Mesél a Gimi
Január 17-én immár harmadik alkalommal hívtuk játékos népmese vetélkedőre az általános iskolák harmadikos és negyedik osztályos kisdiákjait. Nagy örömünkre idén már tizenegy csapat mérettette össze tudását. A Mesél a Gimi elnevezésű vetélkedőn egy mesebirodalomban kalandozhattak a versenyzők. Mind a harmadikos, mind a negyedikes csapatoknak 7-7 furfangos próbatételt kellett teljesíteniük annak érdekében, hogy Eszes Jankónak segítsenek megtalálni a csodaszép királylányt. A megfejtéshez vezető kalandos úton a csapatok nagy segítségére volt az összedolgozás, a találékonyság, az olvasottság, a figyelem, a talpraesettség, az ügyesség, a gyorsaság. Közben az erszényük megtelt csillogó aranytallérokkal. A hét próba teljesítését követően az előzetesen megtekintett Kőleves című mesére vonatkozó kérdésekre kellett közösen összedolgozva a helyes válaszokat megtalálniuk. A vetélkedő végeztével valamennyien mesehősökké váltak, akik bízunk benne, hogy batyujukban sok szép élménnyel távoztak tőlünk! Az elképesztően ügyes és lelkes kisdiákok rendkívül kiélezett versenye a következő eredménnyel zárult:
A harmadikosok mezőnyében:
1. helyezett: Attalai Általános Iskola csapata: Gáspár Adél, Kálmán Viktor, Major Nándor
2. helyezett: Mágocsi Általános Iskola csapata: Györgydeák Attila, Buzás Dorina, Blaskovics Barbara
3. helyezett: Bikali Általános Iskola csapata: Szolga Kata Sára, Kun Fanni, Sebestyén Tamás Zalán
Az első helyezett csapat felkészítője: Gáspár-Szabó Dóra
A negyedikesek mezőnyében:
1. helyezett: Mágocsi Általános Iskola csapata: Knetl Bendegúz, Pisák Gergő Lászlovics, Taksonyi Hédi
2. helyezett: Sásdi Általános Iskola csapata: Szalai Ágnes, Varga Máté, Varga Áron
3. helyzett: Mágocsi Általános Iskola csapata: Hartung Benjamin, Raffael Blanka, Raffael Noé
Az első helyezett csapat felkészítő tanára: Jánó Dezsőné.
Gratulálunk valamennyi résztvevőnek és felkészítőnek! Szívből köszönjük a verseny szervezésében, lebonyolításában közreműködő pedagógusok, technikai dolgozók és segítő diákok munkáját!