               4 évfolyamos gimnáziumi oktatás, emelt szintű humán képzés (magyar nyelv és irodalom, történelem)

0004               4 évfolyamos gimnáziumi oktatás, általános képzés

0005               4 évfolyamos gimnáziumi oktatás, emelt szintű német nyelvi képzés

0006               4 évfolyamos gimnáziumi oktatás, emelt szintű angol nyelvi képzés

0007               8 évfolyamos gimnáziumi oktatás, angol emelt szintű képzés

0008               8 évfolyamos gimnáziumi oktatás, német nyelvoktató kisebbségi képzés

Ha bárkinek kérdése lenne a jelentkezéssel kapcsolatosan forduljon hozzánk bizalommal a 74/466-336-os telefonszámon és a hivatalos e-mail címünkön (illyes.dombovar@gmail.com).

Az Asztalitenisz Diákolimpia megyei fordulójában első helyezést értek el iskolánk nyolcadikos diákjai. A Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs, Koller Patrik alkotta csapat így továbbjutott az országos döntőbe. A diákok edzője Kocsis Károly. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!


Január 4-én rendezték meg Zalaegerszegen a Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, melyen iskolánk együttese a 17. helyen végzett. A Németh József tanár úr által felkészített csapat tagjai voltak: Heisz Domonkos 11.b, Szabotin Zalán 11.b, Uzonyi Zalán 11.b, Csáki Benedek 11.n, Vicze Kristóf 12.n, Árok Attila 12.b, Kovács Armand 12.c, Csapó Tomaj 10.b, Csapó Zsombor 10.b, Biró Máté 11.a, Molnár Martin 9.b. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.


Január 6-án, pénteken a Magyar Vöröskereszt Dombóvári Szervezete véradást szervezett iskolánkban a vérellátásban kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel. Intézményünkből 25 tanár és diák vállalta a segítséget, amit ezúton szeretnénk szívből megköszönni. A véradó diákok névsora: Árok Attila, Hembach Roland, Erdei Lilla, Balogh Barbara, Bödör Bence Péter, Rab Virág, Szekeres Alexandra, Csidre Anita Alexandra, Varga Emese, Tóth Virág Eszter, Tóth Julianna, Burprich Daniella Luca, Szabó Zulejka, Szalai Gergő, Sipos Tamás, Ambrus Sára Kata, Futó Luca, Vida Laura, Király András, Kuti Gergely, Strijk Vince Harald, Valki Zsófia, Kányádi Kinga.


Január 12-én rendezték meg Bonyhádon az Úszó Diákolimpia megyei fordulóját. A versenyen a következő eredmények születtek:
II. korcsoport
Király Dániel 5.n 50m hátúszás 1. hely -> országos döntőbe jutott; 50m gyorsúszás 1. hely -> országos döntőbe jutott

III. korcsoport B. kategória
Gombos Csongor 6.n 100m gyorsúszás 7. hely
Miklós Benedek 6.n 100m gyorsúszás 8. hely
Tóth Eszter 6.n 50m mellúszás 5. hely
Balogh Mátyás 6.n 50m mellúszás 6. hely
Gombos Marcell 6.n 50m mellúszás 7. hely 
4x50m leány gyorsváltó (Pápai Dorottya 6.n- Tóth Lenke 5.n- Tóth Eszter - Szabó Kendra 5.n) 4. hely
4x50m fiú gyorsváltó (Gombos Csongor - Gombos Marcell - Horváth Boldizsár 6.n-  Miklós Benedek 6.n) 4. hely

Gratulálunk, Király Daninak az országos döntőben nagyon sok sikert kívánunk!

Azok a diákok, akik közösségi szolgálatot végeztek decemberben a Máltai Szeretetszolgálat adománygyűjtésén, illetve csomagot vittek ki a 80 év feletti időseknek, írják be a naplójukba a teljesítéseket, és keressék meg Gyarmati Gyöngyi igazgatóhelyettest ezen a héten, aki aláírásra továbbítja a dokumentumokat az illetékes fogadó szervezeteknek.

December

 

1

Kedves Negyedikes Diákok! Kedves Szülők!

A nyolcosztályos tagozat iránt érdeklődő kisdiákok és szülők számára 2017. január 10-én (kedden) nyílt napot tartunk. A kedves vendégek 14 órától matematika és magyar órákat tekinthetnek meg iskolánk 5-6. osztályában, majd ezután tájékoztatót tartunk a tagozat értékeiről, előnyeiről, a jelentkezés feltételeiről.

 

A Diákönkormányzat az idei tanévben is megrendezte karácsony közeledtével a teremdíszítő versenyt iskolánkban. Az osztályok ennek köszönhetően díszbe öltöztették termeiket az advent időszakára. A diákokból és tanárokból álló zsűri a tegnapi napon értékelte a dekorálást. Köszönjük az osztályok közreműködését, gratulálunk mindenkinek!
1. 12.c
2. 9.a
3. 12.n
4. 10.b
5. 8.n
6. 9.n


Kedden, december 20-án rövidített, 30 perces órák lesznek, 10 perces szünetekkel.  Az első hat órát tartjuk meg. Kérjük, hogy a karácsonyi műsorokat minden osztály ezen a napon mutassa be. A keddi napon menza nem lesz. A téli szünet december 21-től január 2-ig tart. A szünetben az iskola zárva lesz. Az első tanítási nap január 3-a, kedd. Mindenkinek áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

December 8-9-én rendezték meg a Városi Floorball bajnokságot, melyen iskolánk diákjai is részt vettek. A versenyen a következő eredmények születtek: a 3. korcsoportos lányok közt 4. helyezést értek el a következő diákjaink: Tancsa Léna 6.n, Sirankó Zsófia 6.n, Pápai Dorottya 6.n. A 3. korcsoportos fiúk közt 2. helyen végeztek a 6.n osztályos tanulók: Berta Boldizsár, Balogh Mátyás, Futó Dániel, Óvári Márton, Besenyei Zsombor, Miklós Benedek. A 4. korcsoportos lányok versenyében 3. helyezést ért el: Óliás Dóra 9.n, Petró Dorottya 9.n, Fetzer Janka 9.n, Tavasz Petra 9.a, Somlyai Flóra 9.a. A 4. korcsoportos fiúk közt 2. helyen végzett a Szőcs Levente 9.n, Tasi Sándor Márk 9.a, Márfai András 9.n, Kőszegi Gergő 8.n, Kőszegi Szabolcs 8.n, Márton Norbert 8.n összeállítású csapat.  Gratulálunk!

December 13-án rendezték meg Ajkán a Floorball Diákolimpia országos elődöntőjét, melyen ügyesen szerepeltek iskolánk diákjai. A 9 csapatos selejtezőtornán a gimnázium együttese a 4. helyet szerezte meg. A csapat tagjai voltak: Bencs Kevin 12.b, Szőcs Levente 9.n, Tasi Sándor Márk 9.a, Rózsás János 9.b, Gephart Kevin 9.b. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

 

Gratulálunk
Dr. Szőke Sándornénak,
a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
nyugalmazott középiskolai tanárának, gyémántdiplomájának átvétele alkalmából
„Illendőképpen élni – ez az ember nagy és dicső mesterműve.” (Montaigne)
                                                                                  Montaigne

2016. november 26-án (szombaton) a nyolcosztályos tagozat megalapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen adták át Dr. Szőke Sándornének, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium egykori történelem-földrajz szakos tanárának, neves helytörténésznek, egykori egyeteme, a Szegedi Tudományegyetem által adományozott gyémántoklevelet. A rangos elismerést azok érdemelhetik ki, akik 60 évvel korábban szerezték meg tanári végzettségüket.nagyika
Dr. Szőke Sándorné 1931. október 26-án született Békéscsabán. Tanulmányait az Elemi Iskola után a Polgári Leány Iskolában folytatta. 1947-től az Evangélikus Luther Leány Líceumba járt Szarvason. 1951-től a Szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán tanult történelmet, majd 1952-től földrajz-geológia szakra járt. Történelmi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán fejezte be 1962-ben.
1956-ban friss diplomásként férjével Dombóvárra került, ahol 1958-ig a Zrínyi Ilona Általános Iskolában dolgozott. 1958-tól nyugdíjazásáig a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium (korábban Gőgös Ignác Gimnázium) földrajz-történelem szakos tanára volt. A gimnáziumban mindkét tárgyat tanította, több éven keresztül vezette a földrajz-történelem munkaközösséget. Mindezzel párhuzamosan férjével bekapcsolódtak a Dombóvár környéki régészeti és honismereti munkákba. 1975-ben ásatásokon vettek részt a Békatónál, majd 1981-től bekapcsolódtak az egykori római település, Iovia feltárásába Alsóhetényben. 1983 és 1989 között a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet középiskoláinak történelem szaktanácsadójaként is tevékenykedett.
Számos nagy értékű helytörténeti témájú publikációval rendelkezik. A Dombóvárra került Kossuth-emlékmű kutatója, a Kossuth-kultusz emlékeinek gyűjtője, kiállítója a helyi múzeumban, a Horvai szoborcsoport országos ismertetője.
Férjével, Dr. Szőke Sándorral (1932 - 2005), a dombóvári gimnázium földrajz-geológia - kémia szakos tanárával hosszú évek gyűjtőmunkájának megkoronázásaként 2001. szeptember 22-én megnyitották a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményt, mely 2003 óta múzeumként működik. 2005-ig a vezetéssel járó feladatokat is ellátták. Férje halála után továbbra is aktív, tanácsadói, segítő szerepet vállal a múzeum életében.
Pedagógus életpályáját 1977-ben az „Oktatásügy kiváló dolgozója” elismeréssel, 1982-ben Kiváló pedagógusi címmel ismerték el. 2000-ben Dombóvár Város Elismerő Díszjelvényével ismerték el kiemelkedő tanári, helytörténészi, közéleti munkásságát.
Dr. Szőke Sándorné, Marika néninek iskolánk nevelőtestülete és tanulóifjúsága nevében még sok aktív tevékenységben, egészségben eltöltött esztendőt kívánunk!

A december 14-én megrendezett pécsi regionális olasz versenyen Ambrus Sára 12. a osztályos tanuló második helyezést ért el az élőbeszéd kategóriában. Felkészítő tanára Juhász Viktória tanárnő volt. Fordítás kategóriában Forgács Fanni 10.n osztályos tanuló a harmadik helyezést érte el. Egyéni ének kategóriában Kalocsa Lilla 10.b osztályos tanuló második, Kienle Liána 10.a osztályos tanuló harmadik helyezéssel zárta a versenyt. A 10. évfolyam számára megrendezett élőbeszéd kategóriában Nagy Amanda 10.b osztályos tanuló első helyezett lett, Tóth Dániel 10.b osztályos tanuló dicséretben részesült. Felkészítő tanáruk Dr. Szóka Bernadett tanárnő volt. Szívből gratulálunk az eredményekhez, a diákok igazgatói dicséretben részesülnek. 


Felhívjuk a figyelmét azoknak a diákoknak, akik a Máltai Szeretetszolgálat által szervezett adománygyűjtésre jelentkeztek, hogy a mai naptól, december 15-től indul a gyűjtés a Spar áruházban. Minden diák, aki előzetesen jelentkezett, ellenőrizze, hogy mikorra kell megjelennie az áruházban. A beosztást az osztálytermetekben a faliújságon találjátok meg.


Azok a diákok, akik a 80 év feletti dombóvári időseknek címzett ajándékcsomag osztására jelentkeztek, és még nem vették át a csomagokat, a mai napon tehetik ezt meg a könyvtárhoz vezető folyosón 12.25-től 16.00-ig, illetve a holnapi napon 14.00-ig. A földszinten, a főbejárat mellett található faliújságon találjátok meg a beosztást, hogy kinek, melyik utcába kell eljuttatni a csomagokat. Kérjük, hogy ezt a csomagok átvétele előtt tekintsétek meg. Azokat az ajándékcsomagokat, amiket nem sikerül kézbesítenetek, kérjük, hogy hétfő délelőttig hozzátok vissza az aláíratandó papírral együtt az iskolába. Mindenkinek nagyon köszönjük a segítséget!

 

Örömmel fogadtuk a hírt, hogy iskolánk diákjai nagyon eredményesen szerepeltek december 3-án a Dombóváron megrendezett XI. Karatesuli-Kupán. Az érmet szerző gimnazista diákok eredményei:
Lengyel Dorka 8.n     3 arany- 1 ezüst- 1 bronzérem           
Kovács Adriána 5.n    1 arany- 4 ezüstérem                         
Fábián Bence  10.n     1 arany- 2 ezüst- 2 bronzérem
Futó Dániel 6.n           3 ezüstérem                                       
Jobbágy Botond  6.n  1 bronzérem   

Gratulálunk, további sok sikert kívánunk Szabó Csaba növendékeinek!

 

December 6-án rendezték meg Dombóváron a Farkas Attila Uszodában a Városi Úszó Diákolimpiát, melyen ügyesen szerepeltek iskolánk diákjai. A versenyen a következő eredmények születtek:
Egyéni eredmények:
II. korcsoport: Király Dániel 5.n 50 m hát- és gyorsúszás 1. hely → megyei döntőbe jutott
III. korcsoport B kategória:
Gombos Csongor 6.n 100 m gyorsúszás 1. hely → megyei döntőbe jutott
Miklós Benedek 6.n 100 m gyorsúszás 2. hely
Balogh Mátyás 6.n 50 m mellúszás 1. hely → megyei döntőbe jutott
Gombos Marcell 6.n 50 m mellúszás 2. hely
Tóth Eszter 6.n 50 m mellúszás 1. hely → megyei döntőbe jutott
Váltó:
III. korcsoport B kategória:
Gombos Csongor- Gombos Marcell-Miklós Bendek-Horváth Boldizsár 6.n 4X50 m fiú gyors váltó 1. hely → megyei döntőbe jutottak

Tóth Eszter (6.n)- Szabó Kendra (5.n)- Tóth Lenke (5.n)- Pápai Dorottya (6.n) 4X50 m lány gyors váltó 1. hely → megyei döntőbe jutottak

Nagyon gratulálunk, további sok sikert kívánunk a megyei döntőbe továbbjutott versenyzőknek! A versenyen részt vevő tanulók testnevelője Kovács Péter tanár úr.

 

Komlón került megrendezésre a Regionális Röplabda Kupa december 9-én, melyen iskolánk csapata az előkelő 2. helyen végzett. A Kovács Péter tanár úr által felkészített csapatot a következő tanulók alkották: Futó Luca 12.c, Nyisztor Evelin 12.c, Magyarfalvi Eszter 12.c, Vida Laura 12.c, Varsányi Fanni 12.c, Simon Szilvia 11.n, László Edina 11.b. Gratulálunk a szép eredményhez, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek!

 

Gimnáziumunk december 2-án, pénteken tartotta a Szuhay-Sportcentrumban a hagyományos szalagavató ünnepségét, ahol a szalagok feltűzése után a végzős osztályok táncát és kisfilmjét nézhették meg a jelenlevők. A 11. osztályosok tartalmas műsorral köszöntötték a végzősöket. A műsor összeállításában és kivitelezésében szerepet vállaló tanulók igazgatói dicséretben részesülnek: 10.b: Kalocsa Lilla, 10.n: Tulézi Zalán, 11.a: Kalocsa Luca, 11.b: Pallos Marcell, Harmati Gréta, Uzonyi Zalán, Szabotin Zalán, 11.n: Tobak Zsófia, 12.c: Hurta Márió, Király András, Szalai Gergő, Vati Soma, Szarvas Dániel 9.b. Hálás köszönetünket fejezzük ki a szalagtűző ünnepség rendezésében közreműködő valamennyi tanulónak és pedagógusnak: dr. Markóné Szabó Laura tanárnőnek, Dicsőné Kohlmann Csilla tanárnőnek, Pap Gabriella tanárnőnek, Tillman Gábor tanár úrnak.

A szalagavatón készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

November 24-én a Tinódi Ház színháztermében nagyszabású gálaműsor keretében bizonyították iskolánk diákjai sokoldalú tehetségüket. A gimnáziumban 1994-ig visszanyúló, nagy hagyománya van a bemutatkozó esteknek, melyek a tanulmányok melletti tevékenységek nagyközönség előtti előadásának fórumai. A két felvonásos műsorban változatos műsorszámokat mutattak be a négy- és nyolcosztályos gimnazisták. A zeneiskolás gimnazista diákok fúvós-, ütőhangszeres, zongorás, valamint táncos produkciókkal léptek fel különböző formációkban. A muzikális vonalat a hangszereken túl több rendkívül színvonalas énekes produkció képviselte, melyek közt szerepelt mai kortárs zenei feldolgozás, rocklegenda, illetve a gólyatáborok alkalmával megtanult Gimi-dal új hangszerelésben. A nemzeti hagyományokat a népdalos és a néptáncos fellépők varázsolták a színpadra. A prózai produkciók sorában a költeményeken túl szerepelt egy Lázár Ervin jelenet is, melyet a hatodikosok vittek színpadra nagy sikerrel. A sportoló gimnazisták közül a karatésok és az ugrókötelesek tartottak látványos bemutatót. A nyolcadikosok egy különleges divatbemutatóval léptek színre, mellyel a környezettudatos magatartásra kívánták felhívni a figyelmet. Az est folyamán került először levetítésre az a kisfilm, melyet tanárok és diákok készítettek a nyolcosztályos tagozat fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Az est díszvendége, Potápi Árpád János államtitkár, országgyűlési képviselő beszédében üdvözölte a negyedszázados tagozat sikereit, eredményeit. A gálaműsor fináléjaként gimnazista diákok és tanáraik együtt énekelték el a Mindig volt, mindig lesz című számot.
A következő szereplő diákok osztályfőnöki dicséretet kapnak: Boczor Virág 10.n, Farkas Márk 9.n, Miklós Barabás 9.n, Szenyéri Dóra 10.n, Regál Richárd 10.b, a 8.n osztályból: Bessenyei Benjámin, Bor Bernadett, Bozsér Márk, Csavari Adrienn, Döme Szandra, Furián Norbert, Gróf Imola Viola, Halmosi Eszter, Hódosi Ágnes, Kanász Kitti, Kismester István, Koch Kíra, Kőszegi Szabolcs, Nagy Katalin, Spráger Lina, Szűcs Virág Luca, Takács Kristóf, Zombori Viktória, a 6.n osztályból: Balogh Mátyás Zalán, Berta Boldizsár, Besenyei Zsombor, Bőr-Nagy Gréta Ágnes, Bükkösdi Zsófia Magdolna, Cser Anna Mária, Dávid Dániel Gábor, Gombos Csongor, Gombos Marcell, Horváth Boldizsár Tamás, Jobbágy Botond, Juhász Szabina, Kriszl Dorina Lilla, Óvári Márton, Pápai Dorottya, Pintér Ákos, Rákosfalvi Soma Pál, Simon Gréta, Sirankó Zsófia, Szücs Levente, Tancsa Léna, Tóth Eszter Adél, Varga Rebeka, Vészi Lili Bianka, Vicze Sára Teréz, Fábián Bence 10.n, Kovács Adriána 5.n, Hoffmann Bence 11.a,Waldhauser Petra 11.a, Rozsmán Péter 12.n, Vörös Miléna Fanni 9.a, Studer Lili 12.a, Tulézi Zalán 10.n, Sipos Tamás 12.c, Fónai Friderika 12.n, Kőnig Kitti 10.a, Horváth Dorottya 10.a, Hurta Márió, Király András, Vati Soma 12.c, Kövesdi Balázs 9.a. Azok a fellépők, akik több műsorszámban is megmutatták tehetségüket, igazgatói dicséretben részesülnek: Ambrus Sára 12.a, Horváth Ádám10.b, Horváth Martin 10.b, Csapó Tomaj 10.b, Szabó Kendra Lara 5.n, Binder Márió 8.n, Fehérvári Anna 8.n, Janocskó Zsófia 8.n, Kőszegi Gergő 8.n, Lengyel Dorka 8.n, Lindmayer Jázmin 8.n, Futó Dániel 6.n, Miklós Benedek 8.n, Kalocsa Luca 11.a, Kalocsa Lilla 10.b, Pallos Marcell 11.b, Pápai Fruzsina 10.n, Till Nikolett 9.b, Csapó Zétény 10.a, Csapó Zsombor 10.b, Uzonyi Zalán 11.b, Szabotin Zalán 11.b, Slavati Zsanett 10.b, Erős Dorina 10.b, Nagy Liliána 12.n Az esten készült képekért kattintson ide!

A dombóvári gimnázium november 26-án nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte meg a nyolcosztályos tagozata fennállásának 25. évfordulóját. A program bevezetőjeként dr. Szőke Sándornénak, az iskola egykori kiváló tanárának nyújtották át az egyeteme által adományozott gyémántdiplomáját. Ezt követően a tagozat alapítóival, Dr. Berta Bálint címzetes igazgatóval, dr. Hajós Károlyné nyugalmazott igazgatóhelyettessel és Takács Istvánnéval, az első nyolc évfolyamos osztály osztályfőnökével beszélgetett Dr. Szenyéri Zoltán, iskolánk igazgatója. A beszélgetést övező ünnepi műsorban egykori és mostani kisgimnazisták léptek fel. A rendezvény ezt követő részében a nyolcosztályos tagozat egykori diákjaival folytatott beszélgetéseket tekinthették meg a gimnázium mostani tanulói. A tanulmányaikban, szakmájukban elismertséget szerzett öregdiákok életpályájukról, az iskolához való kötődésükről meséltek. A közel 40 meghívott vendég mindegyike egy-egy pályaképet mutatott be a foglalkozások alapján kialakított szekcióbeszélgetésekben, így többek között orvosok, pszichológusok, mérnökök, közgazdászok, jogászok, történészek, pedagógusok tapasztalataiból merítkezhetett a hallgatóság. A rendezvényen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

A Diákönkormányzat karácsonyi teremdíszítő versenyt hirdet. Megkérünk benneteket, hogy az osztályok állagára nagyon vigyázzatok a dekorálás folyamán, a falakra semmiféle díszt ne ragasszatok, szegeljetek fel. A táblákat hagyjátok szabadon, a hirdetőtáblákat eltávolítható díszekkel ékesítsétek fel. A lámpákra tűzvédelmi okokból ne akasszatok díszeket. Gyertyát, mécsest gyújtani az osztálytermekben ebben az időszakban is szigorúan tilos! A diákokból és tanárokból álló zsűri az utolsó héten, december 19-én fogja pontozni a termeket. 

Idén is meghirdetésre kerül a karácsonyi „cipős doboz akció”, melynek célja, hogy szebbé tegyük a dombóvári nehézsorsú gyerekek karácsonyát. Ha lehetőségetek van rá, kérjük, hogy töltsetek meg egy cipős dobozt hasznos tárgyakkal, írjátok rá, hogy hány éves fiúnak, vagy lánynak szánjátok az ajándékot, és írjatok hozzá néhány soros üzenetet. A dobozba a kicsiknek játékot, édességet, mesekönyvet, iskolaszereket, a nagyoknak ezek mellé illatszereket is tehettek. A dobozt ezt követően csomagoljátok be karácsonyi csomagolóba és adjátok le december 16-ig az iskolai portára. A segítségeteket előre is nagyon köszönjük!


Az adventi időszakban több közösségi szolgálati tevékenységre is van jelentkezési lehetőség. A Dombóvári Önkormányzat szervezésében idén is sor kerül a 80 év feletti dombóváriak ajándékozására, a csomag eljuttatásában kérnénk a segítségeteket valószínűleg december 14-16-e (szerda-péntek) között. A jövő héten a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében kerül sor a Spar áruházban tartós élelmiszeradományok gyűjtésére. Az említett programokra jelentkezni az osztályfőnökötöknél lehet.

November 10-én rendezték meg Pakson a Kosárlabda Diákolimpia megyei fordulóját, melyen iskolánk csapata a 2. helyen végzett. A Németh József tanár úr által felkészített csapat tagjai voltak: Heisz Domonkos 11.b, Molnár Martin 9.b, Bíró Máté 11.a, Kovács Armand 12.c, Uzonyi Zalán 11.b, Csapó Tomaj 10.b, Csapó Zsombor 10.b, Szabotin Zalán 11.b, Vicze Kristóf 12.n, Árok Attila 12.b, Csáki Benedek 11.n. A diákok továbbjutottak az országos elődöntőbe, ahol további sok sikert kívánunk nekik!
November 11-én hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre az I. Őszi Röplabda Kupa a gimnáziumban, melyen közel 50 tanuló vett részt. A verseny a következő eredménnyel zárult: 1. hely: 12.c fiú csapat, 2. hely: Leány versenyző csapat, 3. hely: 10.n csapata. Gratulálunk!


A dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Német Iskolák Egyesülete szervezésében lebonyolított város- és városkörnyéki hagyományos német nemzetiségi verseny a 6. osztályosok számára november 16-án került megrendezésre a dombóvári Német Házban. Az első helyezést elért csapat tagjai: Horváth Boldizsár, Jobbágy Botond, Juhász Szabina és Pápai Dorottya 6.n osztályos tanulók. Felkészítőjük Dr. Szóka Bernadett tanárnő volt. Gratulálunk, a diákok osztályfőnöki dicséretben részesülnek.

Pécsett került megrendezésre november 16-án a Radnóti Regionális Röplabda Torna, melyen hetedik alkalommal vett részt iskolánk csapata. A Futó Luca 12.c, Magyarfalvi Eszter 12.c, Nyisztor Evelin 12.c, Vida Laura 12.c, Varsányi Fanni 12.c, Simon Szilvia 11.n, László Edina 11.b alkotta csapat a IV. helyen végzett. A tanulókat Kovács Péter tanár úr készítette fel a tornára. Gratulálunk, a csapat tagjai osztályfőnöki dicséretben részesülnek.


November 16-án került megrendezésre Szekszárdon az Úszó Diákolimpia Megyei Döntője az V-VI. korcsoport B kategóriájában versenyző diákok számára. A versenyen kiemelkedő eredményeket értek el iskolánk diákjai. Turi Bianka 11.a osztályos tanuló 100 m gyorsúszásban 1. helyezett lett, így továbbjutott az országos döntőbe. A 12.n osztályba járó Rettegi Ákos 100 m gyorsúszásban és 100 m hátúszásban is győzedelmeskedett, eredményével szintén bejutott az országos döntőbe. Az Antalffy Zita 11.a, Besenyei Ágota 11-a, Harmati Gréta 11.b, Turi Bianka 11.a alkotta lány váltó a 4 X 50 m-es gyorsváltóban 2. helyen végzett. A Smátrola Gergő 11.n, Papp Péter 11.n, Sipos Tamás 12.c, Rettegi Ákos 12.n összeállítású fiú csapat a 4 X 50 m-es gyorsváltóban 2. helyezett lett. A diákokat Tancsa Norbert és Virovecz Richárd tanár urak készítették fel. Gratulálunk az eredményekhez! Az országos döntőbe jutott diákjainknak további sok sikert kívánunk!

Október 25-én rendezték meg a Belvárosi Általános Iskolában az Angol nyelvi tesztversenyt, melyen eredményesen szerepeltek iskolánk 6.n osztályos tanulói. Első helyezett lett Futó Dániel, 3. helyen végzett Tancsa Léna, a 4. helyet pedig Varga Rebeka szerezte meg. A diákokat Hilbert Henriett tanárnő készítette fel. Gratulálunk!


November 25-én került sor az Őszi Focitorna és az Őszi Röplabdatorna díjátadására. Fociban a „kisgimisek” tornáján a 7.n BFC elnevezésű csapat vehette át az első helyezésért járó díjat. A második helyet a 8.n, a harmadik helyet a 6.n szerezte meg. A „nagyok” tornáján a 11.b osztály szerezte meg az elsőséget, másodikként a 11.a végzett, a harmadik helyet megosztva a 10.n és 12.n osztályok csapatai zártak. A Sulitipmix elnevezésű házi foci-totón a 6.n osztály bizonyult a legjobb tippelőnek. A díjátadon készült képekért kattintson ide.


Iskolánk végzős diákjai 2016. december 2-án 20 órai kezdettel rendezik meg a szalagavató ünnepség utáni báljukat a DVMSE Sportcsarnokában, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak. Belépők vásárolhatók a gimnázium földszintjén november 21-től december 1-ig 12 óra 30 perctől 15 óra 30 percig. A helyszínen belépő váltására már nem lesz lehetőség.


Az adventi időszakot a közös iskolai gyertyagyújtás teszi meghittebbé a gimnázium közössége számára. A földszinten elhelyezett, Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő által készített adventi koszorún egy-egy osztály közreműködésével gyújtjuk meg a következő hetekben a gyertyákat. Az első ilyen alkalomra november 28-án, hétfőn az első óra utáni szünetben kerül sor, ekkor a 9.b  osztály diákjai tolmácsolják karácsonyi gondolataikat. Kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon az ünneplőkhöz!


A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium végzős diákjai 2016. december 2-án 20 órai kezdettel rendezik meg a szalagavató ünnepség utáni báljukat a DVMSE Sportcsarnokában, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak. Belépők vásárolhatók a gimnázium földszintjén november 21-től december 1-ig 12 óra 30 perctől 15 óra 30 percig. A helyszínen belépő váltására már nem lesz lehetőség.

 

A Pataki Ferenc matematikaverseny korábbi feladatai letölthetők a következő linkekre kattintva:

2011, 2012, 2013, 2014, 2015

 

Október 28-án a DÖK szervezésében rendeztük meg iskolánkban hagyományosnak számító Halloween-rémsétánkat, amelyen ezúttal is nagy számban vettek részt az érdeklődők. Nyolc csapat indult útnak a gimi sötétjében; az ügyességi és gondolkodtató vetélkedők közben a sötétből előbukkanó rémekkel kellett megküzdeniük a bátor vállalkozóknak, miközben egy papíron létező rejtélyes gyilkosság elkövetőjének kilétét igyekeztek felderíteni. A győzelem érdekében a versenyzők vezetőik kíséretében csapatszelfiket és kreatív arcfestést is készítettek. A pontok és a gyilkos személyére vonatkozó tippek összegzése után a hatodikosokból felálló 1. számú csapat (Pápai Dorottya, Juhász Szabina, Tóth Eszter, Pintér Ákos, Futó Dániel) bizonyult a legeredményesebbnek, őket követte második helyen a szintén hatodikosokból álló 2. számú csapat (Jobbágy Botond, Szücs Levente, Rákosfalvi Soma), valamint a harmadik helyezést elért, hetedikesekből álló 7. számú csapat (Bari Míra, Zelcsényi Napsugár, Máté Tamás, Nagy Vivien). A programhoz csatlakozó tökfaragó verseny első helyezettjének Hegedüs Zorkát (5.n) választotta a diákzsűri, a tanári zsűri különdíját Deverdics Lorina (5.n) nyerte el. A rémséta legjobb beöltözője Miklós Benedek (6.n) lett. A programot délelőtti süteményosztás vezette fel, köszönjük a süteményeket a készítőknek! Az eseményen készült képeket ide kattintva tekinthetik meg.

Mosonmagyaróvár adott otthont a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjének október 7-8-án. A versenyen nagyszerűen szerepelt Tóth Dániel 10.b osztályos tanuló, aki a 7. helyet szerezte meg. A diákot Juhász Rita tanárnő készítette fel a megmérettetésre. Szívből gratulálunk az eredményhez! Dani igazgatói dicséretben részesül. 

Október 22-én rendezték meg Bonyhádon a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a XXIV. Német Szépkiejtési Versenyt. Iskolánk 9.a osztályos tanulója, Tasi Sándor Márk meggyőző szereplésével kivívta a zsűri nagy elismerését és I. helyezésben részesült. A tanuló felkészítője dr. Markóné Szabó Laura tanárnő volt. Szívből gratulálunk! Márk osztályfőnöki dicséretben részesül.

Október 28-án, pénteken a 2. óra utáni szünetben emlékezünk meg iskolánk névadója, Illyés Gyula születési évfordulójáról a főbejárat mellett található szobornál. Megkérünk benneteket, hogy minden osztály két-két fővel képviseltesse magát a koszorúzáson.


A dombóvári Városszépítő Egyesület diákok segítségét kéri a közösségi szolgálat keretén belül november elsején, Mindenszentekkor a városi temetőben megrendezendő megemlékezés előkészítésében, lebonyolításában. Kérjük, hogy azok a diákok, akik részt tudnak vállalni a megemlékezésen, keressék fel a mai nap folyamán Gyarmati Gyöngyi tanárnőt.


Tájékoztatunk benneteket, hogy október 28-a, péntek az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap. A szünet október 29-től november 6-ig tart. A szünet utáni első tanítási nap november 7-e, hétfő.  Az iskola az őszi szünetben zárva tart. Mindenkinek jó pihenést kívánunk!


Az 1956-os forradalom 60. évfordulójára nagyszabású műsorral emlékeztünk meg október 21-én. A Bertáné Bozsér Bernadett tanárnő által megálmodott produkcióban éppen 56 szereplő működött közre a 6.n, 9.a, a 9.n, 10.n, a 10.b, a 10.a, a 11.b és a 12.c osztályokból. A 6.n osztályból: Pápai Dorottya, Tancsa Léna, Juhász Szabina, Bessenyei Zsombor, Berta Boldizsár, Horváth Boldizsár, Rákosfalvi Soma, a 9.a-ból: Boda Ajtony, Boda Janka, Cseke Dominik, Dömse Tamás, Dömse Bence, Dobszai Bianka, Cser Kata, Halmosi Csilla, Jakab Patrik, Jójárt Alexandra, Király Dorottya, Kiss Klaudia, Koch Klaudia, Kövesdi Balázs, Németh Gergő, Ricsovics Lóránt, Schäffer Attila, Somlyai Flóra, Szemes Kornél, Takács Zsófia, Tasi Sándor Márk, Tavasz Petra, Végh Viktória, Verebi Viktória, a 9.n-ből: Birtalan Luca, Fetzer Janka, Hegedüs Anna, Márfai András, Nagy Adrián, Pál Noémi, Óliás Dóra, Petró Dorottya, Rab Rebeka, Prucsi Réka, Simonics Liliána, Weich Mátyás, a 10.n-ből: Hurta Réka, Ignácz Izabella, Pintér Patrik, Tóth Nikoletta, Szenyéri Gabriella, Rohonczi Ninon, Pápai Fruzsina, a 10.b-ből: Csapó Zsombor, Tóth Dániel, Horváth Ádám, a 10.a-ból: Csapó Zétény, a 11.b-ből: Uzonyi Zalán, a 12.c-ből: Vati Soma, Hurta Márió.  A műsor zenei produkciójának színpadra állításában Tarrné Naszádos Katalin tanárnő, valamint Tillman Gábor tanár úr vállalt szerepet. A díszletek tervezésében és kivitelezésében Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő segédkezett. Iskolánk diákjai október 23-án, vasárnap a város nagyközönsége előtt is bemutatták műsorukat. Szívből gratulálunk a produkció valamennyi közreműködőjének! A szereplő diákok igazgatói dicséretben részesülnek. A rendezvényen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

TudásVár vetélkedőre hívtuk a nyolcadikosokat


Iskolánk hatodik alkalommal hirdetett játékos vetélkedőt az általános iskolák nyolcadik osztályos diákjai számára. Az október 22-én, szombaton megrendezett TudásVár elnevezésű programra 4 fős csapatok jelentkezhettek. A forgószínpad szerűen lebonyolított vetélkedő állomásai változatos, szórakoztató, a tudásra, az ügyességre és a talpraesettségre apelláló feladatokat rejtettek. A megmérettetésen a következő eredménnyel szerepeltek a csapatok:
1. helyezett József Attila Általános Iskola II. számú csapata
2. helyezett Belvárosi Általános Iskola I. számú csapata
3. helyezett Belvárosi Általános Iskola IV. számú csapata
4. helyezett Belvárosi Általános Iskola V. számú csapata
5. helyezett Kaposszekcsői Általános Iskola
6. helyezett Belvárosi Általános Iskola III. számú csapata
7. helyezett Belvárosi Általános Iskola II. számú csapata
8. helyezett Kurdi Körzeti Általános Iskola
9. helyezett Hegyháti Általános Iskola Mágocs
10. helyezett Sásdi Általános Iskola
11. helyezett József Attila Általános Iskola I. számú csapata
12. helyezett Belvárosi Általános Iskola VI. számú csapata
13. helyezett Szakcs ÁMK
14. helyezett Kocsolai Általános Iskola

Gratulálunk a részt vevő diákoknak! Köszönjük a rendezvény lebonyolításában nyújtott segítséget a részt vevő pedagógusoknak, technikai dolgozóknak, diákoknak! A rendezvényen készült képeket itt tekinthetitek meg.

 

Fantasztikus felkészültségű csapatokkal zajlott le október 14-én, pénteken a riói olimpiára és a nyári foci EB-re emlékező műveltségi vetélkedő. A résztvevők mindegyike maradéktalanul megtanulta az előzetesen közölt ismeretanyagot, a helyezéseket tényleg csak az tudta eldönteni, hogy a gyorsaságot jelző nyomógombos gépet használtuk.
A kiélezett küzdelmet meggyőző tudással a Kőszegi Gergő és Kőszegi Szabolcs által alkotott 8. n osztályos páros nyerte meg, ők gazdagodtak a jutalmul felajánlott futball-labdákkal. A 2. helyet a 10. n-ből Pintér Patrik és Szenyéri Gabriella szerezte meg. A harmadik Somogyi Attila és Somogyi László lett a 7. n-ből. A további helyezettek: 4. lett Bor Bernadett és Koller Patrik a 7. n-ből és 5. helyen zárt Szabó Kendra és édesanyja, Maráczi Rita. Utóbbinak külön köszönetet mondunk, hiszen elfogadta szülőként az előzetes invitálásunkat a rendezvényre, s igazi szenvedélyes sportszeretetről tett tanúbizonyságot.

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy Kovács Adriána, iskolánk 5.n osztályos diákja kimagasló eredményt ért el az október 7-9-e között Bulgáriában megrendezett Karate Világbajnokságon. Burgaszban 32 ország 1200 versenyzője között a 48 fős magyar válogatottat Dombóvárról nyolcan képviselték. A dombóvári sportolók kimagasló eredményekkel tértek haza. Adriána küzdelemben aranyérmes lett, két társával csapat formagyakorlatban pedig ezüstérmet szerzett. A dombóvári csapatot Szabó Csaba edző készítette fel. Szívből gratulálunk a nagyszerű eredményhez! További szép sikereket kívánunk! Az eseményen készült képekért kattintson ide!

Tájékoztatunk benneteket, hogy az október 23-i megemlékezést október 21-én, pénteken a harmadik és a negyedik órában tartjuk a Művelődési Ház színháztermében. Minden osztály az osztályfőnökétől érdeklődjön arról, hogy melyik tanórában tekintik meg a műsort. A rendezvényen mindenki ünneplő öltözetben jelenjen meg! Október 23-án, vasárnap 17 órakor a város nagyközönsége előtt is bemutatják iskolánk tanulói az ünnepi műsorukat, kérjük, hogy minden osztály 4 fővel képviseltesse magát az eseményen!

A DÖK október 28-án rendezi meg hagyományos Halloween-rémsétáját, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. A programhoz kapcsolódóan beöltözős, töklámpás-faragó és sütikészítő versenyt is hirdetünk. A program részleteit, a jelentkezések feltételeit megtaláljátok iskolánk Facebook-oldalán, valamint a földszinti faliújságon!

 

Október 7-én rendezték meg a hatodikos diákjaink osztályfőnökük, Juhász Viktória tanárnő segítségével a kicsik szecskaavató ünnepségét, melynek során „igazi” gimnazistává avatták az ötödikes diákokat. A jó hangulatú rendezvényen ötletes és szórakoztató feladatokat kellett megoldania az avatandóknak. Az ünnepséget táncos mulatság követte, melyen Fábos Márk 10.n osztályos tanuló gondoskodott a jó hangulatról. A hatodikosok finom falatokkal vendégelték meg a jelenlévőket. Az est folyamán a kisgimnazisták szépségszalagokat is vásárolhattak, melynek eredményeként a 8.n osztályból Koch Kírát választották bálkirálynőnek, a bálkirály címet pedig osztálytársa, Kismester István nyerte el.  A rendezvényen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Október 6-án a 10.a osztály által szervezett műsorral emlékeztünk meg az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójáról. A Kovács Erzsébet tanárnő által megálmodott műsorban a következő diákok vállalták a fő szerepeket: Kienle Liána, Horváth Dorottya, Vétek Dorina, Kőnig Kitti, Géring Zsanett, Korpádi Borbála, Balogh Péter, Halmos Viktor, Somfalvi Bence, Somogyvári István, Vinczellér Áron, Törzsök Szabolcs, Csapó Zétény, Lukács Dávid, Bende Marcell, Gyugyi Tamás 10.a osztályos tanulók, valamint Pallos Marcell 11.b osztályos diák. A műsorban közreműködő tanulók osztályfőnöki dicséretben részesülnek. Ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki a műsor megvalósításában szerepet vállaló többi diáknak is: Uzonyi Zalán 11.b osztályos tanulónak, aki a megemlékezés technikai hátterét biztosította, valamint a 10.a osztályból: Bartók Biankának, Boda Flórának, Víg Kamillának, Keszei Viktóriának, Ambrus Rebekának, Szüle Emesének, Horváth Petrának. A megemlékezésen készült fényképeket ide kattintva megtalálhatjátok. 

Tájékoztatunk benneteket, hogy az október 14-re meghirdetett Olimpiai Sportnap érdeklődés hiányában elmarad. A rendezvény részeként meghirdetett nyomógombos kvízjátékot viszont a holnapi nap megtartjuk. A versenyzőket és az érdeklődőket 15 óra 45 percre várjuk szeretettel az iskolai könyvtárba!

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére október 13-án (csütörtökön) és 14-én (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 5.969 Ft, a kedvezményes: 2.985 Ft.

Kedves Nyolcadikosok!


Iskolánk hatodik alkalommal hívja játékos vetélkedőre a középiskola választása előtt álló nyolcadikosokat.
Az október 22-én, szombaton 9 és 12 óra között megrendezésre kerülő TudásVárelnevezésű programunkra elsősorban olyan 4 fős csapatok jelentkezését várjuk, akiknek tagjai érdeklődnek gimnáziumunk iránt, illetve akik szívesen megismerkednének egy több, mint száz éves múlttal rendelkező iskola mozgalmas jelenével. A forgószínpadszerűen megrendezésre kerülő vetélkedő állomásai változatos, szórakoztató, a tudásra, az ügyességre és a talpraesettségre apelláló feladatokat rejtenek majd.
A jelentkezési igényeket 2016. október 7-ig az illyes.dombovar@gmail.com e-mail címre várjuk.
Szeretettel várunk benneteket!

Kedves Szülők!


Iskolánkban a 2016/2017-es tanévtől bevezettük a Neptun @e-naplót. Ennek közvetlen elérhetősége: illyes-dombovar.e-naplo.hu, illetve a honlapunkon keresztül a jobb oldali sáv legfelső e-napló ikonjára kattintva. Az e-napló szolgáltatás tartalmazza minden diák számára az elektronikus ellenőrzőt is, ez a fentiekben jelzett honlapon az elektronikus ellenőrzőkönyv lehetőség kiválasztása után hozzáférhető. A belépési adatok a felhasználónév és a jelszó.
A felhasználónév: a gyermekük 11 számjegyű 7-tel kezdődő oktatási azonosítója, amelyik a diákigazolványon szerepel.
A jelszó: a gyermek születési adatai a következő formátumban: ÉÉÉÉ-HH-NN, például 1999-01-08
Az ellenőrzőbe sokkal több visszajelzést kap gyermekéről, annak jegyeiről, hiányzásairól, órarendjéről, mint amit a papír alapú napló lehetővé tett. Ezen keresztül az osztályfőnökök, szaktanárok küldhetnek üzeneteket is az Önök számára szülői értekezletről, fogadóórákról, egyéb rendkívüli eseményekről, ezért kérjük, hogy legyenek szívesek napi rendszerességgel követni.
Bízom benne, hogy az e-napló használata megkönnyíti az iskolánkkal történő kapcsolattartást és az információáramlást!
Tartalmas és rendszeres használatot kívánok!

Dr. Szenyéri Zoltán
igazgató

Szeptember 23-án, pénteken került sor iskolánkban a szecskaavatóra, amelyen a végzős osztályokon kívül a 9.a és 9.b osztály képviseltette magát. A program kiváló hangulatban zajlott, a műsorvezetőknek és a szervezőknek köszönhetően végig élvezetes és gördülékeny műsort láthattak az érdeklődők. Az alkalomhoz illő, speciális öltözéket viselő szecskák megmutatták, hogyan lehet különféle állatok vagy a robbanómotor hangján megszólalni; kiderült, hogy a lufi is borotválható, és hogy nem csak fogkrémmel lehet fogat mosni, hanem például Nutellával is. A pumpával hajtott gördeszka robbanékony járműnek bizonyult avatott sofőr irányítása alatt, és ha elegendő időt adtak volna a szervezők, előbb-utóbb kiderült volna az is, hány szál fű van a focipályán. A programot a szecskák ünnepélyes esküje zárta, amelyben mély tiszteletet és figyelmességet fogadtak a végzősök irányában. A zsűri döntése alapján az osztályok versenyét a 9.a nyerte. Üdvözöljük a szecskákat a fedélzeten! Az eseményen készült képekért kattintson ide.

Iskolánk csapata lett a kreatív kerékpárfestő verseny abszolút győztese
Szeptember 22-én ismét megrendezésre került városunkban az Autómentes nap, mely változatos programokat kínált az iskolás korosztálynak. A nap folyamán a Dombóvári Önkormányzat kreatív kerékpárfestő versenyt hirdetett, melyen iskolánk csapata is képviseltette magát. A lezárt Dombó Pál utcában lebonyolított versenyen a részt vevő csapatoknak egy-egy kerékpárt kellett egyedivé festeni. A gimi Hódosi Ágnes (8.n), Simonics Liliána (9.n), Fellegi Lili Hanna (9.n), Kocsis Dorottya (9.n), Pápai Fruzsina (10.n), Farkas Csaba (11.a) alkotta csapata Pap Gabriella tanárnő koordinálásával készítette el A világ fantázianevet viselő alkotását, mely az univerzumot és a természeti világunkat szimbolizálja. Az elkészült alkotásokat szakértő zsűri bírálta el, de közönségszavazásra is sor került a nap folyamán. A verseny eredményhirdetésére az Autómentes nap estéjén megrendezett koncert előtt került sor. Mind a szakmai zsűri, mind a közönség a gimnazisták által kidekorált kerékpárt tartotta a legkreatívabb alkotásnak, így iskolánk diákjai vehették át a nyertesnek járó tárgyjutalmakat. Az elkészült alkotásokat - a rendezők szándékának megfelelően - a város különböző pontjain fogják kiállítani.

Felhívjuk a menzás tanulók figyelmét, hogy a menzadíj befizetésére szeptember 23-án (pénteken) lesz lehetőség, 7 óra 30 perctől 11 óráig az iskola társalgójában. A teljes ár: 6.566 Ft, a kedvezményes: 3.283 Ft.

Szeptember 22-én, csütörtökön ismét megrendezi a Dombóvári Önkormányzat az Autómentes Napot. Kérjük, hogy ezen a napon gyertek minél többen kerékpárral és egyéb emberi erővel hajtott guruló szerkezettel iskolába, mert 7-8 óra között az Önkormányzat munkatársai meg fogják számolni, hogy hány diák és pedagógus érkezik „autómentesen” az intézménybe. Ez egy verseny lesz az iskolák között, melynek eredményhirdetésére 19 órakor kerül sor a Belvárosi Ált. Iskola udvarán. 11-13 óra között a Dombó Pál utcában iskolák közötti csapatversenyre kerül sor. A verseny során egy-egy kerékpárt kell egyedivé dekorálni. A verseny eredményhirdetésére szintén 19 órakor kerül sor. 11-15 óra között bonyolítják le a Sportexpo rendezvényt, ennek keretében a dombóvári sportegyesületekkel ismerkedhetnek meg a látogatók a Tinódi Ház előtti területen. A nap folyamán Parti András mountainbike versenyző, olimpikon lesz a vendég. 19 órától BSW – Beerseewalk koncert lesz a Belvárosi Általános Iskola udvarában. A rendezvény részletes programját a földszinti faliújságon olvashatjátok.


Adminisztratív okokból előre hozzuk a novemberre tervezett diákparlamentet, az új időpont szeptember 29-e (csütörtök), 15.30. Kérjük észrevételeiteket, kérdéseiteket, javaslataitokat egyeztessétek osztályfőnökötökkel, és küldjétek el az illyes.dombovar@gmail.com címre, a tárgy megadásánál írjátok be a „diákparlament” szót és az osztály nevét. Ha csatolt fájlt mellékeltek, ugyanezeket a címszavakat a fájl neve is tartalmazza. Leveleiteket legkésőbb jövő hét keddig továbbítsátok. A diákparlamentre kérjük minden osztály 4 főt delegáljon.

Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy a mai napon van még lehetőségetek részt venni az Őszi Focitornához kapcsolódó Suli Tippmix-játékban. A holnapi naptól (szeptember 14-től) lehet megkezdeni a mérkőzéseket, a csapatok beosztását a fiúöltöző melletti faliújságon találjátok meg. A meccsek időpontjaiban a csapatok egyezzenek meg, tanórákról nem lehet hiányozni a mérkőzések miatt.


Kérünk benneteket, hogy mindenki írja be az ellenőrzőjébe, hogy 2016. szeptember 19-én 17 órakor szülői értekezletet tartunk. A végzős diákok (és esetleg az érdeklődő 11. évfolyamos diákok) szülei számára ezt megelőzően, 16 óra 30 perctől továbbtanulási tájékoztatót tartunk az iskolai könyvtárban.


Felhívjuk a 11-12. évfolyamos diákok figyelmét, hogy ebben a tanévben is részt vehetnek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken. A jelentkezés határideje szeptember 23-a, péntek. Kérjük, hogy az OKTV-re jelentkező tanulók vegyék fel a kapcsolatot szaktanáraikkal, akik tájékoztatják őket a jelentkezés részleteiről.


Szeptember 23-án, pénteken 16 órai kezdettel rendezi meg a végzős évfolyam a kilencedikes diákok számára a szecskaavató ünnepséget, melyen minden új gimnazista megjelenésére feltétlenül számítanak!

 

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Krommer Anita tanárnőnek a tanévnyitó ünnepség megszervezéséért, valamint az ünnepségen közreműködő diákoknak.  1

A műsorban a következő tanulók szerepeltek: Koch Kíra, Döme Szandra, Bor Bernadett, Lindmayer Jázmin, Binder Márió, Kőszegi Gergő, Kőszegi Szabolcs, Bessenyei Benjámin, Márton Norbert 8.n, Vlaskality Sára 12.c. A fellépésben közreműködött Pápai László, a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanára is. A műsor technikai hátterét Uzonyi Zalán és Szabotin Zalán 11.b biztosították. A tanévnyitót követően került átadásra a felújított klub helyiségünk. Az avatási ünnepségen a Kovács Péter tanár úr által megszervezett sportos összeállításban olyan diákjaink mutatták meg tehetségüket, akik sportágukban jelentős sikereket tudhatnak magukénak. Ugrókötél bemutatót tartott Fónai Friderika 12.n, Döme Szandra, Koch Kíra 8.n, és Kiss Luca 12.c. Aerobic formagyakorlatot mutatott be Tavasz Petra, Boda Janka 9.a, és Boda Flóra 10.a. Az ünnepségen készült képeket ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Megújult a klubhelyiségünk


Régi kívánsága teljesült azzal iskolánk diákjainak és tantestületének, hogy a 2016/2017-es tanévnyitó alkalmával ünnepélyes körülmények között birtokba vehették a felújított klubhelyiséget.
Véget ért ezzel az omladozó falak, a penészes vakolat és a kézzel felszedhető parketták korszaka, hiszen gyönyörű sportpadlóval, nagyszerűen felújított, festett falakkal használhatják a termet a jövőben a diákok. Dombóvár város képviselőtestülete először 3,8 millió Ft-ot szavazott meg az aljzat rendbetételére, majd a falfestést újabb 200.000 Ft-tal támogatta. Majdnem 800.000 Ft-tal járult hozzá a renováláshoz, a világítás rendbetételéhez a fenntartó, a KLIK dombóvári, jelenlegi tamási tankerülete, s 250.000 Ft-ot ajánlott fel a nemes célra a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumért Alapítvány is.
Az ünnepélyen Dr. Szenyéri Zoltán igazgató hangsúlyozta, hogy örül neki, hogy városunk annak ellenére is felelősséget vállalt a gimnázium iránt, hogy már nem a szó szerinti működtetője az intézménynek. Felismerték, hogy a dombóvári ifjúság jobb tanulási körülményeit annak ellenére is szívükön kell viselniük, hogy törvény szerint már nem ők felelősek egyedül az oktatás körülményeinek megfelelő feltételeiért. Mi mást ígérhetne iskolánk a direktor úr szerint Dombóvárnak a nagyszerű adomány után, mint azt, hogy a lehetőségeik és a képességeik szerint a továbbiakban is részesei kívánnak lenni a település kulturális közéletének. Szabó Loránd polgármester úr tanévnyitó köszöntőjében felidézte a klub történetét, remek anekdotákkal szórakoztatta a tanulókat a helyiség kevésbé ismert múltjáról. Szavaiból kiderült, hogy a szenespincétől, a rock és diszkó koncertek korszakából hogyan jutottunk el a terem jelenlegi szerepéig.
A használatba vételt jelző jelképes szalagátvágást népes tanári és diákközönség tapsa közepette polgármester úr végezte el, aki rögtön át is adta a szalag egy darabját az ifjúság képviseletében segédkező Tobak Zsófia 11. n osztályos tanulónak. Ezután az érdeklődők a gimnázium országos versenyeredményekkel büszkélkedő kötélugró és aerobic sportolóinak műsorát tekinthették meg. Az ünnepségen készült képekért kattintson ide.

A hagyományoknak megfelelően az utolsó augusztusi pénteken megrendezett gólyanappal indítottuk az idei tanév programját. A GólyaFészek elnevezésű rendezvényen a gólyák közül 84-en vettek részt, valamint 41 felsőbb éves diák vállalta a programok lebonyolításában a segítő szerepet. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a gólyatáborban segédkező tanulóinknak, a pedagógus kollégáknak és a technikai dolgozóinknak. A segítő diákoknak iskolai közösségi szolgálati óráik közé könyveljük el önkéntes munkájukat. A záró foglalkozásra, melynek során a közösségi szolgálati naplókat is alá lehet íratni, szeptember 9-én, pénteken 7 óra 30 perctől kerül sor az iskolai könyvtárban. Ide várjuk közösségi szolgálati naplójukkal azokat a diákokat is, akik a tankönyvosztásban segédkeztek! A gólyanapon készült képek ide kattintva megtekinthetők. A közös éneklésről készült videó ide kattintva nézhető meg.

 



Iskolánk Diákönkormányzata szeptember 2-án megtartotta alakuló ülését. Az ülésen a küldöttek egyhangúlag elnökké választották Lukács Karolina 11.a osztályos tanulót, alelnökökké Valki Zsófia 12.a és Németh Dorina 11.b osztályos tanulókat. Iskolaszéki küldötté megválasztották Csapó Tomaj 10.b, Berkl Veronika 11.n és Bencsik Flóra 12.b osztályos tanulókat.

A tavalyi Őszi Focitorna népszerűségének okán a DÖK idén is meghirdeti a programot. Várjuk osztálycsapatok jelentkezését a tornára e hét péntekig! Részletek a fiú öltöző melletti faliújságon, ugyanide írhatják fel jelentkezésüket a csapatok. Az osztályoknak most is lehetőségük lesz, hogy a Suli Tippmix-játék keretében megtippeljék a mérkőzések várható eredményeit. Kérdéseitekkel forduljatok Kovács Péter és Albrecht Ferenc tanár urakhoz!

November 10-én, csütörtökön 15,30 perces kezdettel diákparlamentet rendezünk az iskola könyvtárában. Kérjük az osztályokat, írják össze észrevételeiket, javaslataikat, esetleges problémáikat az iskola működésével kapcsolatban. Kérjük az osztályfőnököket, hogy az észrevételeket november 7-ig (hétfőig) továbbítsák az intézményvezetőnek.

 

A előző évek archívumát ide kattintva van lehetőség megtekinteni!